Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 23 (1978) (Pécs, 1979)

Történettudomány - Bezerédy Győző: Baranya községeinek pecsétkatasztere (I. rész: A–Cs)

BARANYA KÖZSÉGEINEK PECSETKATASZTERE (I. RÉSZ: A—

CS) BEZERÉDY GYŐZŐ Bevezető Werbőczy, Hármaskönyvében leszögezi: kétféle pecsét van „hiteles és nem hiteles". Hiteles az, „amelynek hinni kell".

1 Igazán hinni azonban csak abban lehet, amit értünk is. Az írás hitelét azonban az írástudatlanság idején igen kevesen fogadták el, még akkor is, ha azon pecsét bizonyította a hitelességet, A jobbágy írástudatlan volt, sem az iratot, sem a pecsét feliratát nem tudta elolvasni. Számára csak akkor vált az valamelyest érthetővé, ha olyan jelet talált az iraton, vagy a pecséten, melyet ő maga is értett, sőt ismert. Ez a pecsétkép. Minden jobbágy ismerte saját falujának pécsétjét, ugyanúgy, ahogy ismerte földesurának címerét is. Élete során alig-alig találkozott olyan irattal, amelyen mást talált.

2 Tudta azt is, hogy falujának vezető testülete hatalmának jelvényeként használja azt, arra féltve ügyel, jól zárható helyen tartja, s csak akkor használja, ha arra módfelett szüksége van, A bíró és az esküdtek igen nehéz körülmények között végezték munkájukat. Tulajdonképpen ők képviselték az összekötő kapcsot a lakosság és a földesúr 1 Corpus Juris Hungarici: Werbőczy István: Hármaskönyve II. rész. 13. cím. 2 Lásd: B. Gy.: Baranya megye községeinek feudáliskori pecsétjei. Baranyai Művelődés 1972. 118— 124 p. B. Gy. : Dunaszekcső 1710. évi pecsétje. Baranyai Művelődés 1973. jún. 110—113 p. B. Gy. : Baranya megye községeinek feudáliskori pecsétjei. Baranyai Helytörténetírás 1972. megjelent 1973. 147—185. p., ill. I—VIII. tábla. В. Gy. : A pecsét szerepe a jobbágyfalu közigazgatásában Baranya megyében. Levéltári közlemények, negyvennegyedik-negyvenötödik évfolyam. Akadémiai Kiadó, Budapest 1974. 77—78 p. melléklet 2 tábla. B. Gy. : Pecsétrajzok a dunaszekcsői és a sellyei várról a XVIII. század első feléből. Baranyai Művelődés 1976/IV. 164—167 p. B. Gy. : Zselic községeinek pecsétjei. Zselici dolgozatok III. Pécs, 1976. 91—97 p. B. Gy. : A községi pecsétek művelődéstörténeti vonatkozásai. Dunántúl településtörténete H/2. 1767— 1848. PAB—VEAB Értesítő 1977. 71—84 p. B. Gy. : A baranyai német lakosság betelepedése és ennek tükröződése a községek hivatalos pecséthasználatában. Baranyai Helytörténetírás, 1977. Nyomás alatt. között. Az ütközőponton álltak s felelősek voltak döntéseikért a földesúrnak, aki jelölte (candidálta) és a lakosságnak, ki választotta őket. A falu pecsétjének ereje, hatékonysága azon múlott, hogy a két fél elismerte-e azt, vagy sem. Élvezte-e a lakosság bizalmát, a földesúr jóindulatát a vezetőség, vagy sem. Ez a bizalom nap mint nap próbára volt téve, a bírónak ,s az esküdteknek nem kis erőfeszítésükbe került az, hogy tekintélyüket meg tudják őrizni.

3 A lakosságnak természetesen érdekében állt az, hogy vezetőik a másik oldalon is elfogadottak legyenek, viszont a földesúrnak is érdeke volt a helyi elöljáróság tekintélyének fenntartása. Éppen ezért a pecsétet, mint e tekintély zálogát, a hatalom jelképét mindkét fél elismerte, hivatalosnak, hitelesnek tartotta, annak ellenére, hogy a helyi közigazgatás legalsó szintjét képező községi pecsétek használatáról a feudalizmusban soha sem született hivatalos intézkedés. A falu vezetősége gondosan elzárva tartotta, a bíró soha sem adta ki kezéből, bár gyakran csak az esküdtek jelenlétében használhatta. A pecsét két lényeges elemet tartalmazott: 1. a körirat (vagy felirat) 2. a pecsétrajzolat (pecsétkép) Nyugodtan megállapíthatjuk azt, hogy a felirat a földesúrnak, a vármegyének, stb. szólt, a rajzolat pedig a köznépnek, A lényeg mindenképp azon volt, hogy az egyik pecsétet meg lehessen különböztetni a másiktól. A feliraton a falu neve, a rajzon a falura jellemző tárgy, növény, szent stb. szolgált erre. Az írástudó és írástudatlan is eligazodott tehát. A legnagyobb probléma azonban éppen a rajzolatban volt. Falvaink zömére a mezőgazdaság volt a jel3 Dunaszekcsőn az uradalom és a mezőváros hoszszú pere alkalmakor a földesúr nem egyszer szerette volna a pecsétet megszerezni — hogy ezzel a régi contractust meghamisítsa. „A pecsétet pedig úgy féltették az emberek, hogy azt a városházánál éppen nem merték tartani, hanem hol egyiknél, hol másiknál váltva állt, ha egyik hivattatott ezen zenebonákban, akár az úriszék, akár más tisztség ele jibe, akire szemre hivatott, kinn hagyta másiknál ezen pötsétet..." — vallják a tanúk 1802-ben. B. Gy. : Dunaszekcső és Bár története. Dunaszekcső 1975. Pécsi Szikra Nyomda. 91 p. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1978.) 23, p. 195—230. Pécs (Hungária), 1979.