Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Néprajztudomány - Hoppál Mihály: Az „Égigérő fa” gyökerei. Berze Nagy János mitológiai tanulmányei

268 HOPPAL MIHÁLY közlései az Ethnographia lapjain. Ezek közül a néphit kutatás körébe tartozó adatokat közöl az, amely a románok keddasszonyáról szól,

9 azonkívül egy másik „Babonák, babonás alakok és szokások Besenyőtelken"

10 címmel. Foglalkozott a zászlós kopja emlékével Hevesben,

11 amelyben a zászlós temetés és a fejfára kötött kendő szokásának értelmezését kísérelte meg. Érdekes „nap és tükör" című rövid írása is, amelyben a samánruhák félkorongját és a napot megszemélyesítő mesék összefüggését vizsgálta.

12 Széleskörű folklór érdeklődése kiterjedt a verses és a prózai műfajokra egyaránt. Külön-külön írást szentelt a Szent László pénzéről és Szent László füvéről szóló mondák népmesei párhuzamának,

13 ezekben a rövid tanulmányokban szintén sok hiedelem vonatkozás és értékes adalék található. A csodaszarvas mondáról 1927-ben közölt egy nagyobb tanulmányt az Ethnographiában.

14 Az általa áttekintett anyag gazdagsága már előre vetíti, hogy mitológiai munkájában is elfogultság nélkül veszi számba egy-egy motívum megtalálható párhuzamait, származzanak azok bármely részéről Európának. Ez a szemléleti nyitottsága jellemezte korábban Ipolyi Arnoldot

15 (s aztán rajta kívül alig valakit), de az elmúlt évtizedekben a szovjet történeti-tipológiai mitológiai kutatások elméletileg is megalapozták a nem genetikus kapcsolatokon alapuló hasonlóságok vizsgálatának lehetőségeit.

16 A hazai kutatás ezen kutatási eredmények ismeretének hiányában többnyire értetlenül áll a meghökkentően nagy történeti távlatokat felvillantó kutatási eredmények előtt. Divatba jött bizonyos folklór jelenségeket XIX. századinak, vagy jó esetben reneszánszkorinak, esetleg középkorinak mondani és enyhe mosolygással fogadni, minden korábbi időre utaló adatot vagy elképzelést. Az, hogy ilyen adatok valóban léteznek, csak a kérdés egyik oldala, a másik az, hogy meg lehet elméletileg alapozni olyan 9 Berze Nagy János : Az oláhok kedd asszonyához. Ethnographia 1906. (XVII.) 254—255. 10 Berze Nagy János : Babonák, babonás alakok és szokások Besenyőtelken. Ethnographia 1910. (XIX.) 24 —30. 11 Uő: A zászlós kopja emléke Hevesben. Ethnographia 1911. (XXII.) 124—125. 12 Uő: Nap és tükör. Ethnopgraphia 1914. (XXV.) 342 —343. 1:3 Uő. A Szent László pénzekről szóló monda népmesei kapcsolatai. Ethnographia 1925. (XXXVI.) 97— 105.; uő. A Szent László füvekről szóló monda a népmesei kutatás megvilágításában. Ethnographia 1934. (XLV.) 35—42. 14 Uő. A csodaszarvas mondája. I—

III. Ethnographia 1927. (XXXVIII.) 65—80. és 145—164. 15 Hoppal Mihály: Ipolyi Arnold. (A múlt magyar tudósai.) Budapest, 1980. 13. old. 16 Vö. Hoppal Mihály: A mitológia, mint jelrendszer. In: Voigt Vilmos—Szépe György—Szerdahelyi István (szerk.): Jel és közösség — Szemiotikai Tanulmánygyűjtemény. Budapest, 1975. 93—105. old. módszeres és szigorúan tudományos technikákat, amelyeknek segítségével ezek a régi adatok többékevésbé koherens rendszerré alakíthatók. Meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy a magyar néphit, vagy ha úgy tetszik, a „mithológia" rendszere nem valami különleges, egyedülálló, „több-hasonló nincs" jelenség. Hanem éppen fordítva, hasonlóan a magyar nyelvhez, mint a világ sok más nyelvében vannak esetragok, van alany és állítmány, a többes számnak ragja, a jelzős szerkezeteknek sorrendje, vagyis megtalálható több alapvető, s köztük néhány univerzálé jellegű törvényszerűség. így a magyar mitológia, illetve a néphit rendszere rekonstrukciójának munkája során

17 fel lehet és fel kell használni azokat az eredményeket, amelyeket például a szláv mitológia rekonstrukciója során a szovjet tudósok

18 alakítottak ki, így például az univerzális mitológiai oppozíciók fogalmát.

19 Nemcsak a két feladat hasonló, de a két rendszer is hasonló lesz tipológiailag és ki fog derülni (egy majdani összehasonlítás so-, rán), hogy az asztrál mitológiai

20 utalások népmeséinkben éppenúgy megtalálhatók, mint az oroszok meséiben, és Berze Nagynak igaza volt, amikor a planéta-istenek emlékének nyomait kereste a magyar néphitben. Könnyű lenne most művének elkészülte után majd négy évtizeddel bírálatot mondani az Égigérő la egyes fejezeteiről, az egyes tételeiről, hiszen azóta sok és fontos adat került elő, amelyeket ő még nem ismerhetett. Az megállapítható, hogy Berze Nagy kitűnően ismerte a korabeli finnugor mitológiai szakirodalom legfontosabb műveit, elsősorban Karjalainen és Harva, valamint Krohn munkáira támaszkodott. A szakirodalomban megtalált adatokat a magyar anyag megfelelő részeivel vetette egybe. Noha művéhez nem készített külön elméleti bevezetőt, mert úgy vélte, hogy az egymás mellé felsorakoztatott adatok hasonlósága és mennyisége önmagáért beszél és meggyőzi az olvasót. (A magam részéről csak az ábrázolások bemutatását hiányolom.) Annyi ma már bizonyosnak tűnik, hogy jó nyomokon indult el, amikor egész sor turkeszáni, altáji, magyar meg vogul mesei, illetve mitikus hagyomány gyökereit délen, a perzsa, vagy még délebbre, a me17 A néphit rendszerként való felfogásához: Hoppal Mihály: Hiedelemrendszer, világkép és mitológia, in: A társadalom jelei — Szemiotikai tanulmányok. Budapest, 1978. 69—75. old. 18 Ivanou, V. V. — Toporov, V. N.: Iszszledovanyija v oblasztyi szlavjanszkih drevnosztyej. Moszkva, 1974. 19 Az univerzális mitológiai oppozíciók fogalmáról: Hoppal Mihály: Az uráli mitológiáról, in: Domokos Péter (szerk.): Uralisztikai olvasókönyv. Budapest, 1977. 261—282. old. 20 Az asztrál mitológia lehetséges megközelítéséhez hasznos útmutatóként szolgálhat egy nemrégiben megjelent tanulmánygyűjtemény: Hodson, F. R. (ed): The Palaece of Astronomy in the Ancient World — A Joint Symposium of the Royal Society and the British Academy. London: Oxford University Press, 1974.