Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 23 (1978) (Pécs, 1979)

Néprajztudomány - Cseh István: Társadalomnéprajzi vizsgálatok a szlavóniai magyarok körében

CSEH ISTVÁN szág más területén is. Bár a papok tiltották, a szlavóniai falvak mindegyikében ismert volt, és funkciójában nem hordozott helyi sajátosságot. Hangulatával kiegészítette a keményen dolgozó emberek szigorú világát, az ifjúság életében pedig nélkülözhetetlennek bizonyult azáltal, hogy játékukhoz közösségi kereteket biztosított. Egyetlen rendszeres találkozási helyük volt a falu meghatározott pontján, ahol különféle társasjátékokat folytatva, énekelve, táncolva ismerkedtek és alakítottak ki sokszor életre szóló kapcsolatokat. „Mindön este mentünk játszóuba. Vout ötön, hatan lányok, meg tőben is. Összejöttünk mindön este egy háoz elibe, a padon. Ott vóut egy láony, azok szívesen fogattak, anak anyja, apja, és amikó esött is az eső, beatünk a gangba és ük megengették. Télön meg beengettek a szobádba. Tizenháorom éues koromba mentem má az áogendára, és tizönnyóc éves koromba möntem férhő, de ónét möntem íérhő, attul az egy háziul. Mind odáig ott pajtáoskottunk, ott gyütünk össze. Este, mikó a munka elvégződött, akkor möntünk oda. Eléb nem szabad vót. És mikó harangoztak vacsorára?®, akkor mindön lány csak úgy futott haza, nem szabad vót tovább elmaranni, mer már akkó kikaptunk, vagy kizártak. Ott mindönfélét játsztunk. Szürömöztünk aztán kerülöm a vér uborka házát,

2í meg éneköltünk meg táncótunk mindön este. Együtt fiúk, lányok. Amelyik láony jó hangú vó*, az felmonta a nótát, a többi meg utáona.

2

^ Ezeket a „nótákat" úgy hozták be a faluba és gyorsan elterjedtek. A nagyobb fiúk és lányok vasárnap délután a falun kívül szórakoztak. Rendszerint a Vuka

23 partján sétáltak majd táncolva, kalalázva jöttek be a faluba.

24 „Mindön vasárnap kimentünk ide a Vuka partjáora, a tőttésre, legényök, lányok együtt. Azon sétáoltunk, az vót a korzó. Játsztunk ott mindönfélét. Ott összeismerköttünk és akkor szerelmesek lőttünk." A századfordulót megelőző időszakban a lakosság vallási felekezetek szerinti megoszlása még fontos jellemzője volt az adott terület társadalmának. A pusztán felekezetekhez való tartozáson 20 Nyáron este nyolc órakor, télen pedig este hat óra körül harangoztak vacsorára. 21 Közismert népi gyermek játékok voltak. A „szűrömözés", a „hátulsó pár előre fuss" gyermekjáték helyi változata, fiúk és lányok párokat alkotva játszották; a „kerülöm a vén uborka házát" pedig csak a lányok körében volt elterjedt. 22 Ferencz (Mikó) Éva, Haraszti. 23 A népnyelv Valkó-пак nevezi. Vi Penavin Olga nyomán, Szlavóniai hétköznapok. Fórum. Újvidék, 1973. 203. 1. túl, a keresztény kultúra különböző rétegeihez való tartozást is jelzett, esetleg eltérő történeti tudat hordozója is volt. Ennek vállalása legtöbbször más-más szokásrendszerrel, hagyományvilággal, belső értékrenddel stb. járt együtt. A század elején ezt a szlavóniai négy falut még tiszta református magyarság lakta. Élénk vallásgyakorlatot folytattak az emberek. Nemcsak vasárnap, hanem hétköznap is jártak rendszeresen templomba, mégpedig reggel és este. Ebben a legsürgősebb munkájuk sem zavarhatta meg őket, és ilyenkor a szolgának is a családdal kellett tartania. „Fél nyóckó még most is harangoznak. Az asszonyok a sarlót, az embÖrök a kaszát lerakták a templom előtt és möntek be a templomba. Egyet imádkoztak és möntek aratni. Nem úgy, mint máma."

25 A templomba járás kötelező érvényű íratlan társadamli szokásnak számított, aminek betartására az egyház is szigorúan ügyelt. Ez alól senki sem vonhatta ki magát anélkül, hogy meg ne szólják, el ne marasztalják érte. Egyébként ide is kívánkozik saját lelkészük észrevétele, hogy: „Szigorú, vallásos ,templomba járó nép volt. Ha vasárnap elment valaki a szomszéd faluba, akkor levelet kellett hoznia, amivel igazolta, hogy volt a templomban. Minden reggel fél nyolckor harangoztak istentiszteletre. Még mindig húzzák a szülők kérésére, hogy a gyerekek tudják, mikor kell menni az iskolába."

26 A hitéletbeli aktivitásuk kellő igényességgel is párosult: szívesen hallgatták a jól sikerült prédikációt, amelynek egyes részeit magukra érthették, éppen ezért féltek is tőle. Ugyanilyen szívesen énekelt is a gyülekezet. „Még vereköttek is az énekökön." Ma már kevesen járnak rendszeresen templomba. A családok legvallásosabb tagjai, az öregek elhaltak, a fiatalok pedig fokozatosan elmaradtak a templomtól. A századfordulót követően megindult a katolikus magyarság, majd az első világháború után a különböző vallású délszláv lakosság bevándorlása erre a vidékre is. Az őslakosság egyazon kultúrához való tartozásának látványos kifejezője volt szép népviselete, melynek jellemző tartozékai a gyöngy, kebel, íarhám, cipő voltak. A lászlóiak és kórógyiak egyformán öltözködtek. Érdekes az egyik adatközlő megjegyzése, amikor ezt a vallás azonosságával hozta kapcsolatba, mondván: „Ott is csak reformátusok vóutak." Haraszti és Rétfalu lakóinak öltözékében már észrevehetődött kisebb-nagyobb eltérés.

27 25 Dezső Illésné, Kórógy. 26 Sípos Mihály református lelkész, Kórógy. 27 A szlavóniai magyar népviseletre vonatkozóan szép fényképek találhatók: Szlavóniai hétköznapok. Fórum, Újvidék 1973. 112—113. 1.