Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Néprajztudomány - Együd Árpád: Vikár Béla és a somogyi népköltészet gyűjtése (A folklorista Vikár Béla nyomában)

288 EGYÜD ÁRPÁD ami nem való, hanem ijjen szomorújjat." Valóban: Pettendi Sándorné, Bézsenyi Katalin 1895. márc. 3án halt meg 35 éves korában. Ebben az időben már Molnár mester tanította Lidi nénit (s nem Südi tanító), aki kijelölte őt, mint jó énekest, hogy énekeljen Vikár masinájába. 1898-99-ben valóban gyűjtött Vikár fonográffal Hetesen is, de akkor már Lidi néni nem volt iskolás, ill. tőle már nem gyűjtött Vikár, hanem Kis Imre szolgalegényétől. Sütő József bivalyostól stb. Ekkor készített Vikár sok-sok fényképet az egész családról (ami kb. 50 év múlva elfakult, elkallódott), valamint a falu több adatközlőjéről, ismerősökről, akikkel Vikár jó barátságban volt. Ez különösen vonatkozik a Pettendi családra, mivel Lidi néni apja iskolatársa és barátja volt Vikár Bélának. Az 1895-ös dátumot az alábbi történelmi adatok is alátámasztani láttatják. Az 1890-ben Vikár által sürgetett Edison-találmánynak megvalósulása 1895ben következett be, mikor is Csáky Albin bukása után a megértő Wlasich Gyula lett a kultuszminiszter, aki még az év elején ki is utalta az összeget a fonográf megkonstruálására, s ez Volly szerint el is készült ebben az esztendőben. (Rákóczi Jakab hangszerkészítő gyártmányaként.) Kérdőjelesen bár, de föltételezhetjük, hogy Vikámak lehetett ezt megelőzően egy W. Fewkes-éhez hasonló korszerűtlen fonográfja is, amivel csinált próbafelvételeket; az sem kizárt, hogy ezek a felvételek nem kerültek bp-i Néprajzi Múzeum Fonográftárába, vagy pedig elvesztek, összetörtek. A Mezőcsát környéki Csincsetanyán 1895 telén gyűjtött (Takács István cselédtől) Fehér László balladája a fonográf tár 1. sz. hengerén van ugyan, de ez egyáltalán nem azt bizonyítja, hogy ez az első henger-darab, amire elsőként vett föl Vikár balladát, dalt. Ez a fölvétel bizonyosan a már jó konstrukcióval történt. Visszatérve az 1890-es gyűjtési időszakra: Az említett kb. egyhónapos somogyi körutazásnak komoly eredményei voltak még az alábbi községekben: Jutón Kovács Györgytől sok dalt, balladát, mesét jegyzett föl, mint Vikár maga is mondta: „Sok találós mesét kaptam."; legeredményesebben talán Csökölyben járt, ahol régies dalokat gyűjtött a nótás Kasza Katától, mintegy 100 darabot; ennek a korszaknak köszönhető a néprajzilag ma is gazdag Zselic felfedezése, pl. Szilvásszentmártonban az öreg Farkas Ferenctől 50 szép mesét vetett papírra, amelyek egy részét az MNGY VI. kötetében közzé is tette: Az ördög ajándéka, A borzafa. Egy juhász meséje (B), A két koldus, A bundás kutya, A jeles szolga, A rászedett molnár, A megregulázott feleség. Medve Jankó stb. (ez utóbbi legértékesebb meséje az adatközlőnek, de az egész kötetnek is. E gyűjtőútból — természetesen - nem maradhatott ki a Vikár család és rokonság szűkebb pátriája sem: Magyarlad, Edde stb. Nem véletlen, hogy éppen e körben hangsúlyozom Vikár mesegyűjtői tevékenységét, hiszen egyben a nagy mesegyűjtő, Berze Nagy János felbecsülhetetlen munkásságáról is éppen ezen az ülésen esett sok-sok megszívlelendő szó.). A két mesegyűjtő anyagának összehasonlító elemzése nem feladata beszámolómnak; mások eredményesebben kezdték meg e munkálatokat, de érdemes folytatni éppen a két szomszéd megye viszonylatában ezt a munkát. Az 1890-i társulati ülésen elmondott szavaira érdemes odafigyelni a ma néprajzkutatóinak is, menynyire aktuális kérdések rejlenek szavaiban: „ . . . Czélom volt... népköltési gyűjteményeinket gyarapítani... a nyelvjárások számára bő és hiteles anyagot gyűjteni... és némely antropológiai adatok gyűjtésére is kiterjeszkedtem . . . Kiemelendőnek tartom, hogy e népmesék és mondák föl jegyzésében az eddig követett eljárással szemben, mely kicsiszolva, stilizálva ... került ki a gyűjtő kezéből, szigorúan az élőszóbeli előadást követtem... (majd így folytatja aktuális gondolatait -) : műköltészetünknek ma semmire sincs nagyobb szüksége, mint arra, hogy ismét visszatérjen ősi forrásához a néphez". Azt hiszem, felesleges hangsúlyozni e sorokban rejlő gondolatok mélységét, örökérvényűségét, a lehetőségek ezerféle változatát, amit később Kodály Zoltán, Bartók Béla,, József Attila, Erdélyi József, Nagy László - és még sokan - igyekeztek teljességre vinni. Áttérve az ún. fonográfos korszakra, ismét csak rövid áttekintést adhatok néhány percben. - Vikár zsenialitását mutatja többek között, hogy Edison találmányát (1877) elsőként fedezte föl az európai néprajzgyűjtés számára, s nem rajta múlt, hogy beadványára csak öt év múltán reagáltak az illetékesek. Az 1895 telén Csincsetanyán gyűjtött Fehér László című balladának kinagyított mását látta az 1896-os milléneumi kiállítás alkalmával Kodály Zoltán az akkori nagyszombati kisdiák, akit talán ez indított el végérvényesen a magyar és az európai zenei élet tudományos vizsgálatának útjára. Az 1898-99-es somogyi gyűjtés eredményeiről több mindent tudunk. Volly úgy tudja, hogy Somogyszobon Pap Zsuzsa volt az első, aki fonográfba énekelt, pl. többek között a Verd meg Isten ezt a cudar világot kezdetű dalt,

3 majd Vezdén György a Szürke szamár szomorkodik kezdetű pásztornótát és Somogy megyében születtem kezdetű dalt énekelte. Egyik legjobb dalosa Hóka József Nád Jancsi betyárballadát, majd a legnépszerűbbé vált Isten hozzád szülöttem föld kezdetű dalt énekelte

4 stb. Ennek az útnak sikerét még számtalan dal, ballada és jó adatközlő neve bizonyítja (pl. Horváth János, Czipán Illés stb.). Nagy sikerű volt a csurgó-alsoki gyűjtés: Kovács Ferenc, Füstös József, Tahi, Pap János neveit említhetjük elsőben is, akiktől új stílusú, szép balladákat, régi nótákat gyűjtött Vikár: Hallottátok, Sárbogárdon mi történt, Fábián István, 3 Vikár Béla: Uo. 235. p. 4 Vikár Béla: Uo. 157. p.