Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 26 (1981) (Pécs, 1982)

Néprajztudomány - Begovácz Rózsa: A Dráva menti horvátok népviselete

A DRÄVA MENTI HORVÄTOK NÉPVISELETE 185 mány szerint a szoknyát azért kötötték fel magasra, mert a vidék mocsaras, ingoványos volt. A szoknyáknak is különböző fajtái voltak. (Vö. 2. ábra.) a) dretvanka A dretvanka-t a legmélyebb gyász idején viselték az idősebbek, ill. a fiatalabbak is, ha nagyon közeli hozzátartozójuk halt meg. Ez a szoknyafajta is öt szélből áll. Kender, ill. lenvászonból készült, kézi varrással állították öszsze. Első szélének alján semmiféle színes szőttes díszítés nem volt. A szélek alján ék alakú csipkebetoldás van. A dretvanka apró ráncokba szedett. Anyagát oly módon szőtték, hogy a beverő keresztszálak közé vastag cérnaszálakat szőttek bele kb. 3—4 cm-nyire egymástól. Majd, amikor a vászon a szövőszékről lekerült és megmosták, akkor a vendégszálakat meghúzták, így a vászon ráncokba redőzött. így hagyták megszáradni a vásznat. Száradás után a vendégszálakat véglegesen kihúzták az anyagból. Az ilyen módon szőtt, majd megvarrt szoknyából a ráncokat semmiféle módon nem lehetett kiszedni, vagy kisimítani. b) narokljana rubaca - (sűrűn ráncolt) Ez a szoknyatípus is feleszálas kendervászonból készült. Az öregasszonyok viselete volt ez, ill. ebben gyászoltak a leányok és fiatal menyecskék. A narokljana rubaca is öt szélből áll, abban különbözik az előbb tárgyalttól, hogy ennek az első szél alján fekete színű szőttes díszsáv van. Derekán a ráncokat tűre fűzték fel. Ezeket a ráncokat minden ruhapárolás után meg kellett igazítani. Voltak olyan asszonyok a környéken, akik vállalták a szoknyák pliszérozását. Ilyen asszonyok éltek Felsőszentmártonban és Potonyban. cjnasnjitana rubaca — (rakott szoknya) Anyaga pamutvászonból készült. Ezt a gyászév eltelte után visel'.ék. Az előbbitől csupán abban különbözik, hogy derékban nem szedett, hanem rakott. d) rozanka Ünnepen viselt szoknyatípus volt ez. Finom vékony gyári fehér anyagból készültek. A mosás előtt az ebből az anyagból készült szoknyák kemények, jó tartásúak voltak. Mosás után az anyag magától rakásokba rendeződött. A rozankat anyaga szerint különböztették meg. Készülhetett: damasztból, sifonból, selyemből. A c) és d) pontban tárgyalt szoknyákat keményíteni is szokták. Ezt nem mindenki maga végezte, hanem az ebben a munkában különösen járatos asszonyokhoz vitték. Ruhakeményítéssel két aszszony is foglalkozott ezen a vidéken : Lakócsán Veriga Vincéné sz. Romolicz Katalin és Tótújfaluban Bunyevácz Vincéné sz. Szinyákovics Mária. Ezek az asszonyok nemcsak keményítették a szoknyákat, de ki is vasalták, ill. a tüll ingeket kékítették is. A biklához is fűződik néhány hiedelem, ezeket Gönczi jegyezte le Dráva mente horvátlakta falvaiban: „Esküvő után ahány napig a nő azt a biklát (fehér vászonszoknya) magán hagyja, annyi évig nem lesz gyermeke") Lakócsa. (Gönczi 1937:24) Egy másik ilyen hiedelem Gönczi lejegyzésében: „Esküvő után pedig a menyasszony a biklát leveti, azt a feje fölött háromszor megrázza, a szegre, vagy a fogasra akasztja, hogy soha gyermeke ne legyen" (Gönczi 1937:24). Alsószoknya — pucuknjenka Anyaga házilag szőtt vászon volt. Hétköznapos viselethez kendervászonból, ünnepi alkalomra viselthez pamutvásznat használtak. Alsószoknyához sifon anyagot csak a II. vh. után vettek. A századfordulón még viseltek olyan alsószoknyát is, ami olyan volt, mint a felsőszoknya, azzal a különbséggel, hogy nem öt, hanem három szélből állt és felhajtása sem volt olyan széles. Ezt a fajta alsószoknyát na kikjisce-nak (vállpántos) hívták (vö. 3. ábra). A századforduló táján kezdték viselni a pucuknjenka-t (lajbis alsószoknyát). Ezt is három szélből állították össze, kézi varrással. Derékrésze magasított, derékban vágott. Felsőrésze mellényszerű, ujjatlan (vö. 4. ábra). A hétköznap viselt alsószoknya felhajtását cakkokba vág'ák, az ünnepit alul fehér pamutcsipkével szegték. A szoknya alá egy alsószoknyát viseltek, télen-nyáron, vasár- és ünnepnap. Részei: első szél — prva pola felhajtás — porub derékrész — obesva hasíték — rasporák pánt — kikjisci öv — pojas A Dráva menti horvát nők öve igen keskeny, pántszerű kendervászonra erősített viseleti darab. Az öv csak egy része díszített, hímzett, élénk színű motívumokkal. Kötője kendervászon csík. Az öv hátra kerülő része színes kasmír, vagy bársony alapra selyem, vagy gyapjúszálból hímzett motívumokból áll. A fiatalabbak öve kék, zöld, fehér, piros, rózsaszín alapon selyemszállal hímzett volt. (Ezt kb. 35 éves korig viselhették). A középkorú asszonyok öve fehér alapú volt, ezen sötétkék, világoskék, lila színű gyapjúszállal hímeztek. A 40—50 közöttiek fekete alapon fehér cérna hímzésű övet hordtak. Az eddig tárgyalt övek alsó és felső szélét piros, kék, vagy fekete színű farkasfog szegélyezte. Felsőszentmártonban még az 1940-es években is viseltek keresztszemes technikával készült öveket. Az idős asszonyok egyszerű sima fekete színű övet viseltek. Ez a fajta öv klottból készült, farkasfoggal sem szegélyezték. Ilyen fajta övet viseltek a fiatalok és öregek egyaránt gyász alkalmával.