Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Régészet - Maráz Borbála: Le Tene-kori leletek Jugoszláviából és Romániából magyarországi múzeumokban

LA TÈNE-KORI LELETEK 109 2. 17 kis hólyagból álló bronz nyakperec, amely Domonkos J. leírása szerint kettős volt és a kettőt egy helyen vasból készült kapocs kötötte össze. Átm. : 11,5 cm; l-l félgömbös tag H.: 2,3 cm, Sz.: 1,4 cm.

10 b) A Lapos- (vagy Lopós-) halmon 1902-3-ban a békéscsabai múzeum megbízásából Krammer Nándor végeztetett ásatást. Az előkerült bronzkori leletek között 3 La Tène-kori edény is volt, amelyek közelebbi lelőkörülményei ismeretlenek.

11 1. Sötétszürke-barna foltos, korongolt, S-profilú tál. Gömbölyű hasvonala és ívelten kihajló pereme van. A hasvonalán széles és mély, párhuzamos árkolások, nyakvonalán pedig bordadísz fut körbe. Feneke omphalosos (IV. t. 4 és V. t 3). M.: 9,2 cm, Szá.: 24 cm, Fá.: 6 cm. 2. Fényes, fekete „mázzal" bevont, fémedényt utánzó, korongolt urna. Hasvonala és nyaka széles és mély besimításokkal tagolt, pereme alatt bordadísz fut körbe. Feneke egyenesre vágott (IV. t. 5, V. t. 4). M. : 18,5 cm, Szá.: 16,5 cm, Fá.: 7,8 cm. 3. Szürkésbarna színű, korongolt csupor; erősen lapított testű, egyenesre vágott fenekű. Csonkakúpos, ívelt nyaka és tölcséresen kihajló pereme van. A perem alatt alacsony és finom bordadísz fut körbe (IV. t. 3, V. t. 5). M.: 9,8 cm, Szá.: 14,2 cm, Fá.: 8 cm. c) Ugyancsak a Laposhalomtól való az alábbi két töredékes vaskés, amelyeket a békéscsabai múzeum 1903-ban vásárolt meg; lelőkörülményeik ismeretlenek:

12 1. Egyeneshátú vaskés töredéke; a nyélnyújtvány tövénél lapított gomb díszíti. Markolata vízszintesen ellapított (IV. t. 1). H.: 11,7 cm, Sz.: 2 cm. 2. Az előzőkhöz hasonló vaskés töredéke (IV. t. 2). H.: 11,6 cm, Sz.: 2,1 cm. * * Az ismertetett tárgyak többsége szórványlelet, amelyek leletösszefüggéseit nem ismerjük, ezért 10 A Hunyady (1942) XXV. t. 6-nál közölt fotó és Domonkos J. leírása nem egyezik a nyakperec formájáról. De minthogy a nyakperec azóta elveszett, típusát és pontos formáját nem lehet megállapítani. 11 Rell L. : A békéscsabai múzeum története, épületének és gyűjteményeinek leírása. (Békéscsaba, 1914) 6869. Hunyady I. négy edényt ír le leletkataszterében Gyulavarsándról, de ezeket a leírás és a méretek alapján nem lehet azonosítani a jelenleg a BMM-ben őrzött edényekkel. V. ö.: Hunyady (1957) 228. A három edény a BMM-ben, lt.sz.: 52.1105.1, 52.1109.1, 52.1110.1. *2 BMM lt.sz.: 54.2652.1 és 54.2653.1. 13 Hunyady (1944) 127-130.; B. Benadik: Zur Frage von chronologischen Beziehungen der keltischen Gräberfelder in der Slowakei. Slov. Arch. 11 (1963) 357 -; F. Schwappach: Stempel des Waldalgesheimstils an einer Vase aus Sopron-Bécsidomb (Ungarn). Hamburger Beiträge 1/2 (1971) 131-172.; F. Schwappach: Zur Chronologie der östlichen Frühlatene-Keramik. Alba Regia 14 (1975) 109-136. - A legközelebbi terület, DK-Magyarország LT B

2-korú kerámiaanyagáról lásd: Maráz В.: Délkelet-Magyarország La Tène-korának kronológiai kérdései. Arch. Ért. 104 (1977) 50. 14 Hunyady (1944) 91. az urna alapján a LT C/D fordulójára datálja a nyakperecet. A hasonló formájú, de bővebb és részletesebb elemzésükre nincs módunk; kizárólag tipológiai és kronológiai meghatározásukra szorítkozunk. A Kiskőszegről való asztragalosz-övtagok, a III. t. 3. számú karperec-töredék és a baranyakisfaludi vaskések kivételével valamennyi tárgy általános kárpát-medencei formát képvisel. Közülük a legrégebbieknek a Gyulavarsándon előkerült leleteket tarthatjuk. A legkorábbi kelet-magyarországi kerámiaanyagban fordulnak elő a Laposhalomról származó tál, urna és csupor (IV. t. 3-5, V. t. 3-5) analógiái, amelyek a LT В periódus második felére keltezhetők.

13 A LT С idejére tehető a Gyulavarsándon, Hrabovszky Pál kertjében előkerült sír a soklagú, apró hólyagokból álló nyakperece alapján,

14 amely tipológiailag egyedülálló a kárpát-medencei leletanyagban, hacsak nem két különálló, egy 8 és egy 9 tagú hólyagos nyakperec volt eredetileg a csontváz nyakában, amely a találáskor széthullott és formáját később már nem lehetett pontosan megfigyelni (ezt a feltevést valószínűsíti egyébként Domonkos J. leírása a nyakperecről). A nyakán grafitozott csíkokkal díszített gyulavarsándi urna is általános LT C-típust képvisel ; ez a forma az i. e. II. század első felénél később semmiképpen sem fordul elő DK-magyarországi sírokban.

15 Az Adáról származó vágókések (I. t. 3-4), pajzsdudortöredékek (II. t. 2-3) és a lándzsahegy (I. t. 1) ugyancsak általános, az egész LT С periódusra jellemző kárpát-medencei típusokhoz tartoznak. Analógiáik a dél-magyarországi közép LT anyagban ugyanúgy megtalálhatók, mint a hasonló korú romániai és szerémségi leletek közt, vagy akár a mokronogi (nassenfussi) csoportban.

16 LT C-korú, szintén széles körben elterjedt típust képvisel az Eszékről származó tál (II. t. 4),

17 akár7-12-tagú kar- vagy lábperecek viszont Kelet-Magyarország területén a LT В végére és a LT С első felére keltezhetők. V. ö. : Maráz B.-. La Tène-kori magányos sírok és kis temetők a Dél-Alföldön. BMMK 2 (1973) 49.; Maráz В.: Arch. Ért. 104 (1977) 50. 15 Hunyady (1944) 146. a LT C/D fordulójára datálja a grafitozott díszítés miatt az urnát. A jelenleg ismert kelet-magyarországi La Tène-kori anyagban azonban ez a díszítés már a LT С első felében fellép, maga az urnaforma pedig jellegzetesen LT C-kori. V. ö. : Maráz В.: Kelta Corpus II. (kézirat). 16 Hunyady (1944) 118-125.; S. Gabrovec: Zur Mittellatènezeit in Slowenien. AV 17 (1966) 169 -.; S. Gabrovec: Die Latènezeit in Oberkrain. uott, 243-.; J. Tódor ovié: Classification des boucliers celtiques découverts en Pannonié Inférieure et dans la péninsule Balkanique. Vesnik broj 11/12 (1966) 361-374.; /. Todorovié: Kelti v jugoistocnoj Evropi. (Beograd 1968) 164-5; /. Todorovic : Une tombe double de geurriers Scordisques à Ritopek. Sztarinar 24-25 (1973-1974) 79-83.; M. Gustin: Relative chronology of the graves of the „Mokronog grup". Posavski muzej Brezice 4 (1977) 67103.; M. Gustin: Keltische Gräber aus Dobova, Slowenien. Arch. Korrespondenzblatt 11 (1981) 223-229. 17 Hunyady (1944) 129-133., 14. kép 10.