Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Művészettörténet - Láncz Sándor: Az Európai Iskola művészeiről

AZ EURÓPAI ISKOLA 303 című festménye között, vagy hogy Max Ernst „Madáremlékműve" (1927) Korniss Küzdelmével vethető össze, vagy éppen a hasonlóság Anna Margit képi világa és Paul Klee, Dubuffet és Victor Brauner egyes művei között, legalább ennyi az eltérés is, melyek a hazai alkotókat elválasztják azoktól. E vonások a magyar népművészetben, a magyar festészet hazai sajátosságaiban gyökereznek, melyek óhatatlanul meghatározzák, megszabják minden alkotó útját. Ahol az affinitás karakterisztikus, meghatározó, azt a művész-pályaképek megrajzolásánál említjük. El kell határolni a művészeket bizonyos fokig a teoretikusoktól is. Mint Szántó Piroska írta: „Az Európai Iskola, élén Gegesi Kiss Pál, Mezei Árpád és Pán Imre, az európai áramlatokat közvetítette hozzánk, először, a hosszú elszigeteltség után. A legjobb értelemben és a legjobb szándékkal át akarták venni mindazt, ami szabadon fejlődött nyugaton, elsősorban Franciaországban. A főistenség Breton és Lautréamont volt, a francia szürrealisták, Tanguy, Dali, Max Ernst, Klee ... ... Az Európai Iskolában az igazi hangadók az ún. teoretikusok voltak. Nem mintha bármi kifogásom lett volna általában a teoretikusok ellen. Kállai Ernőnek, aki lazán odatartozva, fel-feltűnt és óriási tekintélynek örvendezett az Európai Iskolában, minden szava komoly, lényegbevágó és tárgyszerű volt, világosan érződött rajta, hogy Kállait a festészet érdekli elsősorban és nem önmaga. Gyakorlati tanácsokat tudott adni, átfogóan beszélt a festészetről, nem kötődött egyetlen irányzathoz sem, s ő volt az egyedüli, aki már 1938-ban is mert és tudott Vajdáról írni. De az Európai Iskola teoretikusainak az előadásait, amik a tudatalatti, az álom és ébrenlét összefüggéséről vagy a rejtett sexualitás képi megnyilvánulásáról, az elnyomott ösztönök autonómikus kifejezéséről szóltak, lényegében zavarosnak és nem tehetek róla - kissé dilettánsnak éreztem. De főleg azt, hogy nem a festők munkáiból indultak ki, hanem ezeknek az elméleteknek az igazolását keresték a festők képeiben, a festők pedig meglehetősen lelkesen igyekeztek betölteni ezt a vágyképet."

4 Anna Margit 1913-ban született Borotán. 1932-36 között Vaszary magániskolájában tanult, majd egy esztendőt töltött Párizsban férjével, Ámos Imrével együtt. Itt személyesen is megismerkedett Chagall-lal, s annak művészetével. 1938-ban került szorosabb kapcsolatba Szentendrével. 1942-ben részt vett a „Szabadság és a Nép" kiállításon; utána bujkálni kényszerült. 1946 októberében rendezte első, majd 1948 novemberében második gyűjteményes kiállítását az Európai Iskolában; ez egyúttal a csoport utolsó kiállítása is volt. 1956-ban részt vett a szentendrei Jubiláris kiállítá4 Szántó Piroska: Vallomás. Kézirat, é. n. A szerző tulajdona. son, 1957-ben a Tavaszi Tárlat „D" csoportjában állított ki. 1968 nyarán gyűjteményes kiállítása volt az Ernst-múzeumban, majd ezt követően több ízben volt egyéni kiállítása. Irodalom Rabinovszky Máriusz: Anna Margit. Magyarok, 1946. nov. Rabinovszky Máriusz: Anna Margit. Magyar Művészet, 1949. Mezei Árpád: Anna Margit. Művészet, 1967. 1. Szabadi Judit: Anna Margit kiállítása az Ernst-múzeumban. Képzőművészeti Almanach, 1. Corvina, 1969. Láncz Sándor: Anna Margit művészete. Jelenkor, 1970. 5. S. Nagy Katalin: Anna Margit. K. A. K. Bp., 1971. Néray Katalin: A „népművész" Anna Margit. Művészet, 1974. Láncz Sándor: Képzőművészeti krónika. Jelenkor, 1977., 7-8. Anna Margit művészetére elsősorban Arnos Imre, valamint Vajda Lajos hatott. Kezdetben posztimpresszionista felfogásban dolgozott. Művészetében a fordulatot 1937-es, Ámos Imrével közös párizsi útja hozta meg, ennek során ismerkedett meg Chagall-lal és művészetével. Hazatérése után művészete szürrealisztikus irányba fordult, a gömbarc mikrokozmosza foglalkoztatta. Ezek az alkotásai voltaképpen önarcképek, amelyekben a kor eseményeire reagált. Élményeit Szentendre zárt világa, valamint a háború szörnyűségei határozták meg. 1940-ben jelent meg művészetében első ízben a bábu, hogy a maga mágikus célzatával -a behelyettesítés funkcióját ellátva - a művész szószólójává váljon. 1945 után is ezt a világot építette tovább alkotásaiban, amelyek rendkívül összetett világot közvetítenek. E „primitív" műveken szakított a klasszikus görög és latin kultúrán felnőttek analitikus és imitativ látásmódjával és helyébe a saját maga által létrehozott „játékos", tág jelentéskörrel rendelkező „helyettest" állított, ahol nem a tárgyi-dologi, hanem a tárgyi-emberi aspektus a lényeg. Mint Giuseppe Cocchiara megfogalmazta, „a primitív kifejezés tehát jelkép, paradigma, metafora ... Ebben a jelképben, paradigmában, metaforában a szemünk előtt játszódó események, a civilizációnak általunk átélt korszakai és a lelküket felzaklató krízisek szerint változnak a tartalmak és jelentések .. ."

5 Anna Margit témavilága a figurára szűkült: elsősorban fejeket és önarcképeket festett - a megszokott festői témák, mint amilyen a tájkép, a csendélet, teljesen hiányoznak művészetéből. Formavilágában megtalálhatjuk a gyermekrajzok, az ikonfestészet, a tárgyi néprajz elemeit; mondanivalója, amit ez a formakultúra hordoz, mindig személyes jellegű, önéletrajzi ihletésű. Szellemi rokonai az egyetemes művészet nagy családjában Klee és Chagall - s ezt azért is alá kell húzni, mert Anna Mar5 Giuseppe Cocchiara: Az örök vadember. Gondolat, Bp. 1956.16.1.