Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Néprajztudomány - Andrásfalvy Bertalan: Mit jelenthet a néphagyomány a jövő műveltségében

244 ANDRASFALVY BERTALAN gában a faluban is van sokszor ellenállás a paraszti múlt megbecsülésével szemben. Minden előrelépés a múlt tagadását is jelenti, a meghaladott elmarasztalásával. Mi különösen hajlamosak vagyunk arra, hogy az új felépítésének első feltételét a régi lerombolásában lássuk. Keservesen megfizetünk ezekért a túlzásokért. A kultúrában különösen érvényes: az újnak a maga vonzásával, szépségével kell kiszorítania és megszégyenítenie az elavultat. A harmadik vád az, hogy a néphagyomány „kultusza" akadályozza az új, egyetemes, szocialista közműveltség létrejöttét, új formáinak kialakítását. Az emberi művelődés minden területén az eredmények egymásra épülnek föl. A csavar, a kerék ókori felfedezése nélkül ma nem lenne traktor vagy repülőgép. Az a mérnök, aki tökéletesebb, jobb gépkocsit akar gyártani az eddigieknél, ismernie kell az addig legtökéletesebb gépkocsi minden csinjátbinját, hogy aztán azon változtatva, hozzátéve még valamit, csináljon, tervezzen jobbat. Új kultúránk csak akkor lesz jobb, ha az eddigi eredményekre épül, tanul eredményeinkből és hibáiból és így lehet nagyobb esélye, hogy jobb is legyen. Nem kerülhető meg a természetes sorrend sem. A társadalom, a műveltség csak alulról építhető föl ellentmondás veszélye nélkül. Egészséges társadalom és műveltség alapja az egészséges család, az egészséges kis közösségek, hatékony általános iskola, általánosan elfogadott értékrend, széles néprétegekre kiterjedő műveltség, művelődési, önmegvalósítási lehetőség, az az alap, melyen a nagy, egyéni művészi teljesítmények is nyugodhatnak. Az új tömegkultúrának a múlt néphagyományában kell gyökereznie, mint hatalmas, évezredek alatt kialakított szellemi tőkén, melyből a nép szegénységében, szerény lehetőségei közt is, egyszerűségében is tökéletes remekműveket tudott alkotni. * * * Fő kérdésünk az, hogy mit jelenthet a néphagyomány a jövő műveltsége kialakításában, mit jelenthet a fiatalok számára ma? A néphagyománynak minden kis részterülete, formája parancsoló szükségletek kielégítésére jött létre. Szükségletre, igényre adott válasz; a megoldás pedig a legszűkösebb lehetőségek közt, legegyszerűbb anyagból és eszközök segítségével született meg, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen. Az így kialakított formákat az idő és a közösség próbálta ki, szentesítette, tökéletesítette, csiszolta, hogy az mindig a leghatékonyabban feleljen meg az igényeknek. A mi néphagyományunk alapjában paraszti, íratlan, tapasztalati tudomány és művészet volt, külön elmélet nélkül. A hétköznapi és ünnepi gyakorlat maga, kezdve a szántás és a kenyérsütés mikéntjének szabályaitól a súlyos, egyéni belső feszültségek megoldásának módjaiig, formáiig. Hogyan kell átlépni egy közösség tagjaként a születés, a házasság és a halál mezsgyéit, hogyan lehet a belső örömöt, ünnepet megnövelni, az alaktalan, szorító fájdalmat formákba törve enyhíteni és megosztani, örömnek és bánatnak méltóságot, tartást adni. A néphagyomány sok gyakorlati, évezredes tapasztalati tudása helyére a tudomány és a technika vívmányai léptek. Például a földművelés az adott kor lehetőségei közt kialakult munkamenetei, hogy hogyan kell az ökröket befogni, velük faekével szántani, sarlóval aratni stb. - ma már elvesztették érvényüket, helyette traktorok, vető- és aratógépek termelik meg a kenyérnekvalót. Számos területen azonban nem történt ehhez hasonló haladás, vagy a haladás egyoldalú volt és káros következményekkel járt, melyek elkerülésére nem is gondoltunk. Több igény kielégítéséről megfeledkeztünk a nagy eredmények ünneplése közben. A kielégítetlen szükségletek, igények betegséget, bajt okozhatnak, belső bizonytalanságot teremthetnek, egész életre szóló sérüléssel járhatnak, mint ahogy bajjal járt, ha nem volt elegendő kenyér, ivóvíz, megfelelő tisztaság, lakás a múltban. Az orvostudomány ténylegesen óriási lépésekkel haladt előre a népi orvoslás sok területéhez képest, s mégis maradt még néhány módszer, fontos és létező igények kielégítésére, melyekhez haszonnal fordulhatna vissza a tudomány. Csak néhány példa ennek érzékeltetésére: a világon számos helyen foglalkoznak a szintetikus gyógyszerek káros mellékhatásának vizsgálatával és azokat helyettesítő, káros mellékhatás nélküli gyógynövényekkel való pótlásával. A túlgyógyszerelés Magyarországon is súlyos probléma, társadalmi méretű veszély és számos betege van. A néphagyomány gyógynövényismeretére és módszereire sokan fölfigyeltek már és kémiai vizsgálatokkal igazolták a népi gyakorlat helyességét. A gyermeknevelésben is találkozunk meglepő tényekkel, mely a néphagyomány bölcsességéről tanúskodnak. Az, hogy az utóbi évtizedekben megnőtt a neurotikus gyermekek száma, köztudott. E gyermekek kezelése komoly gondot okoz. A múltban ez nem volt ekkora gond. A baj egyik gyökerét — gondolatmenetünkhöz híven - a kielégítetlen szükségletekben, vétkes mulasztásokban, téves nevelési és orvosi gyakorlatban kereshetjük. Vizsgáljuk meg, hogy vannak-e a hagyományos édesanya-gyermek viszonyban, csecsemőkezelésben olyan vonások, formák, módszerek, melyekkel feltételezhetően elkerülték a gyermeki lélek korai károsodását, mert a gyermeki neurózis gyökerei közül bizonyára sok a csecsemőkorban keresendő. Évtizedekkel ezelőtt kialakult a kórházakban, szülőotthonokban az a rend, hogy az újszülötteket elkülönítették a szülő anyáktól - a betegségek, fertőzések elkerülése éá az