Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Néprajztudomány - Együd Árpád: Vikár Béla és a somogyi népköltészet gyűjtése (A folklorista Vikár Béla nyomában)

VIKAR BÉLA ÉS A SOMOGYI NÉPKÖLTÉSZET 289 a Halálra táncoltatott leány balladája, Most jöttem meg a kaposi fogságból, Tisza partján elaludtam, Csütörtökön virradóra. Az én lovam Pejkó és a ritkaság számba menő Vak koldus énekét: Áron vétettünk meg. Még pedig nagy áron . .., stb. ABCsorban kellene folytatódni, minden betűt érintve a versnek, de ezt a szakrális ihletésű dalt Vikár már töredékesen, s „kódis-nótaként" találta meg. A koldúsénekek - részben csúfoló - formáit számtalan változatban hallhattam még meg Somogyban egyéb műfajokkal egyetemben. 1899-ben az Ethnographiában így számol be gyűjtéséről Vikár.- „10 évvel ez előtt már egy kész gyűjtemény volt szülő megyém ilynemű hagyományaiból... A másik körülmény, amelyre figyelmet fordítottam, a dallamok párhuzamos gyűjtése ... rávezet az összefüggésre ... a népi dallam a nemzeti egyéniségnek egyik erős alapja . .. fontos, mint maga a nyelv. . . Mostanig 47 ilyen hengerünk van 3-5 dallammal. .. Somogyra 17 db. esik... Tavaly az ősrégi ballada számos változatát fedeztem föl Somogyban." (a Halálra ítélt húga típusról van szó) - közli a mérői változatot (Pap Józsefné, Mógor Kati) és szól a csököli változat értékeiről (Víg-Egör = Vég-Eger — végvári Eger szófejtése is a 16. századra utal, továbbá kifejti az „abroianum offícinalís"-zöld istenfa-szűzkoszorú kifejezés ama értelmét, miszerint finn rokonaik nem^ régiben még ebből a cserjeféléből csinálták a párta elődjét, a menyasszonyi koszorút - szűzkoszorút). E beszámoló cikkében szól a ma is nagy számban gyűjthető Három árva lírai balladás dalról, s az ún. Rab^páva típusú balladás énekről, a Hunyadi gulyásnótáról (amit szintén magnóra énekelt a 95 éves Pöttendi Lidi néni). Vikár korszerű koncepcióját tanúsítják alábbi mondatai is : „ ... jobbnak látszanék más beosztás .... a régi beosztáshoz ragaszkodtam (ti. a Társulat szabályai miatt), kell hogy előbb összegyűjtsük országszerte népköltésünk hagyományait, egyes vidékek szerint... akkor lesz időszerű, hogy az egész anyagot néprajzi szempontoknak megfelelően csoportosítva mutassuk be ...". Ez a cél vezette Vikárt akkor, amikor megyéjében, s az egész ország területén is, mindenre kiterjedő figyelemmel igyekezett megmenteni mindennemű folklorisztikai értéket. Ezért is érdemel említést másik nagy kötete „A magyar népköltés remekei, Balladák, románczok és rokonneműek" című, mely 1906-ban jelent meg, s benne a somogyi anyagon felül az ország szinte minden területéről találunk válogatott példányokat a különböző műfajokból (sajnos, a szövegek nincsenek adatolva). Nem kisebbíti Vikár nagyságát, ha mai kiadványaink más csoportosításban, más elrendezésben kerülnek kiadásra, valamint az sem, hogy - bár tervezte - nem gyűjthette föl a népélet szakrális vonatkozású anyagait, a regösénekeket és egyéb még általunk nagy számban meglelt népköltési műfajokat, hiszen sokirányú tevékenysége és országos gondjai mellett nem jutott ideje csak szülő megyéjére figyelnie. így is csodálatra méltó, amit hoszszú élete folyamán ránk hagyott, és útmutatásával sok lehetőséget kijelölt számunkra, hogy folytassuk azt, amit ő példás precizitással, szakmai rátermettséggel, bámulatos akarással megkezdett. (Az idő rövidsége miatt csupán felsoroljuk néhány gyűjtőterületének egyes adatait: Kaposvár, Csokonya, Kaposújlak, Magyaratád stb.), majd 1901-ben ismét Somogyba jön, Kaposfüreden Gyura László kétszer elénekli a Fehér László balladáját - Vikár egyik legkedvesebb dalát -, Kovács György egyik leghoszszabb betyárballadáját énekelte el az akkor már világhírű néprajzi gyűjtőnek, aki a párizsi világkonferencián bemutatta nagy sikerű anyagát, s a konferencia ki is mondta, hogy a továbbiakban úgy kell gyűjteni, mint Vikár teszi. Ezeknek és még néhány dalnak a lejegyzését Bartók Béla végezte el, s látta el megjegyzésekkel. Hadd zárjam vázlatos beszámolómat ismét Vikár szavaival : „ ... meg kell mentenünk, a mi még menthető. A vetést elvágta ugyan a jég, lepörkölte a nap, azért maradt benne annyi szem, hogy megérdemli a betakarítás munkáját".