Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány II. A Blackwell által összeállított jellemrajzok

168 FÜZES MIKLÓS valamit, ami megóvja őt a feledéstől: aljasságai és becstelenségei „óvják" nevét a történelemben a pusztulástól. Madarász Ût a magyar program-demagógia képviselőjeként értékelhetjük (Hungarian Platform Demagogue). Kora fiatalságától korhely és kártyás volt, sohasem vett tudomást az enyém és tied éles elkülönítéséről. Erős hajlandósága volt arra, hogy csaljon a kártyán, s hogy elvigyen saját használatra dolgokat, melyek más tulajdonai voltak. Kávéházakban és fogadókban (kocsmákban) a pincérek erősen figyelték őt, mert meg voltak győződve róla, hogy mihelyt szem elől tévesztik. Madarász nem tud ellenállni a kísértésnek és elemel néhány ezüst kanalat és villát. így aztán olyan hír járt róla, hogy olyan mint a szarka. E kártékony (ártalmas) szokása ellenére mindig sikerült hangját hallatnia a megyegyüléseken. Képességei semmi esetre sem voltak jelentéktelenek. Igen jártas volt a magyar törvényekben és szokásokban-, sokat olvasott, s ez képessé tette őt arra, hogy (valamint jó emlékezőtehetsége is), hogy beszédeit klasszikus íróktól vett találó idézetekkel díszítse; rengeteg általános ismerettel rendelkezett; jó nyelvész volt. s ha nem is volt elsőrangú szónok, mindig kiapadhatatlan szóözönt tudott zúdítani az emberre bármilyen kérdésről. Szoborszerű alak, sovány, szikár; sárgás fakó arcszínnel, baljós arckifejezéssel, nyiratlan szakállal, fésületlen hajjal. Egész személye mintha ingerlékenységgel lenne feltöltve, mely időnként vad hevességben és féktelen dührohamokban nyilvánul meg. Divatosan öltözött, kesztyűt hordott, hintón járt, szeretőt tartott, és az élvezetek emberének nevezte magát, az olyan élvezeteknek, melyek pénzzel elérhetőek voltak. Szokása volt, hogy órákra bezárkózott, s ha ilyenkor kereste valaki, az inas azt mondta. hogy ura elfoglalt és nem zavarhatják. Ez anynyiban volt igaz, hogy Madarász valóban elfoglalt volt - kártyázott vagy cimboráival vedelt. Felmerül a kérdés, hogy honnan jutott pénz erre az életmódra? A válasz nyilvánvaló - Madarászt a rendőrség élére tették, és mint legtöbb demagóg, aki hatalomhoz jutott, feledte aggályait, ha állami tulajdonból vett el a saját részére. A legbotrányosabb ügy, amibe keveredett, szegény Zichy Ödön (20) gróf ingó vagyonával volt kapcsolatos. Egy napon Madarász megjelent a képviselőházban Debrecenben, cifrán díszített attilát viselt, melyen gyémántok ékeskedtek s drágakövek, gyémántgyűrűket viselt ujjain és egy csomó más ékességet. Morgás futott végig a gyülekezeten, „Szégyen! Szégyen!" felkiáltások hangzottak, s a rendőrfőnököt nyilvánosan rablással vádolták meg. Nyomozást indítottak és kétség nélkül bebizonyosodott, hogy az ékszerek és más ékességek, melyekkel Madarász felékesítette magát, Zichy Ödön ingó vagyonából származnak, amit elkoboztak a gróftól és Madarásznak adták át megőrzésre (21). E nyilvános leleplezés ellenére Madarász megmaradt beosztásában, mivel Kossuthnak és hitvesének különleges védelme alatt állt, és ezek után is olyan magasan hordta az orrát, mintha semmi sem történt volna. Kossuth ily esetben legcsekélyebb vagy legnagyobb hiányát mutatta politikai okosságának. Kossuthnak tökéletesen tisztában kellett lennie Madarász hajlamainak vétkességében és büntethetőségében. A védelem, amit ő nyújtott Madarásznak, csökkentette Kossuth értékét is a nyilvánosság szemében, és heves kiíakadásokra adott alkalmat az Országos Honvédelmi Bizottmányban; s rossz benyomást keltett, elégedetlenséget szült az országgyűlésen és a hadseregben is. Jegyzetek a Blackwell-íéle kézirathoz 6. 1849. májusában 6/b. Kossuth 7. Időközben Görgeinek sikerült megfosztania Kossuthot attól az örömtől, hogy az államhivatal folyosóin (halls of state) a quasi-király szerepét játszhassa. Ezt azzal érte el, hogy az ütegeit a királyi palota ellen fordította és a palotát hamarosan füstölgő romhalmazzá változtatta. 8. Micsoda téma lenne egy túláradó érzékenységgel rendelkező szónoknak, ha ezt rajongó hallgatóságának előadhatná! Letépni a rózsát a virágágyban! Levágni a liliomot a száráról! És ezt a bűnt naponta elköveti a gyengébb nem! Mindig a Szegény növények! Hát nem kell-e együttérzést éreznünk ezen virágok iránt ugyanúgy, mint a szenvedő emberiség iránt! És ezt az eszmét a szónak hosszasan fejtegetheti - mint egy olyan ember, aki ünnepel (? v. rajong) mindent ami él, legyen az állat vagy növény - egészen addig, míg a .Virágok elleni kegyetlenkedések