Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

AZ ISMERETLEN BATTHYÁNY III. 175 lat adhatja meg. Ez tesz alkalmassá arra, hogy megsejtsük, ki az az ember, aki leginkább alkalmas arra, hogy egy hirtelen veszélyhelyzetben - melyben a nemzet sorsa forog kockán — helyesen cselekedjék. A jellemnek ez az azonnali felismerése {megkülönböztetése) gyakran annyira spontánnak tűnik, hogy eddig sugallatnak tartották. De a felismerés és a sugallat két különböző dolog, s ez alkalommal Kossuth abba az általános hibába esett, hogy azonosnak vette a kettőt, őszintén hitte a valóságát annak, amit ő sugallatnak hívott, s hajlamos volt inkább a vaksors választásában bízni, mint saját ítéletében. „Fortuna kerekéből nyertem." - szokta mondani, ha jó híreket kapott. Túlságosan hajlamos volt hinni a hazafiság és a jóhiszeműség ünnepélyes kinyilatkoztatásának, s ezt bármely intrikus vaurien (?) kész volt megtenni. Ugyanakkor hajlamos volt arra, hogy valami ködös bizalmatlanságot tápláljon, s ez arra indította őt, hogy egyik embert a másik ellen ugrassza, s olyan kis, jelentéktelen ürügyekhez és ravaszságokhoz folyamodjék, mely magas méltóságával összeegyeztethetetlen. Ez; elnyűhetetlen aktivitása; ügyes toll forgatása, s hogy mindent saját kezűleg akart elintézni, kapcsolatba hozta őt a katonai és a polgári élet vezető embereivel. S mivel Kossuth mindig leírta, ami éppen legfontosabb gondolata volt és gyakran megtette azt, hogy ellenőrizte egy-egy főtiszt viselkedését, amikor az riválisának írt, s függetlenül attól, hogy a levélre rá volt írva, hogy „Magán" levél, előbb-utóbb nyilvánosságra került - ez az írásbeliséggel kapcsolatos mániája gyakran ugyan kínos helyzetbe hozta őt, és nem kis mértékben járult hozzá Görgey telbőszítéséhez, s belehajszolta őt becstelen tetteinek elkövetésébe, ami véget vetett Görgey baljóslatú karrierjének. A figyelem - amit Kossuth olyan piti részletek iránt tanúsított, melyéket a titkáraira kellett volna hagynia - idejének számottevő részét kötötte le az államügyek kárára. Ez különösen a kabinetüléseken volt feltűnő. Mint a többi autokrata, Kossuth sem elégedett meg azzal, hogy miniszterei révén kormányozzon, hanem szeretett - szleng szóval élve - a saját szakállára intézni dolgokat. Míg a miniszterek a kabinetülés határozatainak megfelelően cselekedtek, a kormányzó sokszor a határozatokkal ellentétben cselekedett, pedig azok az ő jóváhagyásával születtek. Így a miniszterek rendkívül zavarbaejtő helyzetbe kerültek, mely még kínosabbá vált egy másik rossztól, minek alá voltak vetve. Kossuth - anélkül, hogy tudatában lett volna - kínosan érezte magát attól, hogy nem fitogtathatta többé csodálatos ékesszólását a Képviselőházban. S mivel nem létezhetett, legalábbis nem élvezte az életet szónoklás nélkül, azzal vett elégtételt amaz elvesztéséért, hogy szóradatot zúdított a tanácsra. Azzal kezdte, hogy eleve elítélte a vitára bocsátott kérdés, s véget nem érő beszédeket tartott, hogy a minisztereknek nem maradt idejük kifejteni véleményüket, s még arra sem, hogy a kérdést tárgyalásra bocsássák a tanács előtt. Gyakran megtörtént az is, hogy egy ügyet - amit a tanács elé kellett volna vinni - már előzőleg eldöntött Görgeyvel vagy Bemmel, s a tanács csak akkor tudott tiltakozni ellene, amikor az már elintézett volt. Bárki, aki egy kis határozottsággal vagy ügyességgel rendelkezett, könnyedén (meg nem érdemelt) befolyásra tehetett szert Kossuth felett, de Görgey és Duschek tökéletesen felülkerekedtek rajta. Görgey az önteltségével és megfélemlítéssel, Duschek hízelgéssel és túlzott alázatossággal. Ha valaki magatartását a hétköznapi élet mércéjéhez igazítja, lehet jó férj, jó apa, értékes állampolgár, még bátor agitátor is, de sohasem lesz diktátor-, ahogy egy tábornok sem lesz hódító, ha kikerüli a csatákat és tél a vérontástól. Ha ilyen ember magára veszi egy forradalom vezetésének fáradságos feladatát, kötelessége másfajta magatartást tanúsítani lelkiismereti aggályai ellenére is, le kell csapnia sajnálkozás nélkül a viszály szítóira és csírájában kell elfojtania az árulást. Kossuth, büszke pozíciójában erős diktatórikus hatalmat gyakorolhatott volna, s ezzel korlátozhatta volna mindenkinek a cselekvési körét. Itt bukott meg. Nem tudott megfelelni feladatának. Hatalma teljében, amikor a hadsereg támogatta, a nép bálványozta, ő meghunyászkodott egy öntelt törtető tekintete előtt, s alávetette magát akaratának. De a bírálat - amivel kénytelenek vagyunk Kossuthot illetni gyengesége miatt - keveredni fog a szánalom és a tisztelet érzésével, míg Görgeyt minden magyar - kiben egy csepp hazafias szellem van — megveti és irtózik tőle. * * * Amikor Kossuth június elején Pestre érkezett, az őrjöngéssel határos lelkesedéssel fogadták. A veszteségek és a szenvedések feledve voltak. A félig romokban heverő ikervárost csodálatosan kivilágították, katonazenekarok parádéztak az utcákon, nemzeti dalokat játszva. A régi Róma legnagyobb dicsősége idején sem fogadta szívélyesebben legnagyobb polgárait, mint Pest azt a férfit, kit Magyarország kormányzójává választották. Kossuth méltán lehetett büszke a pozíciójára. Ebben a pillanatban uralta az ország sorsát, senki sem mert ellentmondani neki, riválisai - parancsára — elhallgattak. Amit akart, teljesült. A magyarok erőfeszítései legalább olyan szenzációt keltettek külföldön, mint egy végzetes üstökös megjelenése. Európa figyelmét egyszerre a Dunánál és a Tiszánál folyó katonai hadműveletek kötötték le. Hiába igyekezett Ausztria titkolni szerencsétlenségének nagyságát, rémhírek keringtek a levegőben és óriási arányú veszteségekről beszéltek. A hadijelentéseket türelmetlenül várták és szigorú kri-