Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

188 FÜZES MIKLÓS érez irántam -, szintén úgy gondolta, hogy Szemeréből hiányzott minden alapvető tulajdonság, mi egy államférfinak kell. 1852. január 20-án Rirschach(?)-ből írt levelet (ez a város Svájcban van, az Austance-tó mellett; itt élt száműzetésben), s ezt írta: „Érdekes lenne tudnom azt is, hogy tetszett önnek Kossuth fellépése Angliában? Senki más nem fordíthatta az angol nép lelkesedését dühhé, mint Szemere, mert ez Kossuthot teljes szívből gyűlöli; de félek, hogy ahhoz is hozzájárult, hogy Magyarország ügye elbukott, mert miniszteri szalagja 600 gramm - bizonyítja, hogy semmit sem ért az európai politikához." Egy másik, 1852. jan. 31-én kelt levelében ezt mondja: „Megjegyzése általában egészen helyénvaló, és valamennyiünk számára megszívlelendő, hogy mindanynyian kölcsönösen vizsgáljuk felül hibáinkat, mivel idegen földre vettettünk. Mégis félreértene engem, ha legutóbbi vagy ezen levelemből Szemere elleni szenvedélyeket olvasna ki. Én őt becsületes embernek tartom és elismerem jó, ragyogó tulajdonságait, mégis nyíltan bevallom önnek, hogy alkalmasabbnak tartom bürokratának, mint államférfinak, és hogy azt hiszem, az ő félig puritán - félig költői doktrinarizmusa nem hatott jól a magyar politikára, és továbbra sem fog jól hatni rá. Lehetséges, hogy tévedek, de amíg jobbról nem értesülök, ezt és csak ezt tartom helyesnek, mert néha én is átadom magam a reménynek, hogy magyarországi dolgunknak jövője lehet, csak nem lehetünk elég szigorúak az orvos megválasztásában, nehogy a beteg végül mégis kiszenvedjen." „Másfelől azt hiszem, hogy a „Daily News"-ban megjelent cikk Kossuthtól származik, de legalábbis egészen biztosan direkt ő inspirálta. Az Ön tanácsa Szemerének, hogy ne válaszoljon rá, megszívlelendő tanács, de aligha talál követőre. Nekem nincs ellenvetésem, ha olyan emberek, akik magukkal és másokkal elhitették, hogy politikai kútfők, annak ellenére, hogy legcsekélyebb mértékben sem azok, - ha az ilyesféle emberek, legyen a nevük akár X vagy Y, olyan harcba bocsátkoznak, amelyben először is letépik róluk a rongyokat és csúf meztelenségükben hagyják állni őket. 1852. május 3-án kelt levelében ezt írja: Miután a mi Magyarországunk már elveszett és a mi életünk folyamán már talán tel sem emelkedik, nekem is csak az a kívánságom, hogy az igazság ma és holnap is megkapja a tiszteletet, és nemcsak Kossuthra vonatkozólag, hanem mindnyájunkra is, akik a tavalyi eseményekben részt vettünk. Már otthon figyelmeztettem néhány bizalmasabb ismerősömet, hogy Szemere egész lénye, amint a megyei adminisztrációból a magasabb politikába lép, nem más, mint gyerekes módi, éretlenség - többnyire azonban, azt hiszem, hitetlen füleknek beszéltem, valószínűleg azt gondolhatták, hogy ítéletem politikai spaletta lehet. És ha Magyarországon azt mondták volna valakinek, hogy Batthyány Kázmér jobb, eszesebb, értelmesebb politikus, mint Szemere, azt válaszul kinevették volna. És mégis csak igaza lett volna." „Az olyan európai fogalmak, mint a világ és az emberiség ismerete, az adott dolgok felfogásának képessége, taktika - minden dolog, ami hitem szerint az államtértit jellemzi - nos ezek kétségkívül nagyobb mennyiségben lelhetők fel Batthyányban, mint Szemerében. Ismétlem, és Ön el fogja hinni nekem: a legcsekélyebb személyes indulatok sem fűtenek Szemere ellen, de ha a hazának még segíteni lehet és kell, ha azt akarjuk, hogy a gyermekek tanuljanak atyáik hibáiból, - akkor nemcsak Kossuth, hanem Szemere politikai bölcsességét is talajtalan, zavaros dologként kell ábrázolni, - amint hogy az is - és nemcsak Kossuth, hanem Szemere politikai akcióit is vissza kell utasítani." Szegény Szalay komolyan érezte a száműzetés unalmát (v. türelmetlenségét; kimerültségét). 1852. március 14-én, Rirschächban kelt levelében ezt írja: „Drága barátom. Levelezésünk hasonlít Mikes Kelemenéhez a nővérével. (Hogy miféle ember volt ez a Mikes és a testvére?) Erre szeretnék Önnek alaposan válaszolni, hogy az ismeretei verum hungaricanum még gazdagabbak legyenek. Sajnos sem Önnek, sem nekem nem lesz semmi hasznom ezekből az ismeretekből. Hát ebben a vonatkozásban is úgy vagyunk, mint Mikes Kelemen. Ez a Mikes már régen por és ámbra, de 1711-ben még valóság volt, és elkísérte Rákóczi Ferenc herceget a száműzetésbe, először Franciaországba, majd török földre. És ez a Mikes 40 éven át - kedves kis száműzetés - levelezést folytatott Erdélyben lakó nővérével. És ez a levelezés, amely a múlt évszázad végén nyomtatásban is megjelent, eleinte meglehetősen vidám volt, tele bizakodással szebb napokra, és egyik levél igen pontosan váltotta a másikat, ilyen vive and been sorguee volt ez a levelezés. És ez a levelezés lassan-lassan egyre sötétebb lett, és Mikes csak nem akart jókedvű lenni, bármennyire is próbálta őt a nővére vi* gasztalni, és a levelek egyre ritkábbak lettek, és egy napon, amikor Mikes pihenni tért, egészen elfogytak, és a nővére Erdélyben bizonyára sokáig várt még levelet, mert hiszen már hozzá volt szokva a hosszú szünetekhez, amiket Mikes szokott volt ejteni, amikor már öreg és bogaras lett; és amikor végül látta a nővér, hogy a levelezést már nem egy nagyobb szünet, hanem a punctum finale gazdagítja, akkor nem írt több levelet Törökországba, és mint jó katolikus, amilyen ő volt, bizonyára lélekmiséket mondatott a megtért testvéréért valami lelkipásztorral a Székelyföldön. Ez a Mikes Kelemen és nővére levelezésének története, tisztelt Blackwell barátjának okulásul elmesélve Szalay által. Éljen boldogan kedves barátom és hallasson magáról. (Isten áldja meg!) Szalay W) Valamivel Kossuth Southamptonba érkezése előtt elmondtam Lord Palmerstonnak, hogy a legjobb forrásból tudom, hogy a magyar ex-kormányzó szorgalmasan tanult angolul, azzal a kifejezett céllal, hogy agitációt folytasson Angliában. „Hogyan?" - kérdezte Palmerston. „Ahogy szokás, beszédekkel" - válaszoltam. „Angolul?" „Természetesen." „Hiszen ön mondta nekem" - mondta Palmerston -, hogy amikor Ön Magyarországon járt, Kossuth egy szót sem tudott angolul." „Nem is - feleltem -, kétségtelen, hogy tökéletesen értett angolul, de nem hiszem, hogy tudott beszélni, legalábbis velem mindig németül beszélt, és soha senki sem mondta, hogy tud angolul." „Akkor hogyan mondhat angolul beszédeket?" - kérdezte Palmerston ravasz tekintettel. „Elég soká volt Kutnigában ahhoz - feleltem -, s valószínűleg angolul mondott beszédet szobája négy falának, hogy gyakoroljon." Palmerston hitetlenkedő tekintetet vetett rám, s azt hiszem, azt gondolta rólam, az ő szavaival élve, hogy „kissé ütődött" kezdek lenni. Amikor Kossuth Southamptonban a várásházán tartott beszéde után először találkoztam vele, megkérdeztem tőle, hogy mi a véleménye Kossuth angol nyelvű beszédeiről. „Csodálatos emberi" - mondta Palmerston, „ki hitte volna." Lord Palmerstonnak írott levelemben, miben Kossuth agitáció járói számoltam be (Lásd Magyar... V/. kötet 214. old.), természetesen nem tettem célzást erre a beszélgetésre, habár nagy volt a kísértés, hogy meg-