Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977)

Történettudomány - Bezerédy Győző: Baranya megye lakossága a török alóli felszabadulás idején

BARANYA A TÖRÖK ALÓLI FELSZABADULÁS IDEJÉN 105 Michael Bradó kb. 40 éves kisszentmártoni helvét vallású lakos vallomása ugyanerről így szólt: ,,Ezen Fatens egyebet nem tud, hanem az Attyátul, Ki a Török üdőben Török ellen íegyverviselö ember volt, és több hasonló Kiss Sz. Mártonyi Lakos és hajdú latsaival Deutrumban nevezett erdők táján a Török ellen gyakran csatázott volna, beszélíenyi hallotta illy tormán: hogy midőn a Török ellen több hajdú társaival portyázván és csatázván, és eőket a Török megh szalasztván, Kórósi Kígyós és Bikhát nevű erdőben szaladhattak, annyiban tartották, mintha valamely várban a Török ellen maghokat vehettek volna. Nem Külömben, hogy többszöris emiétett msgh öletett hajdúknak Díjokat Kórósiak akkorbéli Török Úrnak tűzették, és azon hajdúk Nagy Hegy nevű Erdőben temetettek volna éli, aztis édes Attyátul, és annak egy Testbér Báttyátul, kik Török üdőben, Török ellen edgyütt csatáztak, hallotta." Végül Georgius Török kb. 50 éves katolikus kisszentmártoni lakos vallomása: A tanú egy hegyszentmártoni, halálakor 100 éves embertől hallotta: „Megh emlékezzetek fiaim róla, hogy Monyorósdi Istók Török ellen fegyvert viselő ember és Török által le vágalatván a Kórósi Nagy Hegyen (mellyet másképpen Kígyós Dombjának is neveznek), temetetett el, mellynek Díjáért Kórósiákon Légrádi hajdúság azért, hogy Páprádiak Kórósiak határában megöletettni mondották 60 tallérokat vett."

1 A területen bujkáló s gerillaharcot folytató hajdúk nagy részét a falvak lakossága adta. Ezek zöme félig földműves, félig hajdú volt, azaz a faluban éltek, földet műveltek, de amint megjelent a török, fegyvert fogtak. (Ilyen hajdú lehetett a kisszentmártoni Bráda Mihály is — a jegyzőkönyvben Bradó —, kinek leszármazottjai ma is e faluban élnek.) A hajdúk jelenléte nem minden esetben jelentett jót e falvakban élőknek. Ezeken a helyeken igen bizonytalan volt a helyzet, teljesen ki voltak szolgáltatva a gerillaharcot folytató magyarok, ellenük vonuló törökök, különböző martalócok garázdálkodásainak. Kétségtelenül igaz az, hogy a nagy erdőségek várszerű menedéket adtak a bujkálóknak, de ugyanakkor a földművelő munkának, a biztonságos életnek az alapjait sem biztosították. A kihallgatási jegyzőkönyvi adatok alapján ilyen volt a Dráva menti mocsaras, erdős terület. Moháccsal és Dunaszekcsővel szembeni sziget, a Kapos árterülete és a mecseki nagy erdők. Védelmet is nyújtottak, de ezer veszélyt is hordoztak magukban. A mohácsi sziget a veszprémi, Vajszló és környéke a légrádi hajdúk állandó búvóhelye volt. Hogyan vallanak erről a tanúk? Palovics Tomó 80 éves darázsi lakos a következőt vallja: „Tudgya a Fatens hogy azon Szigetelt mellyet a Kétt Duna edgyék napkelet az Bács vármegye felül, a másék Mohács felől Közben veszi réghenten Osztrovának hittak, de minek utána Török világban bizonyos Kadia nevű Törököt aki azon Szigetben sok méheket tartott, veszprémi magyar hajdúk {Kikkel akkor szolotis a Fatens) meghíoghták és mezételent fához kötvén ugyan abban az Szigethben ^szúnyogokkal megh etették, az ólta Kadia szigetytyének hivatatik,. . ."

8 A veszprémi vár kapitánya Jagasics Péter volt Dunaszekcső, Somberek stb. névleges birtokosa akkor. Hajdúi az adót többször is behajtották e falvakon. így kerülhettek Mohács szigetére is. Ezek a végvári katonák, portyázó szabad hajdúk Pécsig is eljutottak. Erről ír Cselebi is. A 73 éves Nyeskó Petrovics Szőkéd és Némedi határában elesett magyar hajdúk sírját említi: ,,Először is ki menvén azon szekér útra, mely Török üdőben Pétsrül Harsánba Derék út vala, melly mellett nap Keletrül Pogányi határ Szőkédivei végződik. . . első határ jelül régi tön álló körtvél tát és ottan három hányást, melyben Körösztény hajdúknak kik Törököktől ell vesztek úgy mint határban lett temetéseket. .. mivel azon üdőben, a mikor az Törököt a Körösténységh ki verte, Áta névő helységben melly németi heliységhnek határos Szomszéd faluja lakossá lett.. ."

9 A tanúk legtöbbször a török—hajdú, valamint kuruc—rác háborúkról beszélnek. Feltehetően egyik fél sem kímélte őket, akár behódoltak nekik, akár nem. Az emberek szinte ösztönösen keresték azokat a helyeket, amelyek biztonságot, védelmet nyújtottak az állandóan fenyegető veszedelmek elől. Gyakran elég volt a forgalmasabb utaktól félreeső hely is. Veszélyes területen levő falvak néptelenedtek el (Bár) s a lakóik menedéket jelentő félreeső helyeken húzódtak meg. Ilyen menedékhely volt Egerág falu is. Erről így vallanak a tanúk: Mattheus Mátyás kb. 70 éves szőkédi katolikus vallású vallomásából: „V ally a, hogy a Török időben meg nem maradhatván az Attyok Nagy Herenden, Egerágon egy kis házhellyt vett légyen, és több körül lévő kisded Falukkal eggyé vonta és conjugálta magát Eg er ágon, hogy ot bátorságosban lakhatnának. Tudgya bizonyossan, hogy mind édes Attya, mind pedig az De Eo Utrumban nevezett Sádos István és János Fiai, miultátul iogvást 7 BmL. Inquisitiones IV/95. 159. cs. 1744. 8 BmL. Inquisitiones VIl/177. 160. cs. 1747. 9 BmL. Inquisitiones VII/191. 160. cs. 1749.