Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Néprajztudomány - Tarján Gábor. A Dél-Zselic népi építészete

A DÉL-ZSELIC NÉPI ÉPÍTÉSZETE 261 5. A szőlőhegyen boronafalas, a bor felszíni tárolására szolgáló pincekamrák voltak. 5. A lakáskultúrában a házilag készült keményfa bútorok dominálnak. A körvonalazott építészeti kultúra gyakorlatilag a XIX. század közepéig uralkodott, tárgyi emlékeiben szórványosan a XX. század közepéig. A XIX. század közepén bekövetkezett változások alapjaiban változtatták meg a gazdálkodás, s így az építkezés rendszerét. A döntő szerepet az erdő használatának megváltozása okozza. Az erdő, mely korábban úgy a legelőt, mint az építőanyagot biztosította, az elkülönözéssel a parasztság számára megköze'íthetetlenné vált, ezért meg kellett változtatni a gazdálkodás egész rendszerét. Az állattartás ugyan továbbra is a gazdálkodás alapja maradt, de a régi tájfajták helyét átvették az istállóban tartott nyugati eredetű fajták. A szemtermelés jelentősége - különösen a gabonakonjunktura idején - egyre inkább megnőtt, így újabb erdőterületeket vontak irtással mezőgazdasági termelés alá. Az egész gazdálkodási struktúra egyre inkább árutermelővé vált. Az építkezés vonatkozásában ez úgy jelentkezett, hogy a korábbi faépítkezésről rövid idő alatt áttértek a földépílkezésre. A folyamat lényegében a század 60-80-as éveiben játszódott le. Evvel egyidőben a falurendezések következtében megváltozott a települések képe is. A halmazos falvakban rendezték az utcahálózatot, a falun keresztülvezető országút vonala szabta meg a házak elhelyezkedését. A porták is átalakultak. A külterületi üzemrészek felszámolásával a szalagtelekre kerültek a gazdasági épületek, istállók, pajták. (Kivéve természetesen a szőlőhegyi pincéket.) Sokszor magát az épületet telepítették be a szálláskertből, az újabb építésűek korszerűbb anyagok felhasználásával készültek. Az építészeti kultúra e második időszakát az alábbi vonások jellemezték: 1. A talpas-vázas építkezés helyét átvette a tömésfal és megnövekedett a téglaépítés jelentősége. A háromosztatú házak egy bejáratúvá alakultak, gyakran a mellvédes tornácról nyíltak. Az épületek kivitelezésében egyre nagyobb szerep jutott a specialistáknak. 2. A szarufás tetőszerkezet zsúppal, zsindellyel, majd cseréppel fedték. A tetőforma csonkakontyos volt. 3. Megjelent, majd általánossá vált a szabadkémény. A konyhában hasábalakú kemencét építettek. 4. A gazdasági épületek átmeneti formája az istállós pajta tömésfalú istállóból és gerendavázas szénáspajtából állt. 5. Megjelentek a faluban a ház alá, vagy az udvarra telepített lukpincék. A szőlőhegyen továbbra is a pincekamrák általánosak. 6. A lakáskultúra döntően átalakul. Mind nagyobb szerep jut a helyi asztalosok által készített bútoroknak. Sok helyen megjelenik a tisztaszoba. A házilag ácsolt bútorok a lakószobába, majd a kamrába kerülnek. Az átmeneti korszak nem tartott soká. A század végére a parasztság egy része viszonylagos jómódra tett szert. A fellendülés az építkezés városiassá válásával, helyi jellegének elhalványulásával járt együtt. Az építőipari nyersanyagok termelésében a tőkés ipar játszott egyre nagyobb szerepet. Az építkezésben a szakiparosok új technikákat honosítottak meg. A XX. század elejére kialakult képet a következők jellemezték: 1. Az iparosok által épített tégla, vagy vegyes falazatú házakon a városi eklektika hatása érződött. Megjelentek az utcafrontosan épült „fordított" házak. 2. A tetőszerkezetben a szarufás megoldás mellett nagy szerepet kapott a székes tető különböző változatainak építése. A tetőfedésben a cserépfedés mellett a bádogfedés is megjelent. 3. Elterjedt a teljes füstelvezetést biztosító cilinderkémény, de a szabadkémény sem veszített jelentőségéből. A kemence a konyhából az udvarra vándorol. 4. A gazdasági épületeket mind téglából építették. Az új 'stállóknál fejlett módszereket alkalmaznak. (Téglaboltozat, téglapadozat, stb.) Általánossá válik a keresztcsűrös udvar. 5. Az új szőlőhegyi épületek már pérsházas lukpincék. 6. A lakáskultúrában elterjednek a városban beszerzett garnitúrák. Kisebb jelentőséggel fennmarad a házilag barkácsolt keményfabútor, főleg a gazdálkodással kapcsolatosan. Ez az időszak lényegében az 1960-as évekig tartott. Az építési kedv a két világháború között, a gazdasági helyzet függvényében változó volt. Ha új ház építésére nem vállalkoztak, beértek a régi átalakításával, korszerűsítésével. Ez az épületállomány alkotja ma is a házak nagyobb részét. A 60as évekkel beköszöntő kockaházas, urbanizált jellegű építkezés területünkön egyelőre kisebbségben van. Az országos típustervek alapján dolgozó falusi építészet egyben a népi építészet megszűnését is jelenti. A fentebb vázolt fejlődési folyamatban a területünkön lakó népcsoportok egymástól eltérő módon vettek részt. A korszakok egymásutánja nagyjából azonos volt, de egy-egy közösség valamely stílushoz hosszabb ideig ragaszkodott, míg másikhoz kevésbé. Ezért ha egy adott időpontban vizsgáljuk a különböző népcsoportok építkezési stílusának jel-