Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Művészettörténet - Láncz Sándor: Az Európai Iskola művészeiről

AZ EURÓPAI ISKOLA 315 Korniss Dezső: Kántálok, 1946., vászon, olaj, 60\85 cm (JPM 72.30) világ perspektívájába kerülve antropomorfizálódnak. Ihlető élményük kétségtelenül a lövészárok: a beásott ember szeme egy magasságba kerül a földön mászó rovarral s így olyan részleteket figyelhet meg, válnak benne tudatossá, melyeket más körülmények között nem vesz észre. Hegyi Lóránd idézi fel Kornissnak egy háborús emlékét; egy átélt ütközet után, egy elhagyott mezőn a beállt, szinte síri csendben észrevette, hogy a mezőt emberi hullák százai borítják. Majd változott a kép, s az ember „utáni" világ színtereként jelent meg a mező, amelyen bogarak, rovarok csufondáros-groteszk táncot jártak az emberek felett. Az élmény - a népdalok mellett - minden bizonnyal szerepet játszott a képek keletkezésében. A magyar pikturában egyedülálló e meseszerű képi világ - s az egyetemes művészetben is csupán Miro képi világa állítható mellé. Míg azonban Miro képeit a játékosság és a spontaneitás jellemzi s nem egyszer az irodalmiság is, Korniss bogárképei más indítékúak: lényeiben „jellemüket" kívánja visszaadni, „nem jutnak el az emberlét szintjére, csak megkísérlik az emberi szférában létezést" (Hegyi). De eltérnek kompozíciójukban is Miro képeitől: míg azok általában laza szövésű ornamentális jellegűek, Korniss képein mindig a tiszta szerkezet uralkodik. E képeken Korniss képzeletét, ösztönös muzikalitását szabadjára engedve, tiszta, lehatárolt színekkel, kemény formákkal páratlan sorozatot alkotott. Bennük jut kifejezésre legteljesebben a modern művészet puritán formálása, hagyományos esztétikum-ellenes fotografikus látásmódja. A Mezei poloska, a Bagoly fej, az Isten tehénkéi, a Bodobácsok, a Mezei Vénusz, a Malac, a Tél (1947-1948) összegező műve, Korniss művészetében a nagyszerű — Picassóhoz és Matissehoz hasonlóan - joie de vivre-je a Tücsöklakodalom (1948) /

±0 A mind Korniss oeuvre-jében, mind a kortárs magyar festészetben szokatlanul nagyméretű - 120X300 cm - mű egy képbe, egy szerkezetbe szervezi a fenti művek motívumanyagát. A két síkra - alsó, kisebb, sötétebb kékeszöldre és felső, nagyobb világoskékre - aranymetszés-arányban osztott képmezőn jelennek meg a maszkszerű pajzs- és fejalakú figurák, szigorúan tagolva a jobboldal, közép és baloldal nagy, hangsúlyos elemei közé — s ezzel a vízszintes illetve függőleges tagolással Korniss szilárd szerkezetbe foglalta a kép egészét. Ez azonban csupán a „befoglaló" forma, mert e mellett, ezen felül még egy sor tényező teszi feszessé a szerkezetet. Ilyen mindenekelőtt a vízszintes választóvonal hangsúlyozása a ráültetett bodobácsokkal, s ennek áttörése a baloldali „dudás", a középső összetett figura és a jobboldali „fuvolás" által. Ezt erősíti meg a tücsök és a repülő darázs által alkotott átló - s ennek ellentettje, s középső függőleges jobbra tolása: így ez is átlóként jelentkezik. E fő elemek mellett a bogarak izókefáliája aláhúzza és kiemeli a vízszintes választóvonal jelentőségét, mintegy felel rájuk. E formai, vonalas szerkezetet támogatja, megerősíti a színek elhelyezése, ritmusa. A két szélső függőleges zenés szerkezeti felépítése - a kép szélétől számítva - ellentett, egymásnak fordított megfelelői: míg a „dudás" barna-feketezöld színekből épül, felül jelentkezik a kék-szürkefehér osztás, addig a „furulyás" éppen fordítva konstruált: zöld-fekete-barna színben jelenik meg, s felső része szürke-fehér-kék-piros. Hasonló ellen40 A mű részletes elemzését adja Hegyi Lóránd. 1.115. jegyzet, 321-332.1.