Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)

Művészettörténet - Hegyi Lóránd: Korniss Dezső: Tücsöklakodalom (Képelemzés)

KORNISS DEZSŐ: TÜCSÖKLAKODALOM 327 horizontális irányú vezetéssel ellentétes függőleges tengelyre épülő figurák — állandó és intenzív láttatása közben a néző fizikailag is követi, bejárja e kis „háttérmotívumok" által vezetve a kép egész hosszúságát. Mintegy „benne jár" a térben, melyet éppen ezzel a mozgással ellentétes irányítottságú, emberléptékű fő figurák (ritmusegységek) uralnak. Ez a megoldás a kép hatásában és teljes átélésében (átlátásában) igen fontos tényező. Érdekes itt azért is, mert Korniss sok kisebb műve az intenzitás és átélés (struktúraáttekintés) más, intellektuálisabb lehetőséget adja azáltal, hogy egy fő motívum az uralkodó, egy összefüggés precíz vizuális megfogalmazása tölti be a képmezőt (szokatlan intenzitást és energiát összpontosítva az önmagá'ban megfogalmazott, emblémaszerű tömörséggel megalkotott motívumban). Egy alapvető forma kibontakozásának pillanata — szükségszerűen éppen az a pillanata — manifesztálódik ekkor egyértelmű intellektuális tisztasággal és lenyűgöző precizitással. Ezt az alapvető képi ellentétet teszi differenciáltabbá az az átlós irányú mozgás, mely a főmotívumtól jobbra lent a táncoló tücsök és a középső függőleges tengelytől balra fenn repülő bogár motívumaiban fogalmazódik meg. Ebbe az átlós irányú tengelybe kapcsolódik az ultramarinkék trapézban fejjel lefelé lebegő narancsfekete- bodobács színfoltja; mintegy középpontjában a három tengelynek. Fontos eleme egy bonyolultabb ritmikai rendszernek az eddig felvázolt vízszintes-hármas függőleges-központi átlós rendszer mellett a hullámvonalú mozgás és ezeknek a tengelyeknek a korrelációja. Egyik ilyen alapvető hullámmozgás megjelenítője a vörös szín szerepeltetése a képen. A képmező bal szélső sávjában álló legkülső figura vöröse indítja a hullámmozgást. Következő eleme a baloldali főalak, a „dudás" alakjának két vörös foltja, melyek az első elemtől fokozatosan emelkednek a kép belseje felé. A legmagasabb, ívháromszög formájú vörös folttól ismét lefelé ível a hullám: a központi motívumegység záró alsó motívuma, a két szembeállított, vízszintesen elhelyezett bodobács veszi át a vörös felületet. A két szembeállított bodobács mindegyik vízszintes vonal által egy alsó és egy felső felületre osztott. Ezek a felületek a baloldalai bogárnál felül vörös, alul fehér, a jobboldalinál fordítva. Ez a dekoratív megoldás azonban nem csak erre a kis részletre vonatkozik: éppen a vörös hullámzását továbbítja úgy, hogy a kép közepén elhelyezett jobboldali bodobács alsó felülete — a kép legmélyebben lévő motívuma — képviseli a hullámvonal legmélyebb pontját. Ebben a kettős motívumban is látható a színnek az érkezése (balról), és — elérve a hullámvonal és egyben a kép legmélyebb pontját, a felfelé ívelés iránya. Ez a felfelé ívelés a jobboldali bodobács alsó, vastagabb, íves vonallal kijelölt formájának felfelé kanyarodó vonalába esik. Valóban, a hullámvonal következő eleme a szigorúan a horizontális tengelyen álló, fekete-fehér-vörös színben festett kis figura (mely a tengelyen sorakozó kisebb lények között a jobboldali lezáró szerepet tölti be). Ezen a motívumon keresztül a hullámvonal lendületesen a legmagasabb pontjára emelkedik; a kép jobboldali főalakjának, a „furulyásnak" a felső, fej-szerű formája kapja meg a vörös felületet. Ez az egész képen végighullámzó mozgás, mely érinti a kép minden mezőjét, egybekapcsolja és mozgásba hozza (egy új rendszerű mozgás részévé teszi) az elemeket — a képen leírható egyéb ritmusrendszerek mellett — pontosabban ezekre „rájátszva", a rendszereket egymással is együttműködtetve, illetve ütköztetve. Hasonló színritmika figyelhető meg a kép kisebb részleteiben. Az intenzív kadmiumsárga szabálytalan háromszög formájában helyezkedik el a képen: a kép baloldali, a nagy központi és baloldali főmotívum-egységek közötti terében szálló bogár potrohának megfelelő felület hordja legnagyobb felüleleten. Innen a kép középpontja felé, a központi motívum-egység alsó részletében táncoló kacsa és különös, fehér lény között kirajzolódó kis háromszögben feltűnő sárga folt felé mutat a nagy háromszög egyik befogója. Az intenzív kadmiumsárga a kép jobb felső részében, a „furulyás" és a tücsök között, ezek felett lebegő szárnyas kis lény bal szárnyán jelenik meg ismét — kijelölve a háromszög harmadik csúcsát. A kép kisebb felületét átjáró ritmusegységek természetesen bekapcsolódnak a kép egészét megszervező alapvető színritmikai viszonylatokba; ugyanakkor árnyalják, finomítják ezek struktúraalkotó szerepét. A kép egészére érvényes ellentétes megfeleltetés jelentkezik a két oldalsó kompozíció-egység színfelépítésében. A baloldali „dudás" főalak a kép szélétől befelé haladva barna-fekete-zöld színekből épül fel, felső részleteiben jelentkezik a már említett piros, valamint a kobaltkék-szürke-fehér ritmus. A jobboldali „furulyás" főalak esetében éppen fordított a felépítés a kép szélétől tekintve: a jobbszéltől haladva befelé: zöld-fekete-barna színképletet kapjuk, (a felső rész szürke-fehér-kékpiros részletei mellett). Ez a megoldás megint jellegzetes kompozíció-szervezés Korniss esetében. Lényegében megismétlik a színek elhelyezését (hiszen mindkét oldalon balról jobbra barna-fekete-zöld következik). Ugyanakkor az ismétlés helyett a képen az ellentét jelentkezik, mivel a viszonyítási pontokat már felcseréli: azaz a képszélektől való elindulás lesz a viszonyítás alapja (így éppen ellentétes sorokat kapunk). Másrészt jellegzetes megoldásnak tekinthető a szimmetriának ez a sajátos felfogása, mely mind a kép alapvető strukturális megszervezettségében, mind a részletek felépítésében