Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

AZ ISMERETLEN BATTHYÁNY III. 185 re, egyetlen jövőbeli olvasóm sem - ha ugyan lesz egyáltalán - vonhatja kétségbe azt az érdememet, hogy őszinte és pártatlan voltam." I) Ezt a tanácsot én adtam a magyar miniszterelnöknek azon a nemzetes beszélgetésen, amelyet Pesten 1848 áprilisában folytattam vele. Lásd Magyar Szokások', III. kötet 130. oldal és a 30. sz. jegyzetet. De Batthyány Lajos is, mint Széchenyi István, semmiképp sem volt hajlandó tanácsot elfogadni senkitől. Ezt egyik levelemben megemlítettem Kázmér grófnak. Párizsban, 1852. április 9-én kelt levelében ezt írta: „Tökéletesen egyetértek önnel abban, hogy Batthyány Lajos egyik legnagyobb hibája, s romlásunknak egyik okozója a makacssága volt, nem volt hajlandó elfogadni vagy felhasználni tanácsot, mely mástól jött, s nem tőle" (pl. mindig ragaszkodott a saját véleményéhez, bármi volt is az). „Részben ez volt a Kossuthtal folytatott állandó veszekedések oka" (tudniillik a tanácsok adása). „Kossuth ebben a tekintetben hasznos lehetett volna, mivel kapcsolatban állt a radikálisokkal. Batthyány Lajos túl heves, indulatos volt államtértinak; mégis, ha kevésbé lett volna az, talán kevésbé lett volna alkalmas posztja betöltésére - nem gyakorolt volna akkora hatalmat mások fölött, mint így. J) Mindez nem tagadható, de Kázmér grófnak figyelembe kellett volna vennie a körülményeket, amelyekbe a miniszter került. Egy másik fejezetben azt mondta, ami a jellemrajzokban nincs benne, hogy az egyik miniszternek horvátnak kellett lennie. Amikor úgy gondoltam, hogy téved, küldtem neki egy „Megjegyzést", vagy ahogy én hívtam egy „barátságos zümmögést az angol méhecskétől". Volt egy állandó szójátékunk a nevünk kezdőbetűjéből, B. B. - Batthyány-Blackwell (kiejtve bi, bi, mely a méhecske hangképe is = beé) az angol В a magyarnak barátságos zümmögéseket küldött, s a magyar méhecske jó szívvel fogadta ezeket. Rengeteg ilyen .zümmögés' vagy ,megjegyzés' van a birtokomban - s ezek igen komoly kifogások voltak. Találtam egy .megjegyzést', ami erre utal és arra a fejezetre, amire céloztam, ez 1852-ben íródott, s én kiegészítettem. „Egész munkájában ön túlságosan hajlamos arra, hogy azt fejtegesse, hogyan történhettek volna a dolgok, és hogyan kellett volna történniük - mennyire más az eredmény, zümm, ha úgy történtek volna a dolgok züm, züm. Mindezt könnyű kitejteni évekkel az események után, de nagyon javaslom, hogy az ilyen fejezetek vagy maradjanak ki, vagy módosítással szerepeljenek csak. Például, történetesen sokkal többet tudok a Batthyány-féle minisztérium megalakításának hogyanjáról és mikéntjéről, mint általában gondolják. Habozás nélkül állíthatom - s utálhatok Szalayra s még két vagy három másik magyar is igazolhatja bármely állításomat -, hogy a Batthyány-kormányt nem alapították volna meg, vagy legalábbis nem úgy alakították volna meg, ahogy tették. Nem kétséges, hogy jó dolog lett volna egy horvátot is választani miniszternek. De ki mert volna ilyesmit javasolni? Kinek jutott eszébe egyáltalán? Ügy kell elbírálnia az eseményeket, hogy azok helyébe képzeli magát, akik befolyásolták, létrehozták azokat. Könnyű megmutatni, hogy ha Napóleon így meg így tett volna, akkor Franciaország trónján halt volna meg. De ez a kérdés a történészé. Cselekedhetett volna másképp, abban a helyzetben, amiben volt? A franciák azt mondják, hogy ha a poroszok nem érkeztek volna időben, „Vilainten"-t megverték volna Waterloonál: ha ezt elfogadjuk - de a poroszok érkezése hozzá tartozott Wellington tervéhez, miért nem akadályozta meg Napóleon a megérkezésüket? nyilván, mert nem tudta. Az az állítás, ami ebben a .megjegyzésben' a kormány megalapításában való szerepemet illeti, helyes. Igen érdékesen tudnék beszámolni az egész ügyről -, hogy hogyan próbáltunk megszabadulni Kossuthtól, hogy Eötvös és Deák nem akart belépni a kormányba Eszterházy herceg nélkül, s végül hogyan sikerült Szalaynak és nekem eltávolítani a herceg akadályait, züm, züm. Szalay erre céloz abban a levélben, ami 1852. január 20-án kelt Rirschachban, amikor a herceg levele megjelent a /Times' 1851. december 1-i számában lásd a Függelék III; ezt mondja: „Mit szólt Ön Esterházy gróf leveléhez? Nem jutott eszébe fáradozásunk közben, hogy a minisztériumba vigye?" Lásd még „Magyar szokások", VI. kötet 128-221. K) Elküldtem ezt a levelet Lord Palmerstonnak, jobban mondva annak a kivonatnak a fordítását, ami a magyar ügyekről szóló „Kék Könyv"-ben jelent meg. Megtalálható még-. Függelék II. Lásd „Magyar szokások" VI. kötet 12. 2. Függelék 119. L) Lásd Magyar szokások' VI. kötet 82, 91, 92. és 249. old. M) Tökéletesen egyetértek a szerzővel, nagyon valószínű, hogy Batthyány Lajos ,a forradalmi kormány tejévé tette volna magát', ez kétségtelen, mivel az osztrák kormány félt is, hogy ez a szándéka, s Windischgrátz herceg a letartóztatását okozta (1849. jan. 8-án), miközben még mindig Pesten tartózkodott, ahol nem lett volna szabad egyetlen napig sem maradnia. N) Az erre a fejezetre vonatkozó .megjegyzésem'-ben vagy (,baráti zümmögésemben', lásd az 5. számú jegyzetet), azt mondtam, hogy Kossuth volt kétségtelenül ,a legbefolyásosabb újságíró Magyarországon', mivel dr. Gaj Horvátországban volt. Egy hozzáértő bíráló Gaj vezércikkét az .Ilirske Narodne Novine'-ben legalább olyan jónak találná, mint Kossuth írásait a .Pesti Hírlap'-ban, de pontosan ezeknek a befolyásos kiadóknak köszönhető, hogy a nemzeti előítéleteket nemzeti gyülölséggé szították, addig, míg a magyarok és horvátok halálos ellenségeknek nem tekintették egymást. „Mindkét kiadó" - tettem hozzá - „fitogtatta azt a hitvány, megvetésre méltó újságírói szellemet, ami oly sok bajt okoz minden országban, ahol divatban van. Mindketten eltormították tényeket és nehéz lenne eldönteni, hogy a trágár szavak és a gyalázkodó beszéd tekintetében Kossuth Lajos vagy Gaj Lajos volt-e a nagyobb gazember. Mindketten megtettek minden tőlük telhetőt, hogy „felszítsák a viszálykodás lángját", s kettejük közül valószínűleg Kossuth volt a jobb ebben." Lásd Magyar Szokások' VI. kötet 118-181. O) A legfontosabb ezek közül a híres Védegylet volt, melyről már beszámoltam egyik. Sir Robert Gordonnal küldött levelemben. Lásd: Magyar szokások II. kötet 56-61. és VI. kötet 215. old. Kázmér grófnak írott egyik Megjegyzésemben' (lásd az 5. sz. jegyzetet) rámutattam munkájának számos részletére, amit a mi szabadkereskedőink (FREE TRADERS) nem helyeselnének. Véleménye egyik nekem írott levelének részletéből derül ki; a levél Párizsban, 1852. február 6-án kelt. „Elképzeléseim néha kissé eretnekek lehetnek. Mindig örömmel fogadom véleményét a politikai gazdaságtannal kapcsolatban s nem vagyok makacsul ellene néhány módosításnak, de nekem is megvannak a saját rögeszméim s élni fogok a joggal, hogy ne titkoljam azokat. Végül is, maguk angolok megengedik maguknak, hogy függetlenek, eredetiek és excentrikusak legyenek. Ez utóbbira nem törekszem, de a függetlenségre igen. Emellett inkább szeretném, ha következetesnek (állhatatosnak) tartanának. Nézük például a szabadkereskedelem dolgát. Elfogadom mindazt, amit eddig a szabadkereskedelemről mondott nekem, feltéve ha ezt Angliára alkalmazzuk, de Magyarország esetében a dolgok egész más aspektust vesznek föl. De ha másként lenne is, s ön meggyőzne arról, hogy a szabadkereskedelem olyan általános alapelv, mely minden országban alkalmazható, micsoda vakmerő dolgot ten-