Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)

Művészettörténet - Tóth Antal: A művészeti élet szervezeti keretei

252 TÓTH ANTAL mint korábban bemutatott példa illusztrálja — más művészeti szervezeteket tagúknak nyilvánítanak s ezzel óriási számú tagságot vallhatnak magukénak, mint a Nemzeti Szalon. Más példa a Műcsarnoké. Maga is önálló kiállító szervezet s mint ilyen — régmúlt időktől fogva — rendszeresen helyet biztosít az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat bemutatóinak és a Társulat szervezésében rendezett egyéb kiállításoknak. Az idők folyamán önálló apparátusa megszűnik és a Társulat a Műcsarnok gazdájává válik.

15 Korszakunkban a Műcsarnok kiállításpolitikáját ez a nemcsak alapítási éve, de szemlélete alapján is ódon Képzőművészeti Társulat irányítja. Befolyással van e kiállítási politikára az a körülmény is, hogy hatalmas termei, nagy befogadóképessége miatt a Műcsarnok szinte az egyetlen épület, amelyben országos méretű kiállításokat, reprezentatív bemutatókat lehet rendezni. A Műcsarnok tavaszi és őszi tárlatain a Képzőművészeti Társulat mellett rendszerint négy-öt, ha ugyan nem nyolc-tíz egyesület is szerepel — a Szinyei Társaságtól a KUT-ig bezárólag, mindegyik a saját zsűrije által válogatott anyaggal. 1933-tól pedig ott rendezik meg évente az egész magyar képzőművészetet reprezentálni kívánó nemzeti kiállításokat, és a külföldi képzőművészeti kiállítások jelentős részét. A közvélemény a Műcsarnokot az állam hivatalos képzőművészeti fórumának, egyben a művészeti konzervativizmus jelképének tekinti. Azt taglalni, hogy a Műcsarnokban uralkodó művészeti felfogás mennyire szolgált e nézet kialakulásának alapjául, itt nem érezzük feladatunknak. Történeti tény viszont az, hogy az állami díjakat a Műcsarnokban osztják ki, az állam által kezdeményezett kiállításokat ott helyezik el, országos pályázatokra beérkezett anyagokat ott mutatják be, zsűrizésüket és díjazásukat ott végzik. Ezek a íények kellőképpen indokolják, hogy miért tartják a Műcsarnokot a hivatalos kultúrpolitika reprezentánsának és miért vélekednek úgy a Képzőművészeti Társulatról, hogy egyesületi jogainak érvényesítésén túl az állami kultúrpolitikát gyakorolja. A kiállító egyesületek kiállítási politikájának tekintetében megfigyelhető, hogy mindegyiknek megvan a sajátos, többé-kevésbé körvonalazható profilja. A Nemzeti Szalon művészeti szervezet végez a Műcsarnok mellett legkiterjedtebb tevékenységet. Mivel ez is impozáns méretű kiállítóhely fenntartója, gyakran ad helyet központi kezdeményezésre reprezentatív bel- és külföldi kiállításoknak és különféle társadalmi szervek kérésére összefoglaló jellegű képzőművészeti bemutatóknak. Igazi profil15 A Műcsarnokot mint kiállítóhelyiséget az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat bérli a fővárostól évi egy aranykoronáért. Képzőművészet 1930. 203— 211. 1. jának azonban a kortárs képzőművészetnek szinte a teljesség igényével végzett feltérképezését tekinthetjük. Alapvetően liberális szemlélettel közeledik a művészethez, mértéknek nem a stílusirányzatokat, hanem a művészi kvalitást tekinti — hasonlóan a Szinyei Társasághoz. Rendszeresen mutatja be a művészeti társulatokat, kettőt hármat társítva egy alkalomra, de ezek bemutatásán kívül — kijelentésünk szempontjából fontosabb — az egyéni kiállításkérők igényeit is kielégíti. Úgy, hogy négy-öt tagú csoportokba tömörítve a művészeket „csoportkiállítást" nyit anyagukból.

16 A Nemzeti Szalon a Műcsarnokkal szemben a képzőművészek nagy tömegét mozgatva színvonalasan végzi feladatát s éppen ezért nagy szakmai tekintélyre tesz szert. Az ott rendezett kiállítások komoly szakmai elismerést jelentenek. Ez úgy hat vissza a művészéletre, hogy törekednek a különféle társulatok meg természetesen az egyes művészek is, a Nemzeti Szalon felé. Az Ernst Múzeum kiállítási programjában — magas színvonala ellenére — üzleti érdekek érvényesülése tapasztalható. Megjegyzendő, hogy nem áll egyedül: valamennyi kiállító szervezet tekintetbe veszi egyegy kiállítás anyagi kihatásait, sőt bevétellel számol. A képeladásnak kialakított szabályai vannak, a kiállításnak helyet biztosító egyesületet a képek eladási árának meghatározott százaléka illeti meg. Az Ernst Múzeumnál ez az üzleti szempont azért nyilvánvaló, mert a már „beérkezett" művészeket részesíti előnyben, komoly aukciókat rendez — ezeknek művészettörténeti forrásértéke éppen napjainkban válik egyre nyilvánvalóbbá. Vele szemben a Belvedere a pályájuk kezdetén tartó fiatalok köréből válogatja kiállítóit, így a modern törekvések első számú pártfogolója a Tamás Galéria mellett, amely ugyancsak a legújabb áramlatok jobbára fiatal képviselőinek kötelezi el magát. A kiállító szervezetek tehát a művészek pályafutása, egész élete és a képzőművészet sorsa, felvirágoztatása szempontjából létfontosságú feladat ellátására, a műalkotások bemutatására, forgalmazására, a művészet és közönség kapcsolatának megteremtésére és megszilárdítására specializálódott szervezetek. Nem véletlen, hogy éppen a kiállítási igények kielégítésére szakosodnak művészeti szervezetek, mivel valamennyi művészeti egyesület elsődleges feladatának művésztagjai alkotásainak a bemutatását, kiálltások szervezését tekinti. Az meg egyenesen törvényszerű, hogy ilyen munkamegosztás alapján működő, a művészeti élet egyik részfeladatának megoldását hivatásának valló szerve16 A Nemzeti Szalon . . . (római szám)-dik Csoportkiállítása címmel, minden közelebbi összefüggést nélkülöző 4—5 tagból álló kiállítócsoport. A Nemzeti Szalonban így bemutatkozók száma igen magasra szökik, ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy csoportkiállítás 2—3, legfeljebb 4 hetente ismétlődött.