Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)

Néprajztudomány - L. Imre Mária: Adatok a mecseknádasd–óbányai fazekassághoz I.

A MECSEKNÁDASD-ÓBÁNYAI FAZEKASSÁG I. 191 Régen, még a II. világháború előtt is, maguk állították elő a zöld festék alapanyagát. Rézdarabokat kemencében kiégették, porrátörték és átdarálták a rézport. Sárgakövet (Gelbstein) a pécsváradi templom feletti oldalban, az út mellett találtak. Kétszer-háromszor kiégették kemencében, majd lisztsűrűségűre kalapálták, ezután kétszer őrölték, csak így volt használható. Mázak Színtelen máz esetében egy-egy arányban keverték az ólommázt s a váraljai fehéret. Sárga máz: 1 m ólommáz + Цг m váraljai fehér -f- Ц% m kvarchomok — 10 m-hez 10 dkg vasoxid; Barna máz: 10 ólommáz + 10 m váraljai fehér -f~ 20—25 dkg mangánoxid; Zöld máz: 10 m ólommáz + 10 m váraljai fehér + 10 dkg rézoxid. Kék (Schmolde) és piros festéket (bolti, kész anyag) az I. világháború óta használnak gyakrabban inkább díszítésre és színezésre. Ezeket nádasdi és bonyhádi kereskedőktől szerezték be. Vörös mázzal is próbálkoztak néha, de ki égetése sohase sikerült, nagyobb hőre megfeketedett, ezért nem alkalmazták. Az edények kétszeri, — máz előtti és utáni — égetését általánosan alkalmazták. A XVIII. századi nádasd—óbányai kemencetípust nem ismerjük.

42 Az adatközlők egybehangzó vélekedése igazolni látszik, miszerint általánosan a Andrásíalvy, B. (1972): Néprajzi jellegzetességek az észak-mecseki bányavidék gazdasági életében. Andrásíalvy, B. (1973): Bemutatjuk Teimel Istvánt, a népművészet mesterét. Baranyai Művelődés 1973. dec, 101—103. Beczkóyné Révész, Á. (1938): A mórágyi és gyűdi fazekasság. — NE 30., 159—169. Domanovszky, Gy. (1968): Magyar népi kerámia. Duma, Gy. (1966): Mit Töpfen überwölbte keramische Öfen. — Acta Ethnographica 15., 93—159. Hutüerer, M. 1973): A magyarországi német népcsoport. — Népi Kultúlra—Népi Társadalom, 7., 93— 117. /. István, E. (1964): Sárközi népi cserépedények. — NÉ 46., 91—137. Kiss, L. (1914): A hódmezővásárhelyi tálasság. — NÉ 15., 248—269. Knézy, J. (1972): A Bencsik fazekascsalád története. 42 Későbbi kutatás feladata a kemencék eredete, illetve a környező fazekasközpontokkal való összefüggésük felderítése. hosszú német kemencetípus volt használatos.

43 E típusnak régebben csupán a helyi térlehetőségekhez képest lehetett formai eltérése. Pl. az utolsó nádasdi fazekas Pacherék, valamint Kolberték emlékezete alapján kitűnt, hogy hátultüzeléses, tűzvezető gerendás vályog + téglafalas kemencéjük alacsonyabb s kisebb volt mint az óbányai Friedsamé és Teimeîé. Teimel Henrik és István, Kováősék mintájára építette újjá régi kemencéjét. Tűztere a földfelszín fölé került. Két végéről hosszú és rövid fával tüzelve kb. 6—8 órai fűtést igényelt.

44 Az ugyancsak Óbányán lakó Friedsamék kemencéje ugyanilyen szisztémával működött. Tüzelőterét kb. 40 cm-rel a földfelszín alatt kővel kirakott s besározott padlaton alakították ki. A kemence hoszszában a berakónyílás jobb és baloldalán fekvő helyzetű gerendára rakták szájjal és fenékkel öszszeborítva a fennálló edényeket s tetejére a tálasedényeket. Müller János (Secler), miután mágocsi tanulóévei után hazajött — kb. az 1920-as évek elején —, épített magának egy ún. Retour-kemencét. Az elölről fűtött kemence égetése gazdaságosabb volt, mert azonos mennyiségű tüzelőanyag nagyobb hőleadást eredményezett, tehát jobb hatásfokkal működött. Készlet Antal jelenlegi kemencéje is ilyen rendszerű, régi vályog kemencéje helyett Müller segítségével építette. Kovács János elmondásából pontosan rekonstruálhattam az általuk Gyulajon használt katlan-körkemencét. Ezt azonban Óbányán már nem építették fel. — JPM évkönyve, 14—15., 259—282. Kresz, M. (I960): Fazekas, korsós, tálas. — Ethn. 11., 297—379. Manherz, K. (1975): Hafnerei in Altglashütten (Óbánya in der Baranya Deutscher Kalender 1976., 273— 278.) Matyasovszky—Petrik 1885): Az agyag-, üveg-, cement- és ásványfesték iparnak szolgáló magyarországi nyersanyagok részletes katalógusa. Rúzsás, L. (1954): A pécsi Zsolnay gyár története. Sarosácz, Gy. (1972): A mohácsi kerámia és története. — Dunántúli Dolgozatok 6. Szepes, L. 1959): A mohácsi fazekas és korsós mesterség. — Néprajzi Közlemények W/4., 43—73. Velics—

Kamer er, (1886): Magyarországi kincstári defterek. I. — 183. Wartha, V. (1892): Az agyagipar technológiája. — Budapest. 43 Vö. Wartha V. 1892:171. 44 Vö. Duma Gy. 1966:155. vö. a régi mágocsi kemencét és a hagyományos óbányai típust! IRODALOM