Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Néprajztudomány - Olsvai Imre: Mit köszönhet a magyar népzenetudomány és zeneművészet Vikár Bélának és Berze Nagy Jánosnak?

276 OLSVAI IMRE Kiss Géza kákicsi lelkész Nyugat-Ormányságban 1926 és 1934 között egymaga félezernél több népdalt írt össze han

gjegyzfüzeteiben - Lajtha László 1929/30-ban a Néprajzi Múzeum fonográfjával járt Puspökbogádon és Kákicson -, így a harmincas évek közepére felcsillant egy, a somogyi-tolnai— szlavóniai gazdagsághoz és jellegzetességekhez hasonló baranyai zenei néphagyomány képe. Ám, ennek igazi szélességéről és mélységéről csak 1940ben szerezhetett tudomást a magyar népzenekutatás, amikor megjelent a Baranyai Magyar Néphagyományok három kötete, bennük 736 dallam 64 helységből. Ha Baranya megye korábban, pontosabban: 1929 előtt fehér folt volt a magyar népzenegyűjtés térképén, most egyszerre a legismertebb, legjobban feltárt tájak közé került. Kodály szinte azonnal reagált - a tőle megszokott szűkszavúsággal és minden apró hibát észlelő élesszeműséggel. Néhány mondat Berze Nagy Jánoshoz intézett leveléből: „Bpest XI. 8. Kedves tanfelügyelő Úr! Hatalmas és szép munkáját sietek megköszönni, még mielőtt érdemlegesen foglalkozhatom vele, mert ahhoz idő kell. Bárcsak minden vármegye követné a példát. Igaz, ehhez íolklorista is kellene mindenhova. Ma elolvashattam az első száz lapot. Itt mindjárt megakadtam egy tucatnyi regösön. A sajtóhibák közt nem találom. Minthogy ettől az ő-től borzadok, valahányszor olvasom, örülnék, ha alkalmilag megnyugtatna, hogy csakugyan sajtóhiba, mert nem tudom elhinni, hogy valahol valaki így ejtené."

2 Berze Nagy János 56 baranyai pedagógust és lelkészt sorol fel munkája előszavában, mint akik a gyűjtésben és részben a zenei sajtó alá rendezésben is segítségére voltak. Ezek a segítők - legalább is egy részük - voltaképpen dallam jegyzők, azaz társgyűjtők voltak, nélkülük a dalok vagy pusztán szövegükkel, vagy igen fogyatékos, ritmustalan kottafejekkel jelentek volna meg. Mert Berze Nagy János a maga személyében nem volt képzett, kifogástalan dallamjegyző. Hang jegyfüzetei Pálóczi Horváth Ádám 1813 körül készült ötödfélszáz énekének negyedfélszáz kottalejegyzésére emlékeztetnek azzal a különbséggel, hogy Pálóczi kétféle ritmust tüntet föl, de nem ír ütemvonalat, - Berze pedig kiírja az ütemvonalakat, de szártalan-zászlótalan kottafejei nem mutatnak ritmusviszonyokat. Személyes bizonyságom is van arról, hogy a baranyai dallamokat Berze Nagy helyi gyűjtőtársai jegyezték le. Amikor 1965-ben fölkerestem Kozma István szilvási lakost, hogy a Baranyai Magyar Néphagyományok 2 Hegyi József: Magyar népdalok és népies dalok dr. Berze Nagy János hagyatékából. — Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968), 126. old. Pécs, 1971. I. kötetének 259. oldalán közölt dalát újra meghallgassam és magnetofonra vegyem, emberünk a leghatározottabban állította, hogy annak idején Berze Nagy csak a szövegeket írta, a dalok „áriáját a kántortanító úr kottázta le". Ez a tény nem csökkenti Berze Nagy János gyűjtő ill. gyűjtésszervező érdemeit, de tárgyszerűen tisztázza az adatrögzítés műfaji, módszertani lefolyását, annak összetettségét. Egyébként is Berze Nagy szerencsés időszakban végezte ill. végeztette a baranyai zenegyűjtést és rögtön utána annak kiadását: mert ennek nyomán Kodály már 1941-ben gramofonfelvételre jelölte ki a kötetek legértékesebbnek ítélt mohácsi dalközlőit, majd 1950-ben ő maga is ellátogatott Mohácsra, hogy Schneider Lajossal együtt tovább kutasson. Ez volt Kodály utolsó helyszíni gyűjtőútja, egyben az első baranyai gyűjtőútja, és valószínűleg ez lehetett az egyáltalán első magyarországi magnetofonos gyűjtés is. Kodályt hamarosan követték tanítványai és munkatársai: Andor Ilona, Kerényi György, Kiss Lajos, Vikár László és jómagam, hogy a Kiss Géza: Ormányság-ában és Berze Nagy János: Baranyai Magyar Néphagyományok-köteteiben közölt dallamokat szakszerűen megörökítsük a népzenetudomány s azon keresztül a nemzeti kultúra számára. Berze Nagy János tehát fölülmúlta és megelőzte a 19. századi gyűjtőket, mert azoknak anyagát már nem lehetett közvetlenül szakszerűen hitelesíteni, mert az ő dallamaik vagy zeneileg, vagy néprajzilag, vagy mindkét szempontból kérdésesek maradnak számunkra. Berze Nagy és társai dalanyaga viszont néprajzilag vitathatatlanul hiteles, eredeti anyag és mivel nagyrészben a harmincas évekből való, Kodály és tanítványai - ha a háború közbe nem szólt volna - még előbb, még szaporábban gramofonra, magnetofonra vették volna. Az egész magyar gyűjtésben sincs, nem is volt ilyen mennyiségű és minőségű nyomban-fölvehető zeneanyag, mint a Baranyai Magyar Néphagyományok köteteiben közölt anyag. Ráadásul ezek a dallamok egy addig alig ismert, jóformán feltáratlan megye területéről származnak, igen sokrétű műfaji és stílusbeli gazdagságban. Hisz a halottsirató és a hangszeres zene kivételével az itt élő népzenének minden dallamfajtája, dallamstílusa és énekes népszokása előfordul benne. Igen gazdagon, sok típus még több változatában található a dél-dunántúli régi népzenére különösen jellemző ún. „Páva-dallamok" típuscsaládja, tehát az ereszkedő-kvintváltó, A

5 A

5 A A - alapszerkezetű ötfokú dallamok családja. Sőt: éppen Baranyából, Berze Nagy gyűjtése nyomán bukkant elő egy ritmustípusában magában álló újabb dallam típusuk ! Még 1964/65 táján emlegette nekem Járdányi Pál, a népzenei rendezőmunka irányítója és a soronkövetkező Magyar Népzene Tára-kötetek szerkesztője, hogy van egynéhány baranyai különlegesség ill. probléma, aminek szükséges a tisztázása ill. felvé-