Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Természettudományok - Horvatovich Sándor: Hazánk faunájára új és ritka bogárfajok a Dél- és a Nyugat-Dunántúlról, III. (Coleoptera)

HAZÁNK FAUNÁJÁRA ÚJ ÉS RITKA BOGÁRFAJOK III. 73 T. inaequcdis Kol. - Pellérd, 1978. VII. 19. (S). A faj hazai nomenklatúrái és elterjedési problémáival Horvatouich (1979, 1980) foglalkozik. Országszerte csak kevés elterjedési adatát ismerjük. Érdekes, hogy Pécs város belterületén levő üres telkeken, szennyvízcsatorna partján több alkalommal több példányát gyűjtötték. Trechus cardioderus pilisensis Csiki — Villányihegység: Tenkes, északi oldal, avar rostálás, 1979. IX. 28. (H) : 6. A faj elterjedése nagyon szórványos, jelenlegi ismereteink szerint a Szudétáktól a Balkán-félsziget közepéig tart, a Bihar-hegység és a Déli-Kárpátok területén is előfordul. Taxonómiailag nem tisztázott kellőképpen az egyes alfajok morfológiája. Ugyancsak sok hiányosság található az elterjedés pontos ismeretében, elsősorban a faunisztikai feltáratlanság miatt. Az alfaj elterjedésének keleti határa hazánkon át húzódik. Hazai fő elterjedési területe a Dunántúlra esik (Zselic, Mecsek, Bakony, Pilis és a mostani adattal a Villányi-hegység), de már a Börzsöny-hegységből is ismerjük (Endrődi 1974). Hártyás szárnyának csökevényes volta miatt elterjedésének pontos hazai ismerete fontos faunagenetikai következtetésekhez vezethet. A Tenkes-hegy északi oldalán, a gyertyános-tölgyes avarjában való előfordulása arról tanúskodik, hogy a Villányi-hegység faunájában jelenleg is vannak montán jellegű elemek. A sporadikus elterjedés, valamint a hártyás szárny csökevényes volta arra enged következtetni, hogy legalább a legutolsó glaciális időszakot a faj jelenlegi elterjedési helyein vészelte át. Reliktum jellegére az is utal, hogy ökológiai igényoptimuma a bükkös régióban van, a Villányihegység északi oldalán pedig gyertyános-tölgyes az uralkodó erdőtípus, amelyben elszórva általában csak néhány bükkfa fordul elő; kivéve egy mély völgyben levő tiszta bükkös állományt (= „Bissei bükkös"). A faj Villányi-hegységben élő populációja kis létszámú, izolált populáció. A hegység faunájára új. Patrobus atroruíus Stroem - Botykapeterd, a tó partján nedves mohából, 1979. VI. 13. (H). A faj hazai elterjedése, környezeti igénye lényeges vonásaiban ismert (Horuatovich 1980). Érdekes, hogy ez a gyűjtőhely (síkvidék) nem vízfolyás, hanem kis állóvíz közelében található. Amata equestris Duft. — Barcsi Ösborókás: Darány, 1979. VI. 27. (H&S). Hazai elterjedését Horvatouich (1980) foglalja össze az irodalmi adatok és a Budapesti Természettudományi Múzeum anyaga (det. Hieke) alapján. Elterjedése szórványos hazánkban. A. lunicollis Schiödte - Szőce, 1978. VII. 15. (H&S): 2. Biztos magyarországi előfordulását igazoló példányt a most említetteken kívül csak a Sátor-hegységből ismerünk a Természettudományi Múzeum anyagából (Pálháza), jóllehet annak teljes hazai Amara anyagát Hiecke német specialista meghatározta. Példány nélküli irodalmi adat Sopronból és a Fertő-tó környékéről ismert (Kuthy, 1896). Jelenleg ismert elterjedése jó példa arra, hogy a Kárpátok és Alpok hazánkat körbefutó hegyláncain élő fajoknak az ország ellentétes sarkaiban is lehetnek populációi. Az ilyen populációk életbentartására különösen alkalmasak a különböző típusú lápok és mocsarak, melyeknek bogárfaunisztikai kutató ttsága ezideig meglehetősen elhanyagolt. A. majuscula Chaud. - Vásárosbéc: Dióspuszta, 1977. VI. 12-13. (fcs); Szőce, 1976. VII. 19. (hg.lámpa), (H), 1977. VIII. 9. hg.-lámpa (H) : 2. A most felsorolt adatokon kívül a következő lelőhelyekről ismert: Bátorliget (det. Hieke, a Bátorliget élővilága című könyvben tévesen A. apricaria Payk-nak meghatározva) ; Debrecen, az Agrártudományi Egyetem gyakorlókertjében felállított fénycsapda, különböző évek, VI-VIII. hó, mintegy 100 példány. Mivel ezek az adatok még nincsenek leközölve, a faj új Magyarország faunájára. Érdekes, hogy minden hazai példányt fényen gyűjtöttek, döntő többségüket higanygőzlámpán. Emiatt a jövőbeni fénycsapdás és higanygőzlámpás gyűjtések sok helyről be fogják hozni. Az eddigi gyűjtési helyek elemzéséből egyértelműen következik, hogy vizes biotópokban, lápos helyeken élő faj. Pterostichus atetrimus Herbst. - Barcsi Ösborókás, Darány falunál a Szulokra vezető földút mentén mocsaras helyen egyelve, 1979. III. 24. (H&S); a kilences halas tó kiszáradt fenekén egyelve, 1979. V. 16. (H) ; a hetes halastó mocsaras partján egyelve, 1979. VII. 5. (H & S). Kauímann Ernő faunajegyzéke pontos lelőhelyadatok nélkül felsorolja, de régi példányok a JPM gyűjteményében nincsenek. További irodalmi adatok: Hortobágy (Ötvös 1974), Tihanyi-félsziget, (Székessy 1941), Fauna Regni Hungáriáé.- Budapest, Pécel, Kalocsa, Debrecen, Fertő-tó, Sopron, Sátoraljaújhely. Újabban a Kiskunsági Nemzeti Park területén 100 példányt egyeltek (Ádám László szóbeli közlése). Meleg- és nedvességkedvelő. Agonum gracile Gyll. - Barcsi Ösborókás, moha rostálás a kilences halastó északi partszegélyén, 1979. II. 24. (H & S), 8-as tó partján nedves talajon egyelés, 1979. III. 3. (H & S), erdőben levő kis tó szegélyén egyelés, 1979. III. 9. (H). A Barcsi Ősborókáson kívül csak a Kőszegihegységből (Kaszab 1937) ismerjük hazánkból. A Fauna Regni Hungáriáé ugyan még Budapestről is említi, azonban ez az adat még további megerősítésre szorul. Areatípusa euroszibériai. Callistus lunatus F. - Boda, a 6-os főútvonal melletti füzes"" rét szegélyén az úton, pocsolya szélén egyelve, 1979. VL 25. (H&S): 2. Kauímann (1914) a lelőhely pontos megnevezése nélkül említi fauna jegyzékében. Régi példányunk