Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 28 (1983) (Pécs, 1984)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány III. A Blackwell által összeállított jellemrajzok (folytatás)

AZ ISMERETLEN BATTHYÁNY III. 165 volna szabadítani az uralkodót a gyámság alól, s a republikánus párttól is, mely fel akarta íordítani a trónját. A birodalom döntőbírójává kellett volna válnunk. 1848 márciusában hatalmunkban állhatott volna Ausztria sorsával rendelkezni. Bécs népe mely ekkor igen erős volt - az országgyűlési küldöttséggel érkező Kossuthnak felajánlották, hogy legyen a forradalom vezetője és rohamozza meg a Burgot (a császári palotát). Kossuth visszautasította az ajánlatot, gondolván, hogy Magyarországnak nincs joga a dolgokat ilyen szélsőségekig vinni. De októberben már más volt a helyzet. Az udvar levetette az álarcot, és eltiporta a magyar alkotmányt, s azzal, hogy nyíltan törvényen kívül helyezett lázadóknak és árulóknak nevezték a magyarokat, meg is indokolták a megtorlásokat. Világos, hogy csak két lehetőség állt előttünk. Az egyik az, hogy védekezésre rendezkedünk be a saját területeinken belül, s később, a magyar kormány konszolidációja bőséges kárpótlást nyújt majd azok helyett a közvetlen előnyök helyett, melyek abból származtak volna, hogy a nagy bajban levő Ausztria ellen támadást indítunk. A másik lehetőség az lett volna, hogy vakmerően azok ellen fordítjuk a forradalmi áramlatot, akiknek macchiavellista politikája előidézte azt. Az is nyilvánvaló, ha elfogadtuk volna az imént emített lehetőségek valamelyikét, nem kellett volna belekeverednünk - legalábbis nem nyíltan - a bécsi forradalomba, mely eredetét, tendenciáit és vezetőit tekintve annyira különbözött a miénktől. Ha az utóbbi megoldást választottuk volna, nem lett volna szabad az időt lényegtelen kérdések megvitatására fecsérelni, és nem lett volna szabad visszavonulni még maguknak a bécsieknek ellenkezésére sem, meg kellett volna mentenünk őket a pusztulástól - a beleegyezésükkel vagy anélkül -, nem lett volna szabad összetévesztenünk az ő (spint) a mienkkel, és olyan büszke helyzetet kellett volna felvennünk, melyre a szolgálataink jogosítottak volna fel elfoglalni. Egyik utat sem választottuk. Haboztunk belépni az osztrák területekre, az osztrák országgyűlés (alkotmányozó nemzetgyűlés) engedélye nélkül, mely Bécsben ülésezett, s melyet a Bachok, Bruckok, Pokthoffok, Hornhorsthok jelképezték et ide genus anne. Az osztrák országgyűlés ugyanazt a határozatlanságot mutatta intézkedéseiben, mely mindkét télre jellemző volt, s annyira gyerekes, hogy az ember említeni is szégyelli. Seregeink biztosították az osztrák forradalmi törvényhozókat, hogy a magyar sereg csak az ő beleegyezésükre vár, hogy bevonuljon Bécsbe. A törvényhozók válaszképpen kifejezték hálájukat, de óvakodtak attól, hogy hivatalos nyilatkozatot tegyenek. Alig hagyták el a magyarok az ülést, az ideiglenes kormány tagjai - néhányan közülük azóta a nyilvánosság előtt Ferenc József császár minisztereként jelentek meg - félrehívták őket és ünnepélyesen felszólították őket, hogy ne is figyeljenek arra, amit az imént hallották hanem parancsolják meg a seregnek, hogy vonuljon be-, ne féljenek a következményektől, „Hadd jöjjenek a magyarok mondták - jöjjenek egy percnyi késedelem nélkül, tárt karokkal fogadjuk őket, mivel csak tőlük várhatjuk, hogy megmentenek bennünket." Ezek a kétértelmű eljárások sem tudtak felrázni bennünket határozatlanságunkból. A kormánybiztos, Csányi többszöri kérlelésére Móga tábornok átvezette csapatait a Lajtán október 17-én, de néhány mérföldnyi menetelés után a Bécs felé vezető úton, az ellenséggel való összecsapás nélkül - tanácsosnak vélte visszavonulni és felvenni előbbi állásait a magyar határon belül. Móga egyike volt azoknak, akiknek nem voltak árulási szándékaik, mégis mindig ingadoztak, mindig kételkedtek abban, hogy főparancsnokként öszsze tudják-e egyeztetni az uralkodóhoz való hűséget a hazájuk iránti kötelezettségükkel. Móga - mint azok, akik hasonlóan vélekedtek a katonai becsületről - szívesen harcolt volna olyan emberek ellen, mint Jellasich, - még akkor is, ha kitűzték a császári zászlót, - mert ő törvényen kívül helyezett lázadóknak, bandita hordák vezetőinek tartotta őket, - de mindig kétségei voltak afelől, hogy ez indokolja-e, hogy összecsapjon fegyveresen régi bajtársaival egy szabályos ütközetben, s ezért volt mindig tanácstalan. Batthyány Lajos magas társadalmi helyzetének és hihetetlen, leküzdhetetlen (indomitable) energiájának tulajdonítható, hogy egyedül ő volt képes egy Móga-íéle embert a nemzet ügyéhez kapcsolni, és kevesen vannak tudatában annak, hogy e tekintetben milyen nehézségeket kellett leküzdenie. A Lajtán váló átkelés komédiája megismétlődött 21-én, Kossuth parancsára, aki 19-én érkezett Pozsonyba, s a Honvédelmi Bizottmány elnökeként majdnem diktátori hatalmat gyakorolt. A bizottság elhatározta, hogy a seregnek Bécs megsegítésére kell indulnia, Kossuth ragaszkodott ahhoz, hogy fontolgatás nélkül azonnal indulni kell, hisz mióta a bizottság döntése megszületett, a helyzet valószínűleg megváltozott. Amikor Móga csapatait október 10-én összevonták a határon, Jellasichnak nem volt más támogatása, mint Auersperg tábornok kis csapata, mely Belvedere (Savoyai Jenő híres bécsi barokk palotája. FM) magasságában állomásozott. Tíz nappal később már nem ez volt a helyzet. Sok csapatot indítottak útnak példátlan gyorsasággal az északi és déli vasútvonalakon. Amikor Kossuth megérkezett Móga főhadiszállására 19-én, Bécset majdnem teljesen - öt nappal később teljesen - felforgatta egy 80 ezer fős sereg, mely Windischgrätz herceg parancsnoksága alatt állt. Windischgrätz 23-án Hetzendorínál ütötte fel szállását, 28-án elfoglalta Bécs külvárosait, 31-én, heves bombázás után pedig magát a várost is. Kossuth nem figyelt az ész szavára és ezért 28-