Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

176 FÜZES MIKLÓS tika alá vetették. A figyelem a harcokról hamarosan a harc okaira terelődött; átkutatták a történelmet, szerződések léptek hatályba ismét, nem hallott és elhanyagolt tények tisztázódták. Európai és amerikai újságok hasábokat szenteltek a magyar ügynek s kiadóik vitáinak; s ezek a viták határozottan előnyünkre váltak. Még azok is, akik ellenzői voltak a magyar ügynek - vagy azért, mert nem értették meg teljesen a harc célját (értelmét), vagy éppen azért, mert nagyon is értékelték a kérdés komolyságát - nos, még ők sem tudták megtagadni a megérdemelt hódolatot attól a hősiességtől, mely nyilvánvalóan szerencsés beíejezést hoz. Ez a múltra való emlékezés és a jövő utáni vágyódás élénk érdeklődést keltett azokban, akik iölé helyezték magukat a népszerű propagandának és az újságírói viszálykodásnak, s akik hozzászoktak ahhoz, hogy nyugodtan és szenvedélytelenül ügyeljék a társadalmi ügyleteket. Az államtők úgy érezték, hogy az eddig lezajlott események csak egyetlen láncszemet alkotnák a következmények sorozatában, melyet nem lehet csupán egy maroknyi ember Ausztria elleni harcának tulajdonítani (harcához kötni) -, hanem közös jellemzőek egész NyugatEurópára. A íilozólusok úgy látták, hogy ezek az erőteljes események az előre megírt nagy fejlődésnek jelei: egy lépést jelentenek az emberiség ismeretlen élet felé haladó fejlődésében. A magyarok harca természetesen nem egy csoport harca volt a fennálló hatalom ellen; nem egy tartomány harca az önkényes központi hatalom éllen; nem a faj harca a faj ellen - ez a harc az alkotmányos szabadságért folyt a katonai zsarnokság ellen. Magyarország, mely valaha a kereszténység védőbástyája volt a törökök ellen; most egy nem kevésbé szent, nem kevésbé felszentelt, s nem kevésbé egyetemes harc színtere. A külföldi kabinetek nagyfokú érdeklődését ezért váltotta ki. Valamennyien, így vagy úgy, érdekeltek voltak ebben a harcban és igyekeztek - főleg amikor a harc eredménye kétségtelennek látszott - felderíteni az előnyöket, melyek ebből származhatnak, s az eredményeket, amihez vezethet. A Szardíniával kötött fegyverszüneti egyezmény következtében, Ausztria visszavonhatta csapatait Itáliából és a háború újrakezdésére készülődött. Az orosz beavatkozás, amit Ausztria alázatosan kért, olyan kedvezőnek bizonyult, hogy ami először Magyarország és a Habsburg-ház közti ügy volt, az később európai kérdéssé vált, a politikai alapelv kérdésévé; más szóval olyan kérdéssé, melyben a különböző európai kabinetek határozottan érdekeltek voltak. A beavatkozás joga, uletve a be nem avatkozás elve olyan kérdés, mely már régóta foglalkoztatta az európai diplomáciát. Erélyes jegyzékéket, memorandumokat, nyilatkozatokat és tiltakozásokat váltották ez ügyben, de ez a legcsekélyebb mértékben sem járult hozzá a kérdés tisztázásához. Elméletben mindenki elismeri, hogy egyik államnak sincs joga beavatkozni egy másik állam ügyeibe, de gyakorlatban rengeteg kivételes eset fordult elő, s ez lehetetlenné teszi az egységes véleményt. A jogtudósok csak az alapelvet veszik figyelembe és kijelentik, hogy minden beavatkozás igazságtalan és törvénytelen. Állítják továbbá azt is, hogyha egy állam teje — császár, király, elnök vagy bármi más legyen is a címe - kéri is a másik államtól a beavatkozást, az akkor is legalább annyira igazságtalan és törvénytelen, mint az olyan kéretlen és önkényes beavatkozás, minek célja, hogy lerombolják az illető állam lakóinak szabadságát. Az államférfiak azonban mindig az aktuális tényeket nézik és beavatkoznak, amikor azt helyesnek találják. Végül is, senki sem szólhat semmit, kivéve azt a népet, amely ellen az intervenció irányul, s akit összezúz; s melynek önelégülten azt mondják, hogy adja meg magát sorsának. Nem kell túl messze menni a példáért a mi korunkban sem. A francia alkotmányos monarchia az idősebb Bourbon-ág idejében beavatkozott Spanyolország ügyeibe az abszolutizmus érdekében a spanyol nemzetgyűlés ellen; a fiatalabbik ág pedig Hollandiában a belga függetlenség érdekében. Láttuk a francia alkotmányos királyságot vagy köztársaságot beavatkozni Róma ügyeibe, a pápa mellett. Franciaország (wawed?) jogát a beavatkozásra, 1830-ban sorsára hagyta Lengyelországot. Anglia ennél egy kicsit messzebbre jutott, habár nem volt következetesebb, mint Franciaország. Az angol külügyminiszter nem habozott kijelenteni, hogy a cár jogosan járt el Lengyelországgal kapcsolatban. Anglia versenyben volt Franciaországgál és Oroszországgál, hogy elvegye Görögországot a törököktől, kiknek hajóhadát az intervenciós hatalmák egyesült hajóhada elpusztította. Anglia és Oroszország együttesen avatkozott be a szultán és az egyiptomi álkirály közti ügybe, azzal az ürügygyei, hogy szavatolják a török birodalom integritását. Nem kell meglepődnünk azon, hogy Lord Palmerston egyszerre jelentette ki azt, hogy a magyar és olasz nép törvényes jogaiért harcol, s nem lázadóknak, hanem magukat védő nemzeteknek kell tekinteni őket, akik végsőkig küzdenek az önkényuralkodók ellen, - s ugyanakkor helyeselte, hogy Ausztria segítséget kért Oroszországtól; mivel ha Magyarország legyőzte volna Ausztriát, az a humbug, amit „hatalmi egyensúly"-nak hívnák, véletlenül felborult volna. Röviden tehát, ha az intervenció egy nagyhatalom érdekeit támogatja, akkor törvényes és dicséretre méltó, ha azok érdeke ellen történik, akkor törvénytelen és elítélendő. Csák ez utóbbi esetben hallunk sokat beszélni a beavatkozásról. Az a nagyhatalom, amelynek érdekeit veszélyezteti a beavatkozás, megcáfolhatatlan alapigazságként szögezi le (ti.: hogy az intervenció törvénytelen), hogy senki ne merje kétségbe vonni. Amikor