Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

AZ ISMERETLEN BATTHYÁNY III. 187 a vidéki (paraszti) lakosságot értem. Azok, akik iél tokkal feljebb vannak náluk, nem érnek semmit. Ők kossuthok, csak kisebb méretben. A nemesek egy kicsivel több megtévesztő külszínnel és tradicionális bátorsággal rendelkeznek, amivel a kossuthok nem dicsekedhetnek, ennyi az egész. Más tekintetben egy lyukas garast sem érnek. Válójában soha nem tudtam kedvelni őket, s én sem dicsekedhetek a szeretetükkel. Egyetlen dolgot lehet előnyükként említeni, hogy egy árnyalattal kevésbé közönségesek, mint szomszédaik, az osztrák arisztokrácia." Ez egy kissé túl töretlen lendülettel haladóf?) - amit valószínűleg pillanatnyi rosszkedv sugallt -sa közönséges' kifejezés szokásos jelentésében teljesen álkalmazhatatlan Ausztria és Magyarország nemességére. A magyar nemesek most (1865-ben) egészen mások, mint akkor voltak (1843-1848-ban), amikor én a társaságukba kerültem, s kellemetlen igazságokat mondtam nekik. A balsors kijózanító hatással volt rájuk, s nem kételkedem, ha Magyarország vissza akarja nyerni jogait - s most jó alkalma van rá -, a legjobb államférfiai a nemesség soraiból fognak kikerülni. R) Tudniillik az 1848 március elején Görgey és Dembinszki közt lezajlott beszélgetés, annak következtében, hogy a kápolnai csatában nem engedelmeskedett Dembinszki írott parancsának. S) Kázmár gróf Párizsban, 1852. szeptember 1-én írt levelében mondja: „Azt a magyarázatot, amit én adtam a Görgey és Kossuth közt Gödöllőn lezajlott jelenetről, Görgey adta nekem és Szemerének, amikor a főhadiszállásán voltunk augusztus elején, röviddel az aradi katasztrófa előtt." T) A Kossuth-kormányt végül is a következők alkották: Szemere, a tanács elnöke, belügyminiszter gróf Batthyány Kázmér, külügyminiszter Vukovics, igazságügyminiszter Horváth, Csanád püspöke, közoktatásügyi miniszter Csányi, kereskedelmi és közmunkaügyi miniszter Duschek, pénzügyminiszter Görgey, hadügyminiszter V) A Szemerét, társaival szemben tanúsított igazolhatatlan magatartása miatt ért bírálat sokkal komolyabb is lehetne, ha a szerző és a fordító nem lenne ilyen közvetlen viszonyban vele. Akkor találkoztam először Szemerével, amikor Angliában járt, 1837-ben. Akkor huszonöt éves volt, bátortalan és szerény modorú, de tökéletesen jártas volt országa törvényeiben és intézményeiben. Értékes adalékokkal látott el engem Magyarországról írt cikkeimhez, miket az Athenaeumnak írtam. Egyik este, amikor együtt teáztunk, s valamennyien nagyon vidámak voltunk, különösen néhai Mayer barátom. A beszélgetés a magyar cigányokra terelődött, s Szemere megjegyezte, hogy csodálatos, hogy egy cigánylány szinte egy pillantással meg tudja valakinek a tenyeréből mondani, hogy az illető nős vagy sem, szerencsés-e vagy szerencsétlen, züm. „Ezt én is meg tudom csinálni" - mondtam. - „Amikor Itáliában voltam, fejembe vettem, hogy belemerülök a fekete mágiába, s tanulmányoztam, nemcsak a varázslatot és az asztrológiát, hanem a krizmát, jelbeszédet(?), mágnesességet, aritmetikát és isten tudja még, mi mindent emellett. Adja ide a kezét és ugyanígy megmondom a szerencséjét, mint bármelyik cigánylány Magyarországon." Szemere kinyújtotta kezét, amit én persze látszólag nagy komolysággal vizsgálgattam. „Vissza fog térni Magyarországra." „Remélem" - mondta Szemere. „Borsod megye magisztrátusa lesz." „Ezt bárki megjósolhatja" - mondta Mayer. „Ezután országgyűlési képviselővé fogják választani." „Ez sem kétséges" mondta Mayer. „Meg fog házasodni." „Hát, gondolom előbb vagy utóbb így lesz" - mondta Szemere. „Boldog lesz a házassága, s végül - tettem hozzá gúnyos ünnepélyességgel - Magyarország legnagyobb méltóságára emelkedik." Gondoltam, ez igen hatásos lesz, de Szemere hűvösen megjegyezte, hogy a legnagyobb méltóság a nádoré, s a nádor mindig egy osztrák főhercek. „Nos - mondtam -, ha nem is nádor, de rangban utána következő ember lesz..." Amikor az 1843-44-es országgyűlésre küldtek, Pozsonyban találkoztam Szemerével, Borsod megye országgyűlési képviselője volt. Ö emlékeztetett jóslatomra, mit már el is télejtettem. Amikor a Batthyány-kormány tagja lett 1848-ban, én emlékeztettem őt a jóslatra. Amikor elbúcsúztam tőle Pesten, 1848 májusában, mielőtt horvátországi utazásomra indultam, azt mondtam neki: „Ne feledje el, hogy csak egy vagy két lépést kell tennie ahhoz, hogy az 1831-ben tett jóslatom beigazolódjék." Amikor egy évvel később Kossuth miniszterelnöke lett, ostoba tréfám bizonyára eszébe jutott, s szerette volna elmondani barátainak. Mindamellett, hogy mindig is tiszteltem, s ma is becsülöm őt, nem vagyok vak a hibái iránt. Feddhetetlen jellem volt, és jó megyei tisztviselő lett volna, de nem volt elég képzett ahhoz, hogy államtérti legyen. Sajnos, túl türelmetlen volt, túl aprólékos, túlságosan ragaszkodott a tormákhoz és teóriákhoz, és híján volt a tulajdonképpeni gyakorlati élet tapasztalatainak, s ezt csak úgy lehet megszerezni, ha valaki sokat forog társságban, különösen a magasabb körökben. Az 1843-44-es országgyűlés idején Zichy Emánuel gróf és felesége nagylábon éltek - elsőrendű francia szakácsuk volt -, bővében voltak a legkiválóbb boroknak, istállóikban 40-50 angol ló volt züm, züm. Vendéüszerető palotájuk a liberális párt nemeseinek találkozóhelye volt, s mivel én szokásos vendégeiknek egyike voltam, gyakran kértem Szemerét, hogy jöjjön el velem, s biztosítottam őt arról, hogy a gróf és a grőfnő is nagyon örülne a társaságának. De semmivel sem tudtam meggyőzni őt. Ez alkalmatlan neki - mondta -, túl értékes az ideje, s csodálkozott, hogy hogyan vesztegethetem az időmet ilyen ostobaságokra, züm, züm, amikor emlékeztettem őt az angol mondásra, hogy „aki mindig csak dolgozik és sohasem játszik, nagyon unalmassá válik". De Szemere éjjel-nappal dolgozott, s egy harmadrangú kocsmában ebédelt nem egészen egy schillingért, s semmiféle pihenést nem engedélyezett magának. Ha teljesítette volna a kérésemet és fenntartotta volna a társadalmi kapcsolatot a vidám urakkal és a szép hölgyekkel - néhányuk olyan törékeny, mint egy tündér - kik éltek Zichy vendéglátásával, ez letörölte volna róla azt, amit Széchenyi az ő „puritán szögletességének" nevezett, és ez óriási előnyt jelentett volna neki későbbi pályafutásán. Amikor Batthyány Kázmért a Görgey és Dembinszki közt lezajlott szóváltásról kérdeztem (lásd a 142. oldalon) ő Párizsban, 1852. szeptember 1-én kelt levelében ezt válaszolta: „Ami Szemerét illeti, nemcsak hiszem, hanem tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy cselt szőtt Görgeyvel, miközben cselt szőtt Dembinszkivel is, mikor tudatta vele, hogy mi folyik a háta mögött. Valamikor Kossuthtal is intrikált, s bármikor, bárkivel intrikálni fog, mert ez benne van a természetében „naturana expellas tárca tarnen usque recairet". Ez az oka annak a télénkségnek, amit vele szemben tápláltak. Kicsinyes terveinek sokfélesége és sokszorozhatósága az oka, hogy sohasem ért el nagy célt, és soha nem is fog, míg tel nem hagy ezekkel. Ha egyenesen törne valami télé, tehetsége, vérmérséklete, átélőképessége révén sokkal messzebbre juthatna." Néhai barátom, Szalay - az egyik legértékesebb ember, akivel valaha megismerkedtem, s ki iránt őszinte s szívélyes barátságot érzek, s biztos, hogy ő is így