Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Néprajztudomány - Tarján Gábor. A Dél-Zselic népi építészete

A DÉL-ZSELIC NÉPI ÉPÍTKEZÉSE 221 gadozásuk jelentős, s ez a terület forrásaira és kútjaira is hatással van. A nagyobb vízhozamú (Almás, Gyöngyös, Surján) patakok vizét már a múlt században halastavak táplálására használták. Adataink szerint jelentős volt az időszakosan használt vízimalmok száma is. Éghajlatát tekintve a Zselic átmeneti helyen van az ország nyugati csapadékos, kisebb hőingadozású óceáni és a keleti szárazabb kontinentális jellegű tájai között. A vízválasztótól délre a mediterrán hatás is érvényesül, mindez a növényföldrajzi kép szempontjából meghatározó tényező. A Zselic természetes növénytakarója a lombos erdő. Eredetileg a terület 90%-át, de még 200 évvel ezelőtt is 50%-át borította erdőség. A jelenlegi erdősültség 28%-os, ami országos viszonylatban jelentősnek számít. A korai leírások tölgyrengetegekről beszélnek, a mai erdők főleg a dél-dunántúli gyertyános-tölgyesek csoportjába tartoznak, a magasabban fekvő északias területeken viszont illir bükkösök találhatók. A Zselic egyes területein őshonos az erdei fenyő, helyi táj szóval a lucsi. Más fafajták közül a hárs, a nyír, a vadalma, a vadkörte található még nagyobb mennyiségben. Egyéb növényfajok közül a gyűjtögetésben jelentős mogyoró, berkenye, som, pirítógyökér, csodabogyó, földi szeder és számtalan gombafaj említhető. A Zselic természetföldrajzi képéhez hozzátartozik még a rendkívül gazdag állatvilág is. A környezetben található, gazdasági jelentőségű anyagok közül már Csorba

6

* említi a homokkövet. Hárságyon vályúkat, csatornákat, ajtószárakat készítettek a helyi kőből, sőt néhol az udvar is széles, lapos kövekkel volt kirakva. A múlt században működő üveghutákról, keménycserép gyárakról több adatunk is van.

66 A közelmúltig fennmaradt, a kistájat főleg használati edénnyel ellátó fazekasság. Fontosabb központok Bakócán, Hedrehelyen, Szigetváron voltak.

67 A századfordulón több falu határában működött helyi anyagból dolgozó téglaégető. Az antalszállási téglagyár ma is a helyi nyersanyagot dolgozza föl. A legfontosabb gazdasági tényező azonban az erdő. A tölgyesek adták ökológiai alapját a makkoltató sertéstartásnak, mely a lakosság évszázadokon át folytatott „ősfoglalkozása" volt.

68 Az erdők biztosították az egykor nagyjelentőségű méhészet természeti feltételeit is. A XVIII. századdal meginduló nagyarányú erdőirtások az épület és tüzelőfán kívül a faszénégetés és a hamuzsírfőzés alapanyagát is szolgáltatták. Az erdőirtásnak - a korabeli felfogás szerint - kettős haszna volt: egyrészt a kitermelt faanyagot lehetett hasznosítani, másrészt a felszaba65 Csorba 1857: 56. 66 Lehmann 1969.; Mérey 1963: 144. 67 Knézy 1966.; 1969-70. 68 Gönyey 1933. 69 Csánky é. n. 348. 70 Erdélyi 1902: 321. dúlt irtásföldeket is szántóföldi művelés alá vonhatták. Az erdők fogyására már a XVIII. század végén figyelmeztetnek, de az még további száz éven át folyik. A Zselicben jelentős az ún. erdei melléktermékek haszonvétele. A fenyőfa gyantáját a festékvegyipar, a tölgyerdők gubacsát a bőripar használta föl. Területünkön a vadászatnak is minden időben fontos szerepe volt. Történeti adatok A Zselicben kő- és bronzkori leletek bizonyítják az ember korai megtelepedését.

69 Hedrehelyen és Szalacskán kelta településeket tártak föl és a római korból is rendelkezünk leletanyaggal. Valószínűleg a szlávok megtelepedése után lett sűrűbben lakott terület, ezt a helynévanyag bizonyítja. A magyar honfoglalás után a kiierjedt erdőség a gyepűrendszer része lett, de már 1068-ban területünkön monostort alapítanak. Zselicszentjakabon. A makkoltató sertéstartásról már ez időből rendelkezünk adatokkal: Szent László király adománylevelében 30 zselici kanászházról ír. A XIII. században a terület a pannonhalmi Szent Benedekrend birtoka.

70 Az 1234-40-ből származó Albeus-féle összeírás 10 kanászfaluról ad számot, 300 háznéppel. A felsorolt falvak neve jórészt ma is ismert, legalább dűlőnév formájában. A Márcadó helynév (ma puszta Zselickisfalud határában) a mézsörrel való adózásra, a méhészetre utal.

71 Az oklevél felsorolja az adótételeket is: évenként 150 hízott disznót, 600 akó gabonát, 5 szekér dongafát és a szerzetesek lábbelijére 60 kecskebőrt kellett a falvak népének kiállítania. Az adatok fényt vetnek a gazdálkodás korabeli szintjére is. A XIV-XV. századi források

72 szinte valamennyi zselici településről hírt adnak, a terület ekkor sűrűn lakott. Hedrehely virágzó mezőváros volt ferences kolostorral. A török hódoltság kora a Zselicben is nagy pusztulással járt. Ebben erősen közrejátszott Szigetvár közelsége.

73 A XVI. századi török defterek

74 azonban a legtöbb zselici településről számot adnak, igazolva evvel a lakosság kontinuitását. A harcok idején a települések népe az erdőbe menekül, csak békeidőben merészkednek elő. A középkori fejlettebb gazdálkodási szisztéma, melyben a gabonatermesztés és a szőlőművelés is fontos szerepet játszott, visszaesik, csak az állattartásra szorítkozik.

75 Nagy pusztulással jár a felszabadító csapatok és a rác martalócok tevékenysége, különösen a Rákóczi szabadságharc idején. A XVII-XVIII. század fordulójáról származó adatok

76 „erdőben lakó" 71 Heckenast 1970: 115. 72 Csánky 1894. 73 Németh 1903.; Mérey 1966. 74 Káldy-Nagy 1960. 75 Mérey 1966: 178. 76 Kováts 1969.