Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 23 (1978) (Pécs, 1979)

Néprajztudomány - Cseh István: Társadalomnéprajzi vizsgálatok a szlavóniai magyarok körében

288 CSEH ISTVÁN látta. Az egyik helyen pl. a családfő nagyon szeretett mulatni, és „ ... minden vasárnap muzsikásokkal kisértette magát haza, de azér nem szóhatott neki senki. Halála után kinyitották a kócsagját, de semmi pénz nem vót benne. Elmulatta." Ez a körülmény két szempontból is érdekes. Egyrészt, mert volt két fiatalabb férfitestvére, akik közül valamelyik több haszonnal vezethette volna a gazdaságot. Másrészt pedig a gazdálkodás teljesen önhatalmú lehetett, amely a többi családtag (férfiak!) beleszólását vagy tanácsát teljesen nélkülözte vagy kizárta. Hiszen csak halála után derült ki, hogy a gazdaságból eredő haszonnal a család nem rendelkezik. A Harasztiban honos Siklósi István családjában így folyt az élet: „Vót három testvér, és a legfiatalabb vót a gazda köztük. Talán a legokosabb vót. Később, öregségükre osztoztak el. A gazdának nem vót több joga a családon belül, mint bármelyik testvérjének. Éppen csak irányított. Ü vezete a gazdaságot, amég együtt vótak, amikó elosztoztak, akkó egyformán mönt mindönki."

7 E kevés példából nem lehet túlzottan általánosítani, de a különösre talán érdemes mégis odafigyelni. Harasztiban több helyen előfordult, hogy a testvérek közül a legfiatalabb lett a gazda, aki valóban a legrátermettebb vagy „legokosabb" is volt. A Szentlászlótól és Kórógytól való különbséget még növelte, hogy Haraszti „egykés" falu volt, éppen ezért a családfői szerep apáról fiúra is szállt. A családfő legfontosabb feladata a családi élet és gazdaság irányítása volt. Ez legtöbb helyen parancs, utasítás formájában történt. Voltak családok, ahol a férfiak megbeszélték a másnapi teendőket, de ezeknél is a családfő szava volt a döntő, aki a munka irányítása mellett dolgozott is. A gazdasági élet minden területén az általa fontosnak ítélt munkafolyamatokat (pl. vetés, aratás, takarodás

8 stb.) az ő közvetlen irányítása mellett végezték a többiek. Olyan munkára nem emlékeznek az adatközlők, amelyet kizárólag csak a gazda végezhetett, de azt valamennyien hangsúlyozták, hogy volt olyan munka, amelyet azért végzett, mert a családban ő értett hozzá legjobban. Ilyen volt pl. takarodáskor az asztagrakás, vagy kaszáláskor ő ment legelöl. Aztán ha ezekből kiöregedett, a helyét fokozatosan adta át annak, aki őt a gazdaság irányításában követni fogja, ő pedig más — korának megfelelőbb — munkaterületen próbálta feltalálni magát. Voltak öregek, akik hajnalonként szívesen eljártak halászni, tekintve, hogy a vizekben gazdag vidék erre jó lehetőséget biztosított. Innét hazaérkezve egyre többször mentek ki a szőlőbe, aminek munkálása mindinkább az ő feladatuk lett 7 Siklósi István, Haraszti. 8 Takarodás: а gabona összehordása a szérűbe. a családon belül. Mások öregségükre az állakat őrizték a rétben, és kint is aludtak velük a gunyhóban. Vagyis a gazda-szerep az életkor előrehaladtával — a visszaemlékezések hangsúlyozása ellenére — módosult, és egyre szűkült. Az öregembert végül már csak formaságok különböztették meg a család többi tagjától, amelyek azonban egyértelműen utaltak korábbi feladatkörére és fontosságára. Továbbra is gazdának hívták, róla nevezték meg és emlegették a családot. Megelégedésére szolgált, hogy korának kijáró tisztelet övezte a famíliájában és a faluban egyaránt — elsősorban erre emlékeznek az adatközlők! —, de a gazdálkodás gyakorlati irányítása már az őt követő legidősebb férfi kezébe ment át, akinek tekintélyét tapasztaltsága mellett még meglévő fizikai ereje és szellemi frissesége is növelte. Tehát itt is — akárcsak a Sárközben — az idős férfiak életük hátralevő részét vagy a szőlőben, vagy pedig a rétben, az állatok őrzésével töltötték el. Tulajdonképpen egy kicsit kiszorultak ők már a család mindennapos életéből éppúgy, mint a gazdálkodás évenként szabályosan váltakozó rendjéből, sokszínűségéből. Ehelyett kárpótolta őket a szabadság, amelyet sajátos helyzetük biztosított számukra a szőlőben vagy még inkább a rétben, az állatok mellett. Családjuk nem feledkezett meg, gondoskodott róluk. Megbecsült helyük volt a korok és nemek szerint funkcionáló munkamegosztás rendjében. A jó gazda nemcsak a gazdálkodással és a gazdasággal törődött, hanem odafigyelt családja egész életére. Az együttélésnek olyan szabályait igyekezett érvényesíteni, amilyeneket ő is elődeitől látott és tapasztalt. Figyelt a felnövekedő gyerekekre, akik körülvették. „Az asztalnál ülve is nála vót a vessző, ha valamelyik gyerök röndetlenködött, hopp, a fejére ötött vele." Féltek tőle, ugyanakkor nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendett a családban. Ez kifejeződött a megszólításban is. Úgy hívták: „édös apóka". (Itt jegyzem meg, hogy Kórógyon, amelyik falu a másik kettő között egyéb tekintetben is a leghagyomány-őrzőbbnek mondható, egyik-másik családban még mindig így hívják a legöregebb férfit.) Általában jobban tisztelték a családfőt, mint a többi családtagot. Keserűen jegyezte meg egyik adatközlőm Harasztiban, hogy: „Máma nincs ilyen. A fiatalság el van romolva teljesen." A házközösség minden kiscsaládja, illetve minden tagja közös háztartásban élt, amelynek vezetése éppúgy, mint általában az asszonyok munkájának irányítása a családfő feleségére, a gazdaasszonyra tartozott. Legfontosabb feladata a főzés volt. Amikor nagy munkaidőben a család korán elment dolgozni, ő otthon maradt, megfőzte az ebédet és fején vitte ki az ételt a határban dol-