Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 25 (1980) (Pécs, 1981)

Néprajztudomány - Voigt Vilmos: A történeti magyar mesekutatás kérdései

A TÖRTÉNETI MAGYAR MESEKUTATÁS KÉRDÉSEI 255 netekben, illetve a keleti élet tényei. Mesekezdő formulánk a poláris keleti mesekezdet leszármazottja. Az égigérő fa motívuma csak a magyar mesében fordul elő, és mindez valami ősi, keleti örökségnek tekinthető. Solymossy azonban nem ad mesetörténeti magyarázatot párhuzamaihoz, voltaképpen nem is veti fel azt a kérdést, hol lépett a mesébe az illető keleti motívum, és arról sem világosít fel, hogy a párhuzamok mely népek körében függnek össze etnikus, mely népek körében epikus kapcsolatokkal. Az a tény, hogy obiugor, kaukázusi, szibériai, török adatok egymás mellett fordulnak elő, arra enged következtetni, hogy Solymossy inkább az epikus (motívumszerű) egyeztetés híve lehetett. Elgondolásait a magyar és nemzetközi fórumokon a későbbi kutatók is népszersítették. Már Berze Nagy is felhasználja ezeket, majd később Ortutay Gyula, Dégh Linda és mások összegezéseiben újból felbukkannak e nézetek.

14 Mielőtt azonban e téma mai értékelésére visszatérnénk, a két világháború közti kutatás néhány egyéb irányát is említenünk kell. 4. Amint ismeretes, ez időben is folyt a filológiai jellegű folklorisztikai kutatás. Számunkra legérdekesebb itt az anekdoták és rokonnemú történetek kutatási körében György Lajos munkássága. Tanulmányait és könyveit még mindig kevéssé használja történeti folklorisztikánk, jóllehet ezekben minden más kutatónál teljesebben szerepel irodalomtörténeti forrásanyagunk bevonása a magyar prózai elbeszélések kutatásába, nemcsak az anekdota, hanem a mese illetékességi körében is.

15 Filológiai szempontból fontos Turóczi Trostler József több dolgozata is, ezekben a 18. századi irodalmi és félirodalmi közegben foglalkozott mesei nyomokkal. Ezt a témakört azóta inkább sajtótörténészeink és irodalomtörténészeink érintették,

16 voltaképpen a ponyva kutatása is ide vonható, ahol azonban. Pogány 14 Legutóbb: Dégh, Linda.- The Tree That Reached Up to the Sky (Type 468). In: Studies in East European Folk Narrative. (Bloomington—Austin), 1978. Ed. Linda Dégh. 263—316. 15 Ezeknek csak részben összegezése: György Lajos: Anekdota. In

: A magyarság néprajza. III. kötet. Sajtó alá rendezte Viski Károly. 3. kiadás, Bulapest, 1943. 127—159. 16 Turóczi Trostler József: Mesenyomok a XVIII. századi magyar irodalmában. Magyar Nyelv, 1927. (ez a munka nem jelent meg későbbi tanulmánygyűjteményeiben) — A mese felfedezése és a magyar mese a XVIII. században. Budapest, 1940. — Tárgytörténet, mesetörténet, stílustörténet. Budapest, 1943. Ez és az előbbi: Turóczi Trostler József: Magyar irodalom — világirodalom. Budapest. 1961. I. kötet 73—97, illetve 386— 394. Antológiája („Kegyességre serkentő, szíveket vidámító, elmét mulattató históriák és mesés fabulkák. Gyoma, 1939.) előszavában és kommentárjaiban is fontos adatokkal. Péter úttörő munkái ellenére is

17 mind a 18., mind a 19. században sok volna még a tennivaló, meséink forrásvilágának feltárása érdekében. (Megemlíthetjük itt, hogy a Magyar Népmesekatalógus anyagába bedolgozott félnépi és ponyvairodalmi anyag korántsem teljes, és mivel nem történeti rétegként, hanem típusonként szerepel, további összegezést tenne szükségessé.) Előkerült dokumentumokból viszonylag pontosan tudjuk, hogy a Magyarság Néprajza számára 1935ben milyen rövid idő alatt készítette el összegező mesefejezetét Berze Nagy János. A munka a Magyar népmesetípusok körülbelül készen álló anyagának ismeretében készült és egyszerre összefoglalása az akkor háromnegyed évszázados magyar mesekutatásnak, valamint a szerző saját elképzeléseinek. Köztudott, hogy Berze Nagy viszonylag kevés figyelmet fordít itt a mesemondás körülményeire, mese és közösség kapcsolatára, a mesemondókra, de voltaképpen a mesetípusok rendszerét is máshol (a katalógusban) véli elhelyezhetőnek. Áttekintése

18 esztétikai és formai szempontokat követ, majd valamiféle „a néplélek a mesében" tematikát követve foglalkozik a mese világképével, a társadalom, a természet, az erkölcsök megjelenítésével, a mesehős figurájával, a természetfeletti feladatokkal, a csodás elemekkel stb. Ezt a megoldást később nemcsak Ortutay Gyula vette át a Kis magyar néprajzban és más áttekintéseiben,

19 hanem például Nagy Olga meseelméleti munkáiban is nyomát látjuk e gondolatoknak.

20 Nem is annyira Solymossy nyomán, mint inkább a saját hasonló elképzeléseitől vezettetve hosszasan foglalkozik az ősvallási maradványokkal (ég, pokol, sárkány, ördög, időfelfogás, démonok, átok stb.), és voltaképpen ilyennek tekinti az idő, hely és név mesei szerepeltetését is. Valódi történeti mesevizsgálatot azonban nem ad Berze, a mesevándorlásra éppen utal, és ő, aki korábban oldalakon keresztül sorolta fel az ősvallási mesenyomokat, dolgozata végén Solymossy motívum-egyeztetéseit éppen csak említi.

21 Ez a nézet, miszerint ősvallási (és nem ősepikai) nyomok vannak a magyar népköltészetben, nagy karriert futott be a későbbi kutatásban is. Maga Berze Nagy ugyanígy fogta fel szólásaink és képes kifejezéseink nem egyikét,

22 az Égig17 Pogány Péter: A magyar ponyva tüköré. Budapest, 1978. 18 Berze Nagy János-. Mese. In: A magyarság néprajza. III. kötet. Sajtó alá rendezte Viski Károly. 3. kiadás, Budapest, 1943. 226—289. (Az első kiadáshoz képest némi irodalom-pótlással.) 19 Legutóbb: Balassa Iván—Ortutay Gyula: Magyar néprajz. Budapest, 1979. 521—550. A Kis magyar néprajz régi kiadásaiban ez a fejezet a 46—66. lapokon. 20 Nagy Olga: Hősök, csalókák, ördögök. Esszé a népmeséről. Bukarest, 1974. — A táltos törvénye. Népmese és esztétikum. Bukarest, 1978. 21 Berze Nagy: id. mű. 282—283. 22 Berze Nagy János: Magyar szólásaink és a folklore. I—II. Ethnographia 40 (1929) és 43 (1932).