Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Néprajztudomány - Tarján Gábor. A Dél-Zselic népi építészete

A DÉL-ZSELIC NÉPI ÉPÍTÉSZETE 245 sara szolgált, de fiatal házasok lakóhelyének is számított az első gyermek megszületéséig. Adataink alapján egyelőre nem tudjuk megállapítani, hogy az Ormánságból, a Drávamentéről ismert gabonásokkal, hálókamrákkal az említett épület milyen genetikus kapcsolatban állt. A disznóólak régi fajtája hasított tölgyfából készült. A földbeásott fadarabokat kukoricaszárral bélelték, hogy a meleget jobban tartsa. Ágakból rakott tetővázát felhányt zsupszalmával fedték. Az ólak újabb típusa a más területen is közismert hidas, gerendavázas szerkezettel, zsilipéit deszkákból ácsolva. A századfordulótól a disznóólak is téglából épültek. Adataink szerint a tyúkólak régi fajtája félig földbevájt, halomszerü építmény volt. A múlt század közepe felé jelent meg az udva39. Góté, Somogyviszló (ZJ) rokon a kukoricagóré. A régebbi változatok gerendavázasak, sövényf onásúak ; az újabbak téglából épültek és lécezettek voltak. Az udvaron található egyéb építmények (kocsiszín, fészer, stb.) korábbi változatai is favázasak, zsúposak voltak; az újabbak téglából, cseréppel készültek. Sok háznál fontos szerepe volt a század elején megjelenő nyári konyháknak. Az udvarnak az utca felé eső részére építették. Gyakran szabadkéményes íüstölővel látták el, ilyenkor kéthelyiségesre alakították. Az udvar másik fontos létesítménye volt az udvari sütőkemence. Főleg kenyérsütésre szolgált, de elvétve aszaltak is benne. Építőanyaguk tégla vagy vályog volt. A kutak régi fajtájaként ismert területünkön a dongás, vagy bodonkút. Most is emlékeznek az erdei legelőn nemrég még használt, kivájt, üreges tölgyfa bélésű kútra. Nagy múltúnak tartják a ma is használatban levő gémes kutakat. Találkozunk a csigás kút elnevezéssel is. Gémes kutak leggyakrabban a legelőn fordulnak elő, de találhatók az udvarban is. Századunkban a kerekes kutak váltak általánossá. E kutak gyakran szép, fűrészelt deszkás kútházzal rendelkeznek. Meg kell említeni, hogy területünkön 1930 óta építenek árnyékszéket, akkor ugyanis rendelettel tették kötelezővé. Addig a boglya tövébe, a kukoricásba vagy a trágyadombra végezték dolgukat az emberek. Végül a kerítésről, a kapuról kell szólni. Legrégiesebb változat röpögetett tölgyfa dorongokból készült. A széthasított cölöpöket kb. fél méter mélyen a földbe ásták és fölül tüskés vesszővel fonták be. Ez a hasovány kerítés elsősorban a szilaj állatok ellen védte a belsőséget a század elejéig. Másik nagymúltú kerítésfajta az ollós kert. Földbeásott karók tartják, melyhez iszalaggal vízszintesen álló karókat guzsolnak hozzá, majd függőleges fonással, sűrűn vesszővel befonják. Bármilyen fából készülhet, leggyakrabban gyertyánt, berek40. Ollós kert, Somogyviszló fát, fűzvesszőt használnak. E kerítéstípus ma is általános. Századunkban a léckerítés, majd a drót és a vaskerítés terjedt el. A kapuk régiesebb formája szintén fonással készült, szántalpas vagy kerekes megoldású sövénykapu volt. Szőlőhegyi épületek Területünkön a szőlőművelés nagy múltra tekinthet vissza. Már a középkorban foglalkoztak szőlőtermeléssel, a XVIII. századi térképeken is a községek szőlőterülete jól megfigyelhető. A szőlő minősége azonban sosem volt országos viszonylatban jelentős. E közepes állományú „paraszt" szőlőt a múlt század végi filoxéra teljesen elpusztította. Az újratelepítés során sok direkttermő fajtát honosítottak meg. A mai állomány többféle nohából, otellóból áll, de előfordul a rizling, a portogéza és újabban a zalagyöngye. Valamennyi községünk nagykiterjedésű szőlőterülettel rendelkezik, előfordul, hogy egy falunak 2-3 szőlőhegye is van. Vásárosbécet például egészen körbeveszik a hegyek. Ennek ellenére bebirtoklásról nincs ada-