Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)

Természettudományok - Boros, István: A baranyai faunakutatás rövid története és annak eddigi eredményei

BOROS ISTVÁN szőlő, iszaiag és más kúszó növények kapaszkodnak ös?ze buja, függő szövevényeket alkotva egyik fától a másikig, és az aljnövényzettel összefonódva egyenesen bozótlabirintust formálnak" — írja lelkesen és elragadtatva, egyik legelső kirándulásáról szóló dolgozatában. Kutatásainak, megfigyeléseinek eredményeit gyors egymásutánban az osztrák tudományos élet különböző folyóirataiban jelenteti meg; elsősorban a Grácban megjelenő Stájer Természettudományi Társulat Közleményei-ben.

2

^ Dolgozatai napjainkban is értékes forrásmunkák nemcsak faunisztikai, de egyéb, számtalan apróbb biológiai: ökológiai, cönológiai, ethológiai, szisztematikai és állatföldrajzi vonatkozásokban fontos adatainak használhatóságai miatt. Dél-Baranya gerinces faunájának úgyszólván teljes képét kibontakoztatja műveiben; 10 éven keresztül minden évben, s néha egy évben több ízben is felkeresi a területet, s annyira ismertté teszi, hogy a későbbi kutatók már csak kiegészíthetik megállapításait. A több mint 20 000 kat. hold nagyságú terület úgyszólván minden zugát átkutatva, 45 emlős, 230 madárfaj — köztük ritka délnyugatázsiai és észak-afrikai nagy ragadozó madár előfordulásáról számolt be sorozatos megfigyelései nyomán, a legkifogástalanabb tudományos alapossággal.

25 Mint vérbeli természetbúvárt, az árvizek szabályozása előtti időkben, a szinte még ősállapotban lévő galéria-erdők, az itteni láp- és mocsárvilág madár-eldorádóján kívül, azok alsóbbrendű gerincesei: a halak, kétéltűek és hüllők is foglalkoztatják. Annál is inkább, mert utóbbiak elképesztő bősége és a madarak néha időről időre, felhőszerűen bekövetkező megjelenése között okozati összefüggést lát. Egy teknőst, 4 különféle gyíkot és 5 féle kígyót — összesen tehát 10 hüllőt sorol fel. Köztük a vízisikló (Natrix-natrix), mint írja, „némely esztendőben — különféle színvariációkban — szinte elképesztő mennyiségben jelenik meg", ami viszont az ugyancsak 10 különféle fajban előforduló kétéltűek közül a gőték, békák és halak tömeges előfordulásával függ öszsze. Egyedülálló és rendkívül érdekesek Mojsisovicsnak a kígyókkal kapcsolatban álló és két tanulmányában található azon adatai, melyek szerint egy mérgeskígyó, a keresztes vipera (Viperaberus) is előfordul a Duna—Dráva szögletben.

2(] Idevágó dolgozatának egyik helyén, 1881-ben ezt írja: .,A Vipera berus-ból. a keresztes viperából, minden bizonyossággal, az utóbbi 20 esztendőben, szakemberek három példányt ismertek fel. Az egyiket Pfe^nigberger erdész figyelte meg a Buziglicza-erdőben, a másodikat Monostoron, a harmadikat „Háli"-ban, az ezen erdőt átszelő Alföldfiumei vasúti pálya sínéin találták. Lehetséges, hogy Baranya hegyes részein, s talán a bánihegységben (Baanergebirge a német szövegben) gyakoribb."

27 Egy másik, 1888-ban megjelent, a nyugati palearktikum néhány kígyójának földrajzi elterjedéséről írt dolgozatában,

28 azon kitétellel, hogy a Szlavóniával szomszédos területeken is megfigyelték a keresztes viperát, a kígyónak a Dráva balpartján, tehát Baranyában, a Dráva—Duna szögletben való előfordulását újból megerősíteni látszik. És végül egy harmadik, szintén 1888-ban közzétett tanulmányában

29 a Vipera áspis, egyik DélEurópa nyugati részén — Svájcban, Franciaországban elterjedt viperafaj állítólagos észak-balkáni előfordulásával kapcsolatos véleménykülönbségekre célozva csatlakozik Boettger német herpethológus véleményéhez, és azt jegyzi meg, hogy ezek boszniai és hercegovinai példányai különböző változatoknak (varietas bosniensis) tekintendők. S mint a későbbi vizsgálatok beigazolták, valóban ez a helyzet; avval a különbséggel, hogy az észak-balkáni aspis-ok valójában nem a Dél-Európa nyugati részén elterjedt Vipera aspis-ainak, hanem a keresztes viperának alfajai. (Vipera berus var. bosniensis.) Ezek szerint tehát — bár további vizsgálatok lennének szükségesek a kérdés tisztázására — az a valószínű, hogy a baranyai viperák is, amenynyiben említett lelőhelyeiken még előfordulnak, ennek a viperának az alfajai. Nem bizonyult helyesnek Mojsisovics azon feltevése, mintha a viperák Baranya hegyes vidékein előfordulnának, még kevésbé, hogy „gyakoriak lennének". Többször láttak ugyan különböző helyeken „mérges kígyókat, agyon is verték őket", a napi sajtó marás esetéről is tudósított, ele szakemberek szorgos kutatás ellenére sem akadtak nyomukra, mint az Reuter Camilla pécsi egyetemi tanár, a Mecsek állatvilága kitűnő ismerőjéne^k 1934-ben megjelent kis írásából (A Mecsek kígyói) is kitűnik.

30 Mojsisovics értékes tanulmányai egyébként olymértékben hívták fel a figyelmet faunánkra, hogy vele kapcsolatban még egy, Dél-Baranya állatvilágáról kialakult véleményét visszatükröző körülmény megemlítését tartjuk érdemesnek. Nevezetesen azt, hogy egy, Rudolf trónörökös iniciatívájára és vezetésével, a múlt század 80-as éveinek vége felé megindult rnammutvállalkozás, a német és magyar nyelven: „Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben" címen megjelent kiadványsorozat bevezető kötetének: „Az Osztrák-Magyar Monarchia állatvilága" c. összefoglaló tanulmányát vele íratták meg. Művében kisebb tájegységek állatvilágával, így természetszerűleg a dél-baranyaival sem foglalkozhatik, de kiemeli, hogy Magyarország déli megyéiben van.