Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Művészettörténet - Láncz Sándor: Az Európai Iskola művészeiről

AZ EURÓPAI ISKOLA 305 állandóságot jelképezi.

7 Az időszak egyik főműve a Halász (1947) : sárga alapon kék fej, piros orr, kis, hálóval rácsozott barna törzs. A témaválasztás ezúttal is - mint oly gyakran Anna Margitnál - jelképi erejű: a halász a keresztény mitológiában a Teremtő szimbóluma, máskor Szent Péteré: a naiv kultúrákban pedig termékenységszimbólum.

8 Anna Margitnál az a jelentése, hogy a halász a természettel szorosan együttélő, a vízzel eltéphetetlen kapcsolatban álló lény - maga a víz a keresztény mitológia szerint az élet forrása - aki a létezés, a sötét, tragikus napok utáni újjászületés, feléledés kifejezője. Erre utalnak a színek is: a sárga a szerelem, a beteljesült szerelem jele (az arany Vénusz színe volt az antikvitásban, Erdélyben „asszonyszínnek" nevezik), a világoskék a hűségé, az állandóságé: összességében a kép a megújhodó életre, a felszabadult, munkával és örömmel eltelő napok csendes, derült fényére utal. Ezt a gondolatot fejezi ki ebben az időben keletkezett, Anna Margit oeuvrej ében szokatlanul nagyméretű képe, a Halál angyala (1946) is, mely megidézi a rettenetet, hogy úrrá legyen rajta: erre utal az előadás lírai sága, a puhán árnyalt sötét színek, melyek feloldani látszanak az emlékek borzalmát. Festett néhány - témája szerint - vallásos tárgyú képet is, de ezeken nyoma sincs kelyhet nyújtó angyalnak és alvó tanítványoknak, mint azt a cím után vélnénk: a kék háttér előtt szaladó, kék-vörös fátyolba burkolt figura saját sorsa elől szökik inkább. A Pléhkrisztus (1947) pedig a maga személytelen bábszerűségével a faluszéli kereszteket idézi meg. Képi világában - ebben rokon bizonyos mértékig Korniss-sal - nagy szerepet kapott a játék, a Kosztolányi által megfogalmazott „játszani mindent, mi élet" gondolata - ez alkotásaiban művészien fennkölt, emelkedett formát ölt. A népművészet világában gyökerező színei, bábuformái egyszerre művésziek is, játékosak is: jól példázza ezt a Mézeskalács-sorozat (1947-48). S az sem véletlen, hogy fejei hasonlatosak a híres bábjátékos, Yves Foli figurájához.

9 A játék ambivalens világán át, a szemlélő hangulatától, lelkiállapotától függően érezzük meg a kifejezésre váró gondolat tragikus vagy bohókás akcentusát. Anna Margit befelé forduló, mélységbe tekintő, ugyanakkor a kor eseményeiből is táplálkozó, személyiségének legintimebb színpadán játszódó mű7 Erdélyi Zsuzsanna: Adatok a magyar népköltészet színszimbolikájához. Ethnográfia, 1961.2-4. 8 Chagallnál - akinél a harmincas években jelenik meg a halász motívum - a lélek felszabadulási vágyának jelképe, Kleenél pedig (A hal körül, 1936), mint mágikus összefüggés központja lép fel a hal, s a halász az öntudatlanból felmerülő, tudatra ébredő embert jelöli. E néhány, egymástól eltérő értelmezés is utal a szimbólum-interpretálás nehézségeire, amiről már fentebb esett szó. 9 1. Kazanlár Emil: A bábjáték. Műhelytitkok sorozat. Corvina, 1973.32.1. vészete „gyermeki krumpli-bábukhoz" (Mezei Árpád) hasonló alakjaival 1948 novemberében, az Európai Iskola utolsó kiállításán mutatkozott be hosszú hallgatása előtt utolsó ízben - ezután sokáig nem jelentkezhetett képeivel. Barcsay Jenő 1900-ban született Katonán (Erdélyben). 1919-ben jött Budapestre, a Képzőművészeti Főiskolán Vaszary és Rudnay tanítványa. Első kiállítását 1925-ben rendezte az Ernst-múzeumban. Ezután két évet állami ösztöndíjjal Párizsban, majd Olaszországban töltött. 1929 óta nyarait a szentendrei művésztelepen tölti. 1931-45 között az egyik ipari tanuló iskolában tanított. 1932-ben a Tamás-galériában volt kiállítása, majd 1941-ben az Ernst-múzeumban, 1944-ben az Alkotás Művészházban mutatkozott be. 1945-75 között a Képzőművészeti Főiskolán az anatómia tanára. 1957-ben a Nemzeti Szalonban rendezett gyűjteményes kiállítást. 1964-ben a Velencei Biennalen szerepelt, 1966-ban az Ernst-múzeumban volt kiállítása újabb műveiből, 1970-ben pedig a Műcsarnokban mutatta be a Szentendrei mozaikot a hozzá készült tanulmányokkal, vázlatokkal együtt. 1978-ban nyílt meg Szentendrén a Barcsay-múzeum. Irodalom : Kállai Ernő: Barcsay Jenő. Magyar Csillag, 1942., I. Kállai Ernő: Barcsay Jenő. Alkotás, 1948., 4-5. Genthon István: Barcsay Jenő. Művészettörténeti Értesítő, 1958., II. László Gyula: Barcsay. K. A. K. Bp., 1963. Petényi Katalin: Barcsay Jenő. Művészet, 1974., 2. Bojár Iván: Vallomás egy műalkotásról. Barcsay Jenő szentendrei mozaikja. Bp., 1975. A Barcsay-gyűjtemény katalógusa, Szentendre, 1978. Párizsi és olaszországi tanulmányútja idején ébredt fel benne az új, korszerű festői kifejezés igénye. A harmincas évek elején-derekán festett alkotásaiban a szélesen futó térnek síkban megfestésén munkálkodott, a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején azonban lírai felfogású, laza felületű képeket festett: ezekben az expresszív hangvételű, oldottan festői alkotásokban ismét a látvány visszaadására törekedett. A felszabadulás hozott újabb fordulatot Barcsay festészetében. Szentendre házai geometrikus tagolásának ihletésére e házak fekete rácsokkal övezett felületeinek rendjét kutatta képein. A mű drámai feszültségét a látvány eredeti formáinak a megőrzésével juttatta kifejezésre. Az egymást derékszögben metsző, valamint párhuzamosan rendezett síkjaival szinte mondriani rendhez jutott el, színei azonban zsírosak, lázasak, mondhatnók „alföldiebbek". Ujjnyi széles vázat ácsol rajtuk, a közöket sötétbarna, vörhenyesbarna, lilásszürke, lilásfehér árnyalt foltok töltik ki : a határoló sáv vagy a képsík szélén megjelenő kék idézi az eget. Műveinek témája: a ház, az utca, amelyben meg-megjelenik egy-egy bábszerű figura. Az alakok szinte elvesznek a nagy képtérben, a magányosság és egyedüllét félénk kifejezései (Fehér fények, 1945, Konstruktív táj, 1946. Városrész két alakkal, 1946.) Más