Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Néprajztudomány - Tarján Gábor. A Dél-Zselic népi építészete

262 TARJÁN GÁBOR lemzőit etnikai különbségeket vélünk fölfedezni. E különbségek fejlődési fáziseltolódásból adódnak. A két legjobban elkülöníthető stílus az őslakos református magyarságnál és a XVIII. század végén települt katolikus németségnél figyelhető meg. A református magyaroknál fejlődik ki és marad fönn legtovább a feépítkezés, a talpas-vázas építési mód, faragott tornáccal és oromzattal. A másik hagyományosnak mondható építési stílus, mely a telepes németeknél figyelhető meg, tömésfallal (vályog és téglafallal) készül, oszlopos tornácos, nyeregtetős magas, csúcsos oromzatú. Ez az oromzatkiképzés Dél-Dunántúl más területein is megtalálható a németség építészetében.

137 A példák arra engednek következtetni, hogy ebben az esetben a Fachwerk építészeti szerkezettel, illetve annak csökevényes formái maradványával van dolgunk, ami feltehetőleg a németségnek magával hozott hagyománya.

138 Az idegen környezetben az építési mód átalakult, a fejlődés folyamán integrálódott, egységessé vált; etnikai jellegét elvesztette, még a szakterminológia is elcsökevényesedett. A németség építkezésénél még egy fontos jellemző megfigyelhető. Mivel hagyományos családszerkezetük, a törzsöröklés lehetővé tette sokuk számára különböző iparágak elsajátítását, így a városi és egyéb területről származó hatások, az innovációk rajtuk keresztül érvényesültek. Ez a jelenség az építkezés szempontjából nem nevezhető etnikus specifikumnak, mégis lényeges megállapítani, hogy az újítások beveztése szinte minden esetben a németséghez fűződtek. A későbbi telepesek önálló stílust nem alakítottak ki ,átvették a helyben lakók épületeinek stílusát. E rétegekre általában az új befogadása, a gyors változás jellemző. Vizsgálatunk végére érve választ kell adnunk néhány kérdésre, melyek tágabb témánk problémáira is választ adhatnak, az eddigi kutatáshoz hozzájárulhatnak, kiegészíthetik azt. A kérdések közül elsősorban az alsódunántúli háztípus problémájával foglalkoznék. Ez annál is fontosabb, nrvel a többi házterülethez viszonyítva igen kevés innen a gyűjtés és a publikált anyag, valamint a helyi gyűjtésen alapuló kutatásnak is egyre szűkülnek a lehetőségei. A vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a Zselicben egységesnek látszó népi építkezés alakult ki, amely a belső-somoggyal és a szigetvidékivel áll legközelebbi rokonságban. A tüzelőszerkezet szerinti tipológia értelmében alsódunántúli jellegzetes137 Geresdlak, Flórián utca 56. Ld. Füzes 1972.; valamint L. Imre Mária szóbeli közlése és Lantos Miklós fényképanyaga. 138 Újabb adatok tehát nem igazolták Gönyey 1931 : 100. feltételezését, melyszerint a németség egyáltalán nem hozott magával építészeti elemeket. ségek (mennyezet nélküli füstöskonyha, bográcsos főzés) területünkön korábban ugyan előfordultak, de hogy ezek valamiféle „ősformából" származnak, arra semmi bizonyítékunk nincs, a balkáni eredetű „kutya" meglétére semmi sem utal. A legkorábbi állapot szerint is vegyes formával, többféle elem keveredésével találkozunk. A Zselic népi építkezése tehát — az elemek származását figyelembe véve átmeneti területet alkot az alsó dunántúli, a nyugatdunántúli és a közép-magyar házterületek között. A fejlődés korábbi periódusainak ismerete nélkül az ősforma, a kialakulás kérdéseire végleges választ egyelőre nem adhatunk. A régészeti adatokat alapul véve azonban fölvethető egy hipotézis. Vegyük számba először a rendelkezésünkre álló tényeket. Az Árpád-kori faluásatások során a DélDunántúl területén az alföldiekkel sok vonásban megegyező, a közép-magyar háztípus elődjének tekinthető épületeket tártak föl.

139 A tizenhatodik századi leletek - ugyancsak az alföldiekhez hasonló - bögrés kályhaszemekkel ellátott kemencékről adnak számot.

140 Századunk elején másfél évszázadosnak becsült bögrés szemekkel ellátott kályhákat találtak a Sárközben, tehát az előbb említett ásatással megegyező területen.

141 (A Sárközben, akárcsak a Zselicben fennmaradt a hódoltságot átvészelt lakosság.) A kontinuitás tehát egyértelmű. Könnyen feltehető ezek után, hogy a közép-magyar kemencés háztípus a török előtti időkben a Dél-dunántúlon is általános volt. A két terület párhuzamos fejlődését azonban a hódoltság kora megállította, más vonalra terelte. A Dél-Dunántúlon általános visszaesés következett be, a viszonylag fejlett házkultúra viszszaprimitivizálódott.

142 A délszláv népesség feláramlásával ekkor kerülhettek a balkáni eredetű elemek a terület háztípusába. A kályhaszemekkel ellátott kemence időközben reliktumterületeken fennmaradt. (Ezt erősítette a helyben működő török kerámiaipar is.

143

) A XVIII. századra tehát különböző elemekből felépülő önállónak tűnő háztípus alakult ki. A kályhaszemekkel ellátott kemence valószínűleg nyugati hatásra fokozatosan szemeskályhává alakult.) (Az eredeti kemencefunkciót bizonyítja, hogy a szemeskályhát időnként kemenceszerűén sütésre is használják.) A boglyaformájú kemence a primitív időszak maradványa. Az itt vázolt fejlődési menet természetesen még további bizonyításra szorul. Úgy gondolom azonban, nem szükségtelen a rendelkezésre álló adatokat összegezve, pillanatnyi állapotában is a fenti megállapításokat rögzíteni. 139 Parádi 1958.; Bándy 1963.; Bárdos 1979. 140 Csalogovits 1939. 141 Bátky 1903. 142 Tálasi 1954: 398. 143 Fehér 1959.