Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)

Művészettörténet - Hegyi Lóránd: Korniss Dezső: Tücsöklakodalom (Képelemzés)

KÉPELEMZÉS KORNISS DEZSŐ: TÜCSÖKLAKODALOM HEGYI LÓRÁND I. Korniss Dezső Tücsöklakodalom című nagyméretű olajképét 1948. nyarán festette Szentendrén. Ekkorra már megérett Korniss művészetében egy dekoratív szintézis lehetősége és igénye. A munkásságát néhány évre megszakító háborútól, annak tragikus élményétől egyre távolabb kerülve fokozottabban jelentkezik ezeknek az élményeknek új és új oldalról való vizsgálatának igénye; korábbi élményanyagával és képfelfogásával való szembesítése. A háború élményét spontán (tragikus gesztusokkal) majd egyre összetettebb módon (groteszk és abszurd; idősíkok, terek összevetése, stb.) megfogalmazó kis zománcképek, monotypiák, vegyes technikával készített alakzatok, valamint az úgynevezett „második szentendrei korszak"

1 jellegzetes dekoratív síkkompozíciói az összetett jelentés-struktúrák kialakulása felé mutatnak. Már az 1945— 46-os Illuminációk — bravúros technikai megoldásokkal készített — lapjain az idő-probléma, valamint a konstruktív vonalszkémát és ä lírai-dekoratív szín-felület mikrostruktúrát ötvöző festői felfogás ebbe az irányba mutat. Ugyancsak ilyen öszszefoglaló műnek tekinthető az 1946-os Kántálok, mely síkdekoratív, primer színértékekre alapozott felfogásával még közelebb áll a Tücsöklakodalom képfelfogásához. A Tücsöklakodalom kompozíciós és motívumszinten egyaránt az 1945—50 közötti korszak egyik összefoglaló művének tekinthető Korniss életművében. Olyan képek előzik meg, mint a Szentendre (Sárkányos) (1945), a Kántálok (1946), a Bölcső (1947), a Mezei Vénusz (1947), Bodobácsok (több változatban, 1947), A Reménytelen harc (madaras) (1948), Küzdés (1948). Korniss ezen képein mind a motívumanyag, mind a kompozíciós felfogás, mind az intellektuális nyugtalanság és primer dekorativitás ambivalenciákat hordozó egysége rokon a Tücsöklakodalommal. A népi kultúra tárgyi elemeit, a népdalok, mesék groteszk-fantasztikus lényeit megjelenítő tiszta, lehatárolt színfoltokból felépülő dekoratív képek sorát már 1944-től kísérik prekalligrafikusnak minősíthető megoldások. Eze1 Korner Éva: Korniss Dezső Mai magyar művészet (Budapest, 1971.) 14. old.; 24. old. ken a képeken a festékanyag spontán mozgását — mint konkrét képi értékhordozó elemet — alkalmazza Korniss; illetve a szerkezetet és a rögtönzést, a motívumot és a megformálatlan gesztusnyomot szervezi egységbe (tudatosan kiszámított rendszerbe). Az illuminációk (1945—56), a Figura (1946), a Fej (1946), az Álarc (1947), a Tél (1948), az Ellentét (1947), a Vérző fej (1947), az Éjszaka (1949), a Lovas (1949) műveiben jelentkezik a fentebb vázolt festői törekvés. Ennek a néhány műnek puszta felsorolása is mutatja, hogy korántsem egyértelmű „stíluskorszakról", egységes alkotói gyakorlatról van szó Korniss életművének e rövid szakaszában sem. Helyesebb a stiláris megoldások egysége helyett egy mélyebb szemléleti egységről beszélni. Ugyanis az 1945—50 közötti évek sajátos vizuális többrétűséget jelentenek Korniss Dezső műveiben — a primer dekorativitás feladása nélkül, sőt, ennek teljes kibontásával. Az 1933—35 körül kikristályosodott képépítési szkéma (melyet az önmagában is külön elemzést igénylő „konstruktív-szürrealizmus" második fázisának minősíthetünk) és ezzel a szkémával jelentkező motívumanyag természetesen továbbra is megmarad. Ugyanakkor maga ez a struktúra is telítődik — motívumszinten és kompozíciós-strukturális szinten egyaránt — számos olyan képi elemmel, mely egyszerre megjeleníti és megkérdőjelezi önmaga érvényességét a műstruktúrában. így a primer színstruktúrán belül létrejövő vizuális feszültség-hálózat mellett (valószínűleg helyesebb itt a „mellett" szó használata, mint a ,,mögött"-é) ezzel minőségileg egyidejűleg létrejön egy második feszültség-hálózat, mely az egész dekoratív képi rendszer harmónia-igényét megkérdőjelezi a dekorativitás

2 teljes feladása nélkül. A primer színstruktúra létrejöttének feltétele a színértékek ellentéte és ellentéteken keresztül való kapcsolódása, vonzása és taszítása; belső mozgása és az indítással egyenértékű lekötése, levezetése. A második réteg ellenben olyan feszültséggel terheli a rendszert, 2 Dekoirativitás (itt): színiértékként felfogott homogén színmezőkből — kizárólag a primer színstruktúra immanens igényei szerint szervezett egységes, konkrét látvány (a megfogalmazás Korniss e korszakára vonatkozik) . 21 J. P. Múzeum Évkönyve, 1976 Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1975-76) 20-21, p. 321-332. Pécs (Hungária), 1977.