Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)

Természettudományok - Boros, István: A baranyai faunakutatás rövid története és annak eddigi eredményei

A BARANYAI FAUNAKUTATÁS TÖRTÉNETE 99 и fajok és egyedek legnagyobb gazdagsága. Ennek illusztrálására két egész oldalas művészi képet is közöl: „Madárélet a kopácsi tavon (Baranya) augusztusban", és „Az énekesek egy gyarmata Drávafokon" .

zi Megyénk faunájának összetétele és sajátosságai a századforduló táján tehát, mint a fentiekből kitűnik, nagy vonalakban — a nagyobb gerincesek tekintetében részleteiben is — már ismertek voltak. Természetbúváraink — részben a már korábban létesített s említett tudományos intézmények kezdeményezésére —, mégis változatlan érdeklődéssel és egyre fokozódó intenzitással kutattak tovább. Ujabb kutatási módszerek, a zoológia egyre gyorsabb ütemben kialakuló disciplinai és irányzatai, az ezek szellemében folyó vizsgálatok, valamint az ezek nyomán egyre jobban specializálódó ismeretanyag gyarapodása, úgyszólván egy percre sem szüneteltetik a velük való foglalkozást. Fokozta érdeklődésüket, hogy az eléggé elhanyagolt gerinctelenek, az ún. alsóbbrendű állatvilág tudományos kutatása, azok gyakorlati: főleg mezőgazdasági és egészségügyi jelentősége miatt, ugyancsak elsőrendű feladatként jelentkező követelmény lett. A velük való foglalkozás (lepkékkel, bogarakkal) már nemcsak esztétikai élvezet és gyönyörűség, de életbevágóan fontos és szükséges feladattá vált. Az érdeklődés központjában egyelőre még változatlanul a Duna—Dráva szöglet magárvilága áll. A Nemzeti Múzeum Állattárának ornithológusa: Madarász Gyula (1858—1931), és ennek megbízásából Szikla Gábor, a székesfehérvári reáliskola természetrajz tanára, járnak le megfigyelni és gyűjteni. Mint Frivaldszky Jánosnak 1891-ben latin nyelven megjelent munkájából az „Aves Hungáriáé"-bó\ kitűnik, Bellyén, a Drávatorokban és a Kopácsi-tavon megfigyelt és elejtett madarak száma 66 különféle fajú volt; az az időben Magyarországon élő, átvonuló, kóborló és vendégmadár, összesen 325 madárfaj 20,3%-a, az Európában élő cca. 450 madárfaj közel 15%-a; a Mojsisovics által korábban cca. 10 éven keresztül itt megfigyelt 236 madárfaj viszont európai viszonylatban, kereken 52% madárfaj előfordulását jelentette. Nem csoda, ha különösen mint a víziés nagyragadozó madarak paradicsoma, e terület messze földön vált híressé! Dr. Chernél István (1865—1922) Magyarország madárvilágát, összesen 333 madarat leíró hatalmas, bevezető kötetével együtt 3 kötetes, mai napig felül nem múlt művében,

32 az előfordulási viszonyokat csak általában, földrészek és országrészek szerint említi, de egyes esetekben közelebbről is megjelölve a helyet, mint pl. a Balatont, a Velencei tavat, vagy a Dráva mocsarait, sőt Pécset is. Az imént említett körülmények miatt azonban, úgyszólván valamennyi állatcsoport számbavétele sorra kerül lassanként. Amint a madarak a gerincesek közül, a gerinctelenek közül a lepkék és bogarak lettek a leginkább tanulmányozott állatcsoportok. Az a tevékenység ugyanis, melyet — mint láttuk — Nendtvich Tamás már a XIX. század első felében elkezdett, nem lankadt el a továbbiakban sem. Bíró Lajos (1856— 1931), a híres magyar új-guineai kutató, 1877-ben járt lent Baranyában és elsősorban bogarakat gyűjtött; majd — ugyanezen évben Tömösváry Ödön (1852—1884), a Pesti Tudományegyetem zoológiai tanszékének tanársegéde, főként alsóbbrendű ízeltlábúak után kutatott, és Károli János (1842—1882) herpetológus, a Nemzeti Múzeum Állattárának tisztviselője, meg Pável János (1842 —1901) entomológus, Frivaldszky János megbízottja, fordultak meg és kutattak a Mecseken. A továbbiakban különösen Csiki Ernő (1875—1954) ugyancsak a Nemzeti Múzeum részéről, mellette Viertl Adolf (1831—1900), egy Pécsett megtelepedett nyugdíjas katonatiszt, amatőr entomológus, és Kaufmann Ernő pécsbány.r.telepi orvos (1849—1928) azok, akiknek ernyedetlen, szinte egy emberöltőn keresztül folytatott szorgos munkássága a baranyai bugarak és lepkék megismeréséhez hozzájárult.

33 S nem hallgathatjuk el, hogy e tekintetben komoly érdemeket szereztek azok az osztrák entomológusok is, akikkel, mint Karl Flach (1856—1920), M. Stierlin (1867—1946), és az entomológia nemzetközi vonatkozásokban is elismert kiválóságaival: E. Reitter-rel (1845— 1920) és K. Holdhaus-sal (1883— ), akik, mint koruk legnevesebb specialistái, a meghatározásokat kontrollálták, vagy egyes esetekben saját maguk végezték, a fentebb említettek összeköttetésben álltak. 34 Már a századforduló után, az élettudományi, köztük a zoológiai kutatások lendületesebb beindulása és az ezek problémái iránt megnyilvánuló, az élővilág evolúciója, s különösen a darwinizmus körül folyó parázs viták következtében szinte általánossá váló érdeklődés fokozódása idején — mialatt természetesen nem maradt abba az állattani tekintetben már feltárt területek, ill. állatcsoportok további tanulmányozása sem — olyan állatok kutatása és intenzív tanulmányozása is kezdetét vette, melyeket eddig, jelenlétük ellenére, jóformán észre sem vettek. Az örvényférgek (Turbellária), szívóférgek (Trematodes), fonálférgek (Nematoidae), kerekesférgek (Rotatoria), gyűrűsférgek (Annelida), az alsóbbrendű rákok különféle csoportjai: ászkarákok (Isopoda), felemáslábú-rákok (Amhipoda), maradványrákok (Anapidacea), ágascsápú-rákok (Cladocera), kagylósrákok (Ostracoda), evezőlábú-rákok (Copepoda) — különféle ezer- és százlábúak —