Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

166 FÜZES MIKLÓS án harmadik alkalommal is átkeltünk a Lajtán és 30-án könnyelműen harcba bocsátkoztunk egy nálunk létszámban nagyobb és fegyelmezettebb csapattal, melyet óriási tüzérség is támogatott. Csapataink hátrányára szolgált az is, hogy összehangolt támadási terv nélkül harcoltunk. Semmiíéle előkészületeket nem tettünk. A hanyagság e tekintetben valóban oly nyilvánvaló volt - jobban mondva a csatatér mögött, - ahol az események lefolyása alatt Móga tábornok szinte passzív szemlélőként tartózkodott — hogy megfenyítették (he was cashiered in/on). Kis seregünk jobbszárnya, Bárczay ezredes. Major ezredes, majd Guyon tábornok vezetése alatt megrohamozta Mannswerdet, és visszaszorította az ellenséget balar, miközben Répásy ezredes, a balszárny parancsnoka hősiesen tartotta magát a lovasság hátánál, de a Lázár és Görgei vezette közép hátrált, s ha nem lettek volna Guyon és Répásy aknászai, s az osztrákok baklövései, seregünk - ahelyett, hogy egy gyors visszavonulással visszatért volna magyar területre - tökéletesen megsemmisült volna. Kossuth gondolkodását az a téves elképzelés hatotta át, hogy amikor a nép fegyvert fog, hogy megvédje jogait, nincs szüksége sem katonai fegyelemre, sem katonai tapasztalatokra.^ Körülbelül tízezer embert küldött - részben nemzetőröket, részben népfölkelőket tömegesen^ fel a Dunán gőzhajón (in stearmers), hogy megerősítse a hadsereget, de ezek az első lövésre elmenekültek, s meg sem álltak Pozsonyig, menekülésükkel akadályozva a sereg visszavonulását, s alaptalan riadalmat keltettek szerte az országban. Ez véget vetett a hadjáratnak, mely két héttel korábban katonai sétalovaglás (military promenade) lett volna, de akkor erre oly meggnodolatlanül vállalkoztak. Ez a hadjárat pusztán a patriotizmus tette (patriotism) azzal a céllal, hogy felhívja Nyugat-Európa nemzeteinek figyelmét a mi ügyünkre, azonkívül elhárította volna tőlünk a bécsiek keserű szemrehányásait. De a szánalomra méltó hadjárat legsiralmasabb eredménye Görgey megválasztása volt - egy olyan posztra, amelyet egyébként sohasem foglalhatott volna el. A legutóbbi haditanácson, mely azt volt hivatva eldönteni, hogy bevonuljunk-e Bécsbe vagy ne, a jelen lévő tisztek szinte egyhangúlag a bevonulás ellen foglalták állást. Görgey is hasonlóképpen nyilatkozott s hozzátette, habár az ellenvélemény van többségben, ő maga kész csatlakozni a hadjárathoz és vállalni minden kockázatot. Ez elég volt Kossuthnak ahhoz, hogy azonnal elhatározza, hogy a seregnek minden további késedelem nélkül indulnia kell, habár hamarosan tapasztalnia kellett, mennyire ostoba egy ilyen mértékű kockázatvállalás. Ö ennek ellenére megfelelőnek tartotta Görgey ezredest arra, hogy tábornokká és főparancsnokká kinevezzék akkor, amikor seregünk újból átkelt a Lajtán és Mógát lefokozták. Akkori hadseregünkben ez a kinevezés alkalmat adott Görgeynek arra, hogy fokozatosan a saját kezében összpontosítsa az állam minden hatalmát és egyesítse azt hazája tönkretételére. * * * Az új év a legkülönösebb módon kezdődött a pesti és budai polgárok számára. A Lánchíd - melyet csodálatra méltó ügyességgel Tarney Clark szerkesztett gróf Széchenyi István irányítása alatt, már majdnem kész volt. Furcsán hangzik, de Görgey vette hasznát először a hídnak, amikor visszavonuló csapatai átvonultak a Duna bal partjára. A híd ideiglenesen fából készült padlózata zsúfolva volt Görgey csapataival, akiket hamarosan az osztrákok követtek. 1849. január 3-án és 4-én 90 ezer főből álló magyar és osztrák hadtest vonult át a hídon, végtelennek tűnő sorokban, 300 tüzérségi üteggel, azok lőszerkészletével és a felszerelést szállító oszlopokkal. Valóban nagyszerű és lenyűgöző látvány volt a sereg átvonulása, habár valami melankolikus előjelet mutatott, s az ünnepelt angol mérnök nem csekély megelégedéssel nézte, hisz ez volt a legjobb bizonyítéka a Duna felett átívelő óriási láncok stabilságának, s remélhető volt, hogy még évszázadokig összeköti a magyar nagyváros két részét. Miután Görgey áthozta seregét a Duna bal partjára, Vácra ment, Perczelre és Répásyra hagyta, hogy védjék a Tisza vonalát egy olyan sereggel, mely teljesen alkalmatlan volt e célra. Miután megérkezett Vácra, június 6-án, Görgey felépült... (staper?)-jéből, s két dölyfös prok; lamáció kiadásával engedte szabadjára epésségét, csípős rosszkedvét. Az egyiket a seregének adta ki, amelyet nem tudott győzelemre vezetni^, a másikat a hadsereg nevében a nyilvánosság számára. Ezekben a proklamációkban Görgey a tények eltorzításával és. .. (having resourse vagy recain to subterfuge), mindenféle ürüggyel megkísérelte kizárólag a Honvédelmi Bizottmányra hárítani a felelősséget saját hadműveletei sikertelenségéért. Világosan kijelentette, hogy a jövőben csak azon felettesei parancsának fog engedelmeskedni, akiket egy alkotmányos király nevez ki a hadügyminisztérium élére. Elég arcátlan volt ahhoz, hogy szemrehányást tegyen a kormánynak, amiért elhagyta a fővárost; holott ő maga volt az, aki szerencsétlen és dicstelen visszavonulásával az elé a szomorú választás elé állította a kormányt és az országgyűlést, hogy vagy visszavonul a csapatokkal a Tisza mögé - mivel ez a pont még tartható volt -, vagy kényrekedvre megadják magukat Windischgrätznek. Ez alkalommal Görgeynek ezzel a pimasz eljárással az volt a célja, hogy rossz hírét keltse a Bizottmánynak, vagyis a kormánynak azzal, hogy a hadsereg parancsnokaként nem habozott visszautasítani ennek a kormánynak a törvényeit, s azzal, hogy kijelölte maga számára a követendő magatartást. Jogi