Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Néprajztudomány - Hoppál Mihály: Az „Égigérő fa” gyökerei. Berze Nagy János mitológiai tanulmányei

AZ „ÉGIGÉRŐ FA" GYÖKEREI Berze Nagy János mitológiai tanulmányai HOPPAL MIHÁLY A régi mondás szerint minden könyvnek megvan a maga sorsa, s tegyük hozzá, hogy ez a sors elválaszthatatlan íróik sorsától. Az a könyv, amelyről most írója születésének századik évfordulóján megemlékezünk, a szerző halála után tizenkét esztendővel jelent meg. Ugyan az adott történelmi helyzet hosszú idő után éppen lehetővé tette a mitológiai művek megjelenését, de az „Égigérő fa" mérvadó szakmai fogadtatása nem volt egyértelmű. Bár az 1958-as első kiadás után a könyv 1961-ben újra megjelent (és elfogyott), a szűkebb szakmai közvélemény azonban, ahogy az a hivatkozásokból, illetve a nem hivatkozásból lemérhető, inkább elutasító volt.

1 Diószegi Vilmos az utóbbi évtizedek néphit kutatásának vezető alakja például „minden tudományos alapot nélkülöző plánétaisten elmélet"-nek tartotta Berze Nagy mitológiai elképzeléseit,

2 sőt a nemrégiben megjelent Néprajzi Lexikonban is az olvasható, hogy „kéziratban maradt sajátos felfogású mitológiai munkája".

3 Ráadásul ez a megfogalmazás azt sugallja, mintha meg sem jelent volna ez a munka - noha egy lappal hátrább (a tördelés miatt) a mű bibliográfiai adatai olvashatóak. Nem hallgathatjuk el azt a megfigyelésünket, hogy létezik a tudományos életben egy hallgatólagos közvélemény, amelynek hatására egyes korszakokban egyes szerzőket többet idéznek a kelleténél, másokat pedig elhallgatnak. Ma már világosan látható, hogy ilyen szándékos felejtés áldozata volt az ötvenes években Ipolyi Arnold, az első átfogó magyar mitológiai munka szerzője,

4 valamint Róheim Géza és Berze Nagy János is. Talán nem véletlen, hogy mindhárman éppen a mitológiai kutatás területén alkottak jelentős műveket, a mitológiát pedig korábban „téves képzetek" gyűjteményé1 Berze Nagy János : Égigérő fa — Magyar mitológiai tanulmányok. Pécs, 1921. — Az Ethnographiában nem jelent meg sem ismertetés, sem kritika a könyvről. 2 Diószegi Vilmos : A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Budapest, 1958. 156. old. Egy másik munkájában, amelyet a világfa-motívum elemzésének szentelt, nem is hivatkozik Berze Nagy monográfiájára: Diószegi Vilmos: A honfoglaló magyarság hitvilágának történeti rétegei. A világfa. Népi Kultúra — Népi társadalom, II—III. 295—326. old. 3 Magyar Néprajzi Lexikon, Budapest, 1977. I. K. 262. old. 4 Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia. Pest, 1954. nek tekintették,

5 ami lehet a szó ideológiai értelmében igaz, de teljesen tarthatatlan feltevés a folklorisztika szemszögéből. Egyetérthetünk viszont ugyanezzel a méltató jávai, amikor azt írta, hogy „Berze Nagy a magyar mesekincsből a nemzetközi mesekinccsel való összehasonlítás alapján páratlan intuícióval elemzi ki egy olyan motívum folyamatos történeti létét, életét, amely az emberiség történelemelőtti korának élményeire utal." Ez a mesemotívum - az „égigérő fa" képzete. Vulgár evolucionista elképzelésének hatása érződik viszont a következő megállapításban : „... a fáról való származás képzetei fogalmazódtak meg újra és újra azokban a vallásos hagyományokban, amelyek különböző történeti korokban különböző módon alakultak közérthető fogalmakká és gondolatokká."

6 Noha meg lehet említeni, hogy újabban a szubhumán fajok társas viselkedésének jónéhány eleméről kimutatták, hogy megtalálhatóak az embernél is, sőt a mitológiában és más epikus elbeszélő formákban is megtalálhatók tükröződései - (pl. a legkisebb testvér a legügyesebb a mesékben). Bevezetőként most csak utalunk azokra a munkákra, amelyek előkészítették Berze Nagy Jánost összefoglaló művének megírására. Mivel ő vidéken élt, távol a főváros akadémiai köreitől, ő azok közé a ritka tudósaink közé tartozott, akik nagyarányú gyűjtőmunkát végeztek. Egész sor anyagközlő cikket közölt az Ethnográphia, a Magyar Nyelv hasábjain. Kiadott népmeséket Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyékből, 1907-ben a Magyar Népköltési Gyűjtemény IX. köteteként.

7 A néphitkutatást közelebbről érinti a Baranyai magyar néphagyományok három kötete

8

, amely rendkívül gazdag anyagával még sokáig az egyik legfontosabb adattára lesz folklórkutatásunknak. Századunk első éveitől kezdve rendszeresen megjelennek cikkei, tanulmányai, hosszabb-rövidebb 5 Dömötör Sándor: Dr. Berze Nagy János és a magyar mitológia. — (Bevezető az Égigérő fa с kötethez), Pécs, 1961. 27. old. 6 Uo. 29—30. old. 7 Berze Nagy János néprajzi munkáinak bibliográfiája megtalálható az Égigérő fa c. kötet függelékében, 325—334. — Összeállította: Dömötör Sándor. 8 Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok. I—III. Pécs, 1940. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1980) 25: 267—273. Pécs (Hungária), 1981.