Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)

Történettudomány - Bezerédy Győző: Baranya megye lakossága a török alóli felszabadulás idején

BARANYA A TÖRÖK ALÓLI FELSZABADULÁS IDEJÉN 105 Michael Bradó kb. 40 éves kisszentmártoni hel­vét vallású lakos vallomása ugyanerről így szólt: ,,Ezen Fatens egyebet nem tud, hanem az Attyátul, Ki a Török üdőben Török ellen íegy­verviselö ember volt, és több hasonló Kiss Sz. Mártonyi Lakos és hajdú latsaival Deutrum­ban nevezett erdők táján a Török ellen gyak­ran csatázott volna, beszélíenyi hallotta illy tormán: hogy midőn a Török ellen több hajdú társaival portyázván és csatázván, és eőket a Török megh szalasztván, Kórósi Kígyós és Bikhát nevű erdőben szaladhattak, annyiban tartották, mintha valamely várban a Török el­len maghokat vehettek volna. Nem Külömben, hogy többszöris emiétett msgh öletett hajdúk­nak Díjokat Kórósiak akkorbéli Török Úrnak tűzették, és azon hajdúk Nagy Hegy nevű Er­dőben temetettek volna éli, aztis édes Attyá­tul, és annak egy Testbér Báttyátul, kik Török üdőben, Török ellen edgyütt csatáztak, hal­lotta." Végül Georgius Török kb. 50 éves katolikus kisszentmártoni lakos vallomása: A tanú egy hegy­szentmártoni, halálakor 100 éves embertől hallotta: „Megh emlékezzetek fiaim róla, hogy Monyo­rósdi Istók Török ellen fegyvert viselő ember és Török által le vágalatván a Kórósi Nagy Hegyen (mellyet másképpen Kígyós Dombjá­nak is neveznek), temetetett el, mellynek Dí­jáért Kórósiákon Légrádi hajdúság azért, hogy Páprádiak Kórósiak határában megöletettni mondották 60 tallérokat vett." 1 A területen bujkáló s gerillaharcot folytató haj­dúk nagy részét a falvak lakossága adta. Ezek zöme félig földműves, félig hajdú volt, azaz a fa­luban éltek, földet műveltek, de amint megjelent a török, fegyvert fogtak. (Ilyen hajdú lehetett a kisszentmártoni Bráda Mihály is — a jegyzőkönyv­ben Bradó —, kinek leszármazottjai ma is e falu­ban élnek.) A hajdúk jelenléte nem minden esetben jelen­tett jót e falvakban élőknek. Ezeken a helyeken igen bizonytalan volt a helyzet, teljesen ki voltak szolgáltatva a gerillaharcot folytató magyarok, el­lenük vonuló törökök, különböző martalócok ga­rázdálkodásainak. Kétségtelenül igaz az, hogy a nagy erdőségek várszerű menedéket adtak a buj­kálóknak, de ugyanakkor a földművelő munkának, a biztonságos életnek az alapjait sem biztosították. A kihallgatási jegyzőkönyvi adatok alapján ilyen volt a Dráva menti mocsaras, erdős terület. Mo­háccsal és Dunaszekcsővel szembeni sziget, a Ka­pos árterülete és a mecseki nagy erdők. Védelmet is nyújtottak, de ezer veszélyt is hordoztak ma­gukban. A mohácsi sziget a veszprémi, Vajszló és környéke a légrádi hajdúk állandó búvóhelye volt. Hogyan vallanak erről a tanúk? Palovics Tomó 80 éves darázsi lakos a következőt vallja: „Tudgya a Fatens hogy azon Szigetelt mellyet a Kétt Duna edgyék napkelet az Bács várme­gye felül, a másék Mohács felől Közben veszi réghenten Osztrovának hittak, de minek utá­na Török világban bizonyos Kadia nevű Törö­köt aki azon Szigetben sok méheket tartott, veszprémi magyar hajdúk {Kikkel akkor szo­lotis a Fatens) meghíoghták és mezételent fá­hoz kötvén ugyan abban az Szigethben ^szú­nyogokkal megh etették, az ólta Kadia szigety­tyének hivatatik,. . ." 8 A veszprémi vár kapitánya Jagasics Péter volt Dunaszekcső, Somberek stb. névleges birtokosa akkor. Hajdúi az adót többször is behajtották e falvakon. így kerülhettek Mohács szigetére is. Ezek a végvári katonák, portyázó szabad hajdúk Pécsig is eljutottak. Erről ír Cselebi is. A 73 éves Nyeskó Petrovics Szőkéd és Némedi határában el­esett magyar hajdúk sírját említi: ,,Először is ki menvén azon szekér útra, mely Török üdőben Pétsrül Harsánba Derék út vala, melly mellett nap Keletrül Pogányi határ Sző­kédivei végződik. . . első határ jelül régi tön álló körtvél tát és ottan három hányást, mely­ben Körösztény hajdúknak kik Törököktől ell vesztek úgy mint határban lett temetéseket. .. mivel azon üdőben, a mikor az Törököt a Körösténységh ki verte, Áta névő helységben melly németi heliységhnek határos Szomszéd faluja lakossá lett.. ." 9 A tanúk legtöbbször a török—hajdú, valamint kuruc—rác háborúkról beszélnek. Feltehetően egyik fél sem kímélte őket, akár behódoltak nekik, akár nem. Az emberek szinte ösztönösen keresték azokat a helyeket, amelyek biztonságot, védelmet nyújtottak az állandóan fenyegető veszedelmek elől. Gyakran elég volt a forgalmasabb utaktól félreeső hely is. Veszélyes területen levő falvak néptelenedtek el (Bár) s a lakóik menedéket jelentő félreeső helye­ken húzódtak meg. Ilyen menedékhely volt Egerág falu is. Erről így vallanak a tanúk: Mattheus Mátyás kb. 70 éves szőkédi katolikus vallású vallomásából: „V ally a, hogy a Török időben meg nem ma­radhatván az Attyok Nagy Herenden, Egerágon egy kis házhellyt vett légyen, és több körül lévő kisded Falukkal eggyé vonta és conjugál­ta magát Eg er ágon, hogy ot bátorságosban lak­hatnának. Tudgya bizonyossan, hogy mind édes Attya, mind pedig az De Eo Utrumban nevezett Sá­dos István és János Fiai, miultátul iogvást 7 BmL. Inquisitiones IV/95. 159. cs. 1744. 8 BmL. Inquisitiones VIl/177. 160. cs. 1747. 9 BmL. Inquisitiones VII/191. 160. cs. 1749.

Next

/
Thumbnails
Contents