Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Néprajztudomány - Tarján Gábor. A Dél-Zselic népi építészete

260 TARJÁN GÁBOR SOMOGYVISZLÓ Lakóház - Petőfi utca 28. Tulajdonos: S. Laki József Építés ideje: 1865 Leírás: Téglafalakkal épült, fehérre meszelt. Tetőszerkezete szarufás, csonkakontyos tetőforma. Héjazata cserépfedés. Az oromzat évszámos. Mestergerendás, deszkafödémmel ellátott. Az épület háromosztatú (szoba-konyha-szoba), a helyiségek külön-külön nyílnak a tornácról, bílső összeköttetés nincs. Oldaltornácos kosáríves, mellvédes árkádsorral. A konyha szabadkéményes, hasábalakú kemencével, a szobák felé sárpadkával. A hátsó szobában múlt századi csikósparheltet használnak. Jellemzés: Az épület a talpas-vázas házak utáni korszak szép példánya. Nemes, egyszerű, jóarányú. A tornác utcai sarka egy részén beomlott, egyébként az épület elfogadható állapotban van. Lásd: 24., 33., 60. kép 60. Lakóház, Somogyviszló Összefoglalás A fentiekben a Dél-Zselic néhány községének népi építkezését igyekeztük néprajzi módszerekkel, az elmúlt 150-200 évre visszamenően feltárni. Megállapítottuk, hogy az építkezést ökológiai feltételek és társadalmi-történeti tényezők formálták. Az építkezés mellett a gazdálkodást és az egész anyagi kultúrát is ennek függvényében vizsgálhatjuk. A török hódoltság alatt a terület dús erdőségei lehetővé tették, hogy a lakosság egy része átvészelje a megszállást, a harcokat, sőt a megélhetést is az erdő biztosította. Az erdei állattartás és egyéb haszonvételek mellett az építkezés alapvető nyersanyagait is az erdőből termelték ki. A gyakori menekülések miatti állandó bizonytalanság következtében fejlettebb építészeti kultúra nem alakulhatott ki, feltehető, hogy a korábbi fejlettebb szint visszaprimitivizálódott. Az extenzív állattartás, a szállásrendszer — a csaknem félnomád gazdálkodás is ennek irányában hatott. A lakosság megőrizte az Árpád-kori településeket, (ezt a helynévanyag is bizonyítja) békeidőben ismét ezeket szállták meg. A török kiűzése után a XVIII. századi társadalmi, vallási feszültségek még jóidőre konzerválják a korábbi formát, így szabálytalan beltelkú települések, szállásrendszer, az extenzív állattartásra alapozott gazdasági rend fennmarad. A XVIII. század második felében kezdődő viszonylag nyugalmasabb korszakban továbbfejlődik az építészeti kultúra. E fejlődés fejlettebb változatait érhettük utol vizsgálatunkban. E korszakot a következő jellemzőkkel foglalhatjuk össze : 1. Az épületek szerkezete tölgyfából összeácsolt talpas-gerendavázas volt, sövényfonású, majd fecskerakásos falazattal. A lakóház két vagy háromosztatú volt, a helyiségek a faragott oszlopokkal ellátott tornácra nyíltak külön-külön ajtóval. 2. A tetőszerkezet szarufás, zsúppal fedett. Formailag csonkakontyos, előrebukó sövényfonásos oromzattal, később faragott deszkázattal, hátul lekontyolt. 3. Általános a kémény nélküli füstöskonyha, szabadtűzhellyel, láncon lógó bográccsal, kis boglyaformájú kemencével. Ide nyílt a szobai szemeskályha szája. 4. A lakóházhoz hasonló talpas-vázas technikával épült a külső kertben, a szálláson álló pajta.