Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Régészet - Szabó János Győző: A keleti kereszténység egyik ismertetőjegye temetkezéseinkben

84 SZABÓ JÁNOS GYÖZÖ felett szoros párhuzamban találjuk. 4.) Az ágyékcsigolyák vagy a keresztcsont felett keresztalakban fektetett kezek. Ritkán a kezeket egymás mellett vagy félig egymáson találjuk. 5a) A vállhoz emelt egyik kéz (a másik nyújtott vagy derékszögben behajlított). 5b) Felemelt kezek (általában a vállnál és az ujjak kissé behajlítva tárulnak elénk) : orans kéztartás. Ä kinyújtott karok a VII-IX. századi protobulgái pogány temetkezések jellemzője. Előfordulásuk ará nya még a harmadik kereszténységben nevelt nemzedéknél is eléri néhány temetőben a 20%-ot. A 2-5. kartartások viszont a kereszténység elterjedésével függnek össze. Ezzel a megállapítással azonban nem elégedhetünk meg. Kutatnunk kell, hogy a kéztartási formák honnan erednek, hogyan és mikor alakultak ki. Hiszen egyelőre csak a folyamat végeredménye ismert: a XIII. századtól egyetlen variáns uralkodott el, amely az ortodoxia bámulatos rituális hagyománytisztelete következtében napjainkig konzerválódott. Mielőtt a kérdésben mélyebbre hatolnánk, szűk ságesnek látszik bizonyos tényekre rámutatnunk. A fentiekből nyilvánvaló, hogy a medencére hajlított egyik vagy mindkét kar nem tekinthető a keleti kereszténység egyik rituális jelképének, ahogy ezt Török Gyula

r2 és nyomában mások feltételezték. Másrészt igaza lehet az avarkor egyik neves kutatójáпак, hogy a test bomlása, a koporsó korhadása az alkaroknak a nyújtott helyzetből való ilyen elmozdulását is eredményezheti (és megfordítva).

13 Egyébként az ölbe tett kezek a Kárpát-medencétől a Voiga vidékig VIII-X. századi pogány temetőkb n, helyenkint elég nagy gyakorisággal előfordulnak.

14 A 2-5. pontban leírt karhelyzeteket azonban korhadás vagy bolygatás nem eredményezheti (a kinyújtott helyzetből), még kevésbé hozhatja létre a hulla-merevedés és a kataleptikus görcs, ez az elterjedt balhiedelem, amelyre sajnos olykor kiváló kutatók is hivatkoznak.

15 Vissza kell utasítanunk az olyan ellenvetést is, hogy a hozzátartozók pillanatnyi hangulatától függött volna a karok elrendezése, mivel „valamit kellett velük tenni". Ez az elképzelés a néprajz, a néplélektan minden eddigi eredményének ellentmond. A régészetileg megfigyelhető keleti szláv és oszszét XI-XI1I. századi keresztény temetkezések kéztartási formái lényegében azonosak a hasonló korú bulgáriaiakkal. Másrészt úgy tűnik, hogy a ritus egységesedése már a XIII. sz. előtt a bizánci központokban indult el. Erre vallanak a zártabb vidékeken történt temetőfeltárások Jugoszláviában és Bulgáriá& TÖRÖK 1962. 13-14., 37., 94. ^ ClLINSKÁ 1973. 14. ,4 A példatárból most csak hármat emelünk ki: BÁШ7Г 1971. 49-86. - ERDÉLYI-OJTOZI-GENING 1969. 69.: A férfiak karjai nyújtottak, a nőké ölbetettek. KHALIKOVA-KAZAKOV 1977. 21-221. 15 Lásd erről : SZABÓ 1976. 69-70., 83. ban,

16 ahol a XIV. századi temetkezések körében is a 2-5. pontban felsorolt valamennyi változat előfordult. S azokon a területeken, amelyekkel a keletrómai birodalom kapcsolatai korán megszakadtak és egyház szervezeti szempontból önállósultak, a kéztartások sokfélesége napjainkig fennmaradt. így Etiópiában, ahol egészen a közelmúltig négyféle módo.i helyezték el a megholt karjait a ravatalon (s a biztonság kedvéért meg is kötötték egymáshoz és з törzshöz) : másként a papokét, a szerzetesekét, az apácákét és a laikus hívőkét.

17 Az etiópiai gyakorlat ismeretében a bizánci kereszténység bázis-területein sem utasítható el a kéztartások négy-öt típusa és a felravatolozottak életvitele, egyházban betöltött szerepe közötti összefüggés gondolata, noha értelmezésük ma még nem lehetséges. Alapvető kérdés, hogy a karhelyzetek szóbanforgó típusai időben visszafelé meddig követhetők. De előbb az tisztázandó, hogy a keleti egyház gyakorlata a rómaitól e tekintetben mikor különült el. Valószínű, hogy nagyobb időszakot felölelő folyamatról van szó. Mire vall a IX. század vonatkozásában az írott forrásanyag, a liturgia történet? Arra, hogy a kéz gesztusait illetően már ekkor egymástól eltávolodott a nyugati és a keleti egyház liturgikus gyakorlata. Beszédesen fejezi ezt ki I. Miklós pápa levele a 866. évben.

18 Borisz bolgár cár kérdéseire válaszolva számunkra is sok minden lelepleződik. Ugyanis a görög térítők (már két éven át)

l9 azt hirdették: a templomban aki nem a mellére szorított kezekkel áll, súlyos bűnt követ el.

20 Viszont a pápa szerint az alázatnak számos más, vidékenkint eltérő formái élnek. Máté evangéliumát idézve, mivel „az elítéltek összekötözö-t kezekkel és lábakkal letaszíttatnak". Krisztus földi helytartója azt sugalmazza, hogy helyesebb ha az élők önkéntes hódolatukban szivükre kötik a kezüket, az Istennek mondván: „ne taszíts el megkötözöt kezekkel Uram, hogy a külső sötétségre vetessem, hiszen én már megkötöztem azokat és készen vagyok a megostorozásra."

21 Ludwig Eisenhofer véleményéhez csatlakoz16 MILETIC 1956. 9-39. - BOBCSEVA 1978. 152-180. 17 IVÁNKA 1956. 627. - Itt szükséges megjegyezni, hogy az ortodoxok körében a papok, szerzetesek és laikusok temetési liturgiája egymástól ma is különbözik: ONASCH 1981. 49. - Az is említésre méltó, hogy az ortodox rítus szerint a megholt papot a földre kell helyezni, szerzeteseket és laikusokat nem: FREISTEDT 1928. 45. 18 MIGNE 1852. Tom. CXIX. 1000-1001. 19 MAGYAR 1982. 847-854. 20 „Dicitis quod Graeci fateantur, quod in Ecclesia qui non constrictis ad pectus manibus steterit, maximum habeat peccatum." 21 „Verum et hoc, et multa in diversis locis alia humilitatis indicio fiunt

... quid aliud isti agunt, qui manus suas coram Domino ligant, nisi Deo quodammodo dicunt, Domine, ne manus meas ligari praecipias, ut mittar in tenebras exteriores: quoniam jam ego eas ligavi, et ecce ad flagella paratus sum?"