Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)
Történettudomány - Szakály Ferenc: Schreiber Farkas pécsi bíró (1527–1542)
78 SZAKÁLY FERENC — sajnos ismeretlen nevű — mahalléban bukkanik fel. Az iparágak száma (18) akkor sem mondható valami kiemelkedően magasnak, ha az 1554-ben jócskán felülmúlta is a környékbeli mezővárosok hasonló mutatóit, s ha feltételezzük is, hogy a török hódoltság esetleg néhány iparág megszűnését vonta maga után, hiszen a Pécshez sok mindenben hasonlító Szeged kézműipara 1522-ben ennél jóval színesebb volt 37 , s még az is messze elmaradt az ország legiparosodottabb településeié mögött 38 Legott megváltozik azonban benyomásunk, ha az iparűzőknek a lakosság egészén belüli arányszámát is megvizsgáljuk. 155~4-ben a 112 kézműiparos az összeírt 253 személynek 44,2%-át tette ki, ami nemcsak a környékbeli mezővárosok egykorú arányszámait fölözi, hanem messze felülmúlja az 1522-es szegedi arányszámot is, ahol 1449 tizedfizető közt 259 fő viselt iparűző nevet (17,8%). Ebből a meghökkentő tényből talán nem egészen elsietett arra következtetni, hogy a XV. századi és XVI. század eleji Pécsett a kézműiparnak ugyancsak jelentős súlya, gazdaság és városformáló ereje volt. Oláh Miklósnak nincs szava a város kereskedelmi életéről, a környékről elszármazott Istvánííy Miklós azonban a XVII. század legelején — talán családi emlékek nyomán — úgy tudta, hogy a török foglalás előtti Pécs ugyancsak híres volt áruforgalmáról: „A mindenfajta, bőséges és olcsó gabona s a nagyon kiváló és gazdag termésű bor mellett ugyanis, melyet messzi vidékekre. Szegedre és a nagy kiterjedésű debreceni pusztára is elvisznek, egész földje nagyszámban tenyészti a kis és nagy barmok hatalmas csordáit, s a Duna és a Dráva makktermő erdeiben nevelt sertéseket nagy menynyiségben szállítják a szomszédos vidékeknek." 40 Istvánítyt, persze, megcsalhatta a megszépítő időbeli és térbeli messzeség, az elvesztett, egykor oly békés baranyai családi otthon melengető, az elérhetetlenség miatt egyre szépülő legendája. Istvánííy azonban nem tévedett, sőt, mondhatjuk, valójában alá is becsülte a városnak a régió árucseréjének megszervezésében játszott szerepét. A városban már a XIV— XV. század fordulóján is olvashatunk kereskedésből élőkről (insti torok) 41 . A XVI. század elején egyszerre két „Boltos" nevet viselő személy is feltűnik egyazon — esetleges — forráscsoporton belül. Mindkettőről egyértelműen 37 Székely Gy.: Vidéki termelőágak és az árukereskedelem a XV—XVI. században. AtSz 3(1961) 323— 325. 1. 38 Szűcs J. 50. 1. 39 Ih. 40 Istvánííy NI. 180. 1. 41 Mályusz E. (1953) 161. 1. és Székely Gy. (1956) 351. 1. Ugyancsak nagyban kereskedett az a pécsi polgár is, akitől a XV. században egy hatalmaskodás alkalmával 653 forint értékű árut raboltak el. Bácskai V. 75. 1. bizonyítható, hogy valóban kereskedő volt. Egyikük ugyanis „Kys alias Bolthos" névvel szerepel — keresztneve: András — egy szőlővásárlási ügylet vevőjeként, elárulva ezzel, hogy valódi neve Kis, a foglalkozása pedig valóban „boltos" volt 42 . Másikukat, Boltos Mártont — Tolnai Máté pannonhalmi főapát és pécsváradi apát, illetve Bozsóki György deák társaként — a pécsi domonkos konvent priorja egy nagyhetényi malom és a hozzá tartozó kúria elfoglalásától tiltja 43 . Öt más forrásból is jól ismerjük; kereskedő és a város egyik legtekintélyesebb polgára volt. 1526 és 1527 fordulóján olyan körülmények között tűnik majd ismét elénk, ami egyértelműen igazolja, hogy távolsági kereskedelemmel foglalkozott. A pécsi kereskedők előszeretettel foglalkoztak kölcsön és zálogügyletekkel is. Istvánííy Ferenc baranyai nemes végrendeletében — amelyet a királyi táborba igyekezve, 1526. június 14-én készített — családjának több serlegéről is megemlékezik, amelyek akkor Igler Mihály pécsi kereskedőnél voltak elzálogosítva 44 . Ugyancsak zálogként volt ismerősünknél, Boltos Mártonnál Héderváry Ferenc 16 márka súlyú tört ezüstje is bizonyos, száz forintos tartozás fejében 45 . Végül, talán itt sem lesz felesleges utalni a város megszállása után tíz esztendővel készített dzsizje-defter tanúságára. Annál is inkább, mivel 1554-ben 8 kalmárt, 1 boltost — elképzelhető, hogy az előbbiekben említett Boltos nevű családok valamelyik városban maradt tagját — és 9 „diákot" (a tapasztalat szerint a diákok zöme is kereskedő volt) vettek jegyzékbe. Vagyis: a kereskedelemmel mint fő kereseti forrással foglalkozók arányszáma meghaladta az összes összeírtak 7%-át. Szembeszökően magas arányszám ez, főként, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy valószínűleg a mészárosok többsége is kereskedéssel (vagy kereskedéssel is) kereste kenyerét. Mindezen szórványadatoknál is sokkalta egyértelműbben mutatja a város kereskedelmi fontosságát az a tény, hogy már a középkorban feltűnnek ott olyan idegen etnikumok képviselői is, amelyeknek megjelenése a magyarországi városokban általában mindenütt a helységnek a távolsági kereskedelemben játszott szerepével volt kapcsolatos. Homályos jelzések utalnak arra, hogy a várost számon tartották a külföldi zsidóság körében, sőt nem elképzelhetetlen, hogy zsidók időlegesen meg is telepedtek Pécsett 40 . Sokkal egyértelműbb és 42 Iványi B. (1904) 504. 1. nr. 98. 43 I. m. 506—507. 1. nr. 106. 44 Németh B. (1898) 374. 1. 45 Ozora, 1532. dec. 13. Héderváry Ferenc végrendelete. Závodszky L. : A Héderváry család oklevéltára. II. Bpest, 1922. 45. 1. 40 Schweitzer J. : A pécsi izraelita hitközség története. Bpest, 1966. (A magyarországi zsidó hitközségek monográfiái. Szerk.: Scheiber S. Nr. 1.) 16. 1.
