Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)

Művészettörténet - Aknai Tamás: A képző- és építőművészeti szintézis problémája II.

KÉPZŐ- ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZ'ETI SZINTÉZIS 245 JVagrynak határozott metaforikus jelentéssel és céllal megidézett fotóművészeti tevékenysége, az „új életet" szervező új konstrukciós stratégia éppen metaforikus funkciójában utal azokra a valóságos szociális szervezetben végrehajtandó feladatokra, melyeket többek között az építészetnek is vállalnia kell. A szintézis elvi lehetősége — elvi, mert fogalmi — spirituális közegben valósult meg első kísérlete — már azon a ponton is megmutathozott a Moholy-Nagy-féle közelítésben, ahol a tömegigény állítólagos áldozataként eredendő értékeit elvesztett építészetet nem állította szembe az individuális alkotással. És ahogyan az egszisztenciális érdek korhoz kötött technológia segítségével valósulhat csak meg — voltaképpen az építészet maga világosítja meg ennek a bonyolult viszonynak árnyalatait — úgy a személyes mondanivaló művészi megjelenítését, az egyediben feloldott általános közvetítését is az építészet követte irányban jelöli meg Moholy-Nagy. Más kérdés, hogy a képzőművészettel szemben a köztudatot az egzisztenciális érdekek áttételesebben formálják meg, a megítélés általában konvencionális értékeket emel ki.

32 Az a metaforikus közelítés, melyben Moholy-Nagy a kor szellemi és fizikai-természettudományos teljesítményeit együtt képes láttatni; a szintézis új lehetőségeiről szól. Az ismétlődés, termelés, reprodukálás Walter Benjaminféle megközelítése magában Moholy-Nagyban is felötlött — írja Caroline Fawkes, és utal a „Produkció-reprodukció" című írásra, a szakmai szleng kifejezésével élve „do it yourself" esztétikát sejt mögötte.

33 „A felépítmény megváltoztatása. .. több mint fél évszázadot vett igénybe ahhoz, hogy a kultúra területén érvényre juttassa a termelés feltételeinek megváltoztatását. Hogy ez milyen alakot öltött, csupán most mérhető fel." „E felismerésekkel szemben bizonyos prognosztikus igényeket kell támasztanunk. Ezen igényeknek azonban nem annyira a proletariátus hatalomrajutása utáni művészetről szóló tézisek felelnek meg — az osztály nélküli társadalom művészetéről nem is beszélve — mint inkább a jelenlegi termelési feltételek mellett végbemenő művészeti fejlődésről szóló tézisek. E tendenciák dialektikája a felépítményben éppen úgy megfigyelhető, mint a gazdasági életben. Helytelen lenne ezért lebecsülnünk az ilyen tézisek harci értékét. Ezek kiiktatnak számos olyan fogalmat — mint alkotás és zsenialitás, örök érték és titok —, amelyeknek eddig nem ellenőrzött, (és pillanatnyilag nehezen is ellenőrizhető) alkalmazása a tényanyag fasiszta értelemben vett feldolgozásá32 Granasztói Pál: Művészet-e az építészet. Valóság. 1973/6. 12. 1. 33 Caroline Fawkes i. m. hoz."

34 Moholy-Nagy azt is tudja — és a „minden ember tehetséges"-kitétel a bizonyíték —, hogy a közérthetőségre épített kultúrpolitikai offenzíva az emberi érzékelés antropológiai határai között tautologikus, de adott ideológia által hitelesített, „ideologikus" szükségszerűség. Ennek megkerülésére tett javaslat az „anyagtól építészetig" terjedő analízisek segítségével, és ebben a folyamatban egyszerű, majd egyre bonyolultabb konstruáló- (önmegvalósító) eljárások rendszerezése. Egység-gondolata merőben más minőségű adatokból épül fel, mint a köztudatban élő Gesamtkunstwerk. Korának társadalma — és a kísértet máig sem szűnt meg, sok esetben újratermelődött okok miatt — valójában a katedrálisok a kastélyok építőművészetét, és az ezekkel nagyjából egy időben keletkezett „azokat ékesítő képzőművészetet kívánja vissza, amit ma nem talál, és nem is találhat meg". A szellemi kondíciót természetszerűleg ugyancsak valóságteremtő erővel kell felruháznunk, s mint ilyent kell akkor is kezelnünk, amikor a marxi „megszüntetett' filozófia mellett az ugyancsak prognosztikus értékű Fülep-felé megfogalmazást idézzük fel. „ . . . A művészet nem luxus. Lehet, hogy elsatnyul, lehet, hogy nem képes teljesíteni funkcióját, lehet, hogy csak mellesleg van periférián, csak éppen, hogy legyen valami azon a helyen, az is megtörténhet, hogy egyáltalán nincs művészet, nincs rá szükség, nem is tud lenni, nincs miért, nincs kinek, százmilliók élnek művészet nélkül..., az, hogy évtizedekig volt valami, nem garantia, hogy mindig lesz." Végül szükségesnek látszik az idézet végső értelméhez még egy befejező mondattal hozzájárulni: „Hogy a művészet, ha van, csakugyan olyan-e, olyan tud-e lenni, amilyennek itt mondjuk, elsődlegesen nem elméleti kérdés; a priori tétellel nem intézhető el — ténykérdés, melyre először tény-tudomány, a művészettörténelem hivatott felelni, az elmélet csak azután következhet."

35 A tények pedig kétségtelenül perdöntő módon Moholy-Nagy es a Bauhaus esztétika döntő mozzanatát hangsúlyozzák, azt ugyanis, hogy a technikai civilizáció megteremtette cselekvési térben a természeti környezetet ért hatások a második valósághoz közelítve egyre mesterségesebben kiegyenlítő és fenntartó módszerekben jelentkeznek, ami pedig az emberi percepciót illeti, az eleve másodlagos, teremtett környezet eluralkodása az organikus-szerves természet felett azt a kényszerű felismerést hangsúlyozza, hogy ez a második valóság úgyszólván kiszorította amazt és ezáltal egyedülvaló alapjá34 W. Benjamin: Műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korában. (Kommentár és prófácia című kötet.) 1969. 302. 1. 35 Fülep Lajos: Derkovits helye. (Magyar művészet с kötet.) 1971. 208—209. 1.