Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

AZ ISMERETLEN BATTHYÁNY III. 167 szempontból kétségtelen, hogy már ezek alapján hadbíróság elé állíthatták volna, a vád: lázadás, melyet csupán a katonai megbízhatóság (sinceptibility) hamis látszata takar és az alkotmányos monarchiára tett eskü fed el. Mégis, ez volt az az ember, akiért Kossuth rajongott, s nem sokkal ezelőtt ezt írta neki: „Egy belső hang azt súgja nekem, hogy te és én arra teremtettünk, hogy megmentsük az országot, s hogy hamarosan eljön az idő, amikor visszavonulhatunk a közélet színpadról egy csendes, vidéki menedékre, te - azért, hogy újra kezdhesd kémiai tanulmányaidat." Látni fogjuk, hogyan vesztették el ők ketten ezt az országot, melyet „megmenteni teremtettek", s melynek nevében oly sok remek dolgot tettek, és mondtak - ami legfeljebb arra volt jó, hogy saját rajongóik lelkesedését fenntartsák. Miután kiadta mérgét a kormányon, Görgey elkezdte expedícióját a Kárpátokban. Mindenkit meglepett, hogy északnyugat felé halad, miközben a többi csapatnak kelet felé kell mennie. A Pesten, június 1-én tartott Haditanács határozta el, hogy védelmi vonalunk a Tisza és az azt körülvevő terület legyen, s ez legyen hadműveleti területünk is. Abban az esetben, ha a Tiszától el kellett volna távolodnunk, menedéket találtunk volna Erdélyben, ahol Bem ragyogó hadjáratot kezdett, s ott képesek lettünk volna eredményesen ellenállni bármely erőnek, melyet Ausztria ellenünk felsorakoztatott volna. * * * Görgey távolléte alatt - már amennyiben ez okozta távolmaradását - a Kárpátokban folytatott hadjárat sikeresnek mondható. A Tisza mellett lévő sereget megerősítették és újjászervezték. Ekkor történt, hogy Kossuth legragyogóbb jellemvonásai szembetűnő segítséget jelentettek, s általános csodálatot váltották ki; Kossuth most igazán elemében volt. Fel kellett keltenie az emberek felháborodását egy szószegő dinasztia iránt-, tel kellett élesztenie a közügyekkel megbízott emberek lankadó lelkesedését, meg kellett mutatnia a saját önzetlen buzgalmát, megfontoltságát és fáradhatatlan energiáját, mellyel a szabadságért és függetlenségért vívandó harcot előkészítette. Fel kellett szítania a még fegyelmezetlen csapatok bátorságát, akiknek e harcot meg kellett vívnia. Előszámlálta a múlt magyar hőseinek csodálatos hőstetteit, s hogy felkeltse a hazafias lelkesedést, csodálatos ékesszólásával a dicső múltra emlékezést egyesítette a csodás jövő iránti vágyakozással. Mindezt, s még ennél sokkal többet mondott, emelkedett gondolatokkal s nemes egyszerűséggel. Később megmutatkozó szánalomra méltó gyengesége ellenére, a magyar nemzet ezért büszkeséggel és hálával emlékezik rá. * * * Dembinski kétségtelenül kiváló, de szerencsétlen tábornok volt. Nem ismerte jól a parancsnoksága alatt álló csapatokat, azonkívül nem tudta hogyan kell barátokat szerezne, s befolyásos ismeretségekre szert tenni. S ha ő maga tökéletes lett volna, ez akkor sem sikerült volna neki. Útjában volt Görgeynek s ráadásul külföldi volt. Mi kell még? - mondta -, az eredmény nem lehet kétséges. Dembinski szerencsére elnéző volt. Megbocsátani és elfelejteni - úgy tűnt, ez az életelve. Mégis, az igazságtalan bánásmód ellenére, melyet elszenvedett, mégis mindig kész volt ellátni a feladatát, minden nehézség ellenére, s veszélyben is. Még soha senkinek a jóindulatát nem használták ki úgy, ahogy Kossuth az övét. Amikor olyan hadműveletekkel volt elfoglalva, melytől katonai szolgálata és becsülete függött, számíthatott rá, hogy Kossuth éppen abban a percben hagyja cserben, amikor leginkább szüksége lenne a támogatásra. Ebben az esetben is ez volt a helyzet (R). Kossuth tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Dembinski - képzettsége alapján -, minden tekintetben alkalmas a főparancsnoki tisztség ellátására, s mégsem voltak aggályai, hogy megfossza őt attól. Nem azért tette, mert elhitte, hogy a Dembinski elleni vádak megalapozottak, hanem mert attól tartott, ha másképp cselekszik, kompromittálja Szemerét; s attól is tartott, hogy magára vonja e sikeres eredménnyel végződő cselszövés fő felbujtóinak haragját. Kossuth szenvedett attól, hogy hagyta félelmeit felülkerekedni véleményén. Kossuthot bizonyára teljesen elvakították félelmei, hogy nem vette észre, hogy a kormány szeszélyesen feláldozza azokat, akik hűségesen szolgálják, s ő maga (a kormány) elszenvedi minden jöttment törtető önkényeskedését, ki szembeszáll (a kormány) hatalmával, s a kormány többé nem tarthat igényt a köz bizalmára és támogatására. Ha lett volna Kossuthnak elég elszántsága, hogy teljesítse könyörtelen, de parancsoló kötelességét, hadbíróság elé állította volna Görgeyt, bűnösnek találta volna, s ott helyben kivégeztette volna. Ilyen helyzetben, s különösen egy forradalmi kormány működésekor, fel sem merülhet a kegyelem, az elnézés (clemency?) kérdése. A könyörtelen, megmérhető, sommás igazság kell, hogy érvényesüljön. Habár Kossuth merész volt beszédeiben, sajnos mindig félénk volt tetteiben. Akik tudták, hogyan hassanak Kossuth félelmeire, biztosak lehettek abban, hogy elérik céljukat. Így aztán nem csoda, hogy feláldozott egy szerény (anassuming?) kipróbált katonát, egy dölyfös senkiházi haragjának. Mivel ebben az időben Kossuth gyakran hangoztatta a Képviselőházban - valódi vagy hamis - véleményét Görgeyt illetően, nem lenne haszontalan összehasonlítani szavait a tetteivel, s ez az összehasonlítás arra is szolgál, hogy alátámassza azt a képet, melyet róla mint államférfiról alakítottam