Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)

Természettudományok - Boros, István: A baranyai faunakutatás rövid története és annak eddigi eredményei

A BARANYAI FAUNAKUTATÁS TÖRTÉNETE 97 bizonyos, hogy Pécsről Nendtvich Tamás, és egy bizonyos Kinder mann-család hosszas időn át gyűjtöttek részére anyagot. Munkája bevezetőjében ezt maga is megemlíti. A Frivaldszky család egy másik tagja, Imrének unokaöccse: Frivaldszky János (1822—1895), nagybátyjának a Nemzeti Múzeum természetrajzi gyűjteményeiben utóda, ugyancsak azon kutatók egyike, aki értékes adatokkal járult hozzá megyénk állatvilágának ismeretéhez. „Magyarország téhelyröpüinek futoncz-féléi, (Carabidae)" c. a Magyar Tudományos Akadémia „Értekezések a természettudományok köréből" с kiadványsorozatában, 1874-ben megjelent dolgozatával, mely egyben akadémiai székfoglalója is volt, a futrinka-félék magyarországi családjának képviselőit ismerteti, ill. határozza meg elsőként. Mint megállapítható, megyénkben csak az abaligeti barlangot kereste fel a Nemzeti Múzeum neves ornithologusával : Petényi János Salamonnal (1799— 1855) együtt, valószínűleg 1846-ban, de tekintélyes anyag áll egyéb lelőhelyekről is rendelkezésére, melyet elsősorban Mayer Móric (1815— 1904) ciszterci rendi tanár, és másik megbízottja: Kováis Gyula (1815—1873), múzeumi őr (a Nemzeti Múzeum tudományos dolgozóinak régebbi hivatalos elnevezése) gyűjtöttek részére. Mint lelőhelyek, a következők szerepelnek gyakran: Jakabhegy, Tettyehegy, Abaliget, Kantavár, Pécs, Villányi erdő (nyilván a Harsányi-hegy és a Fekete-hegy erdőiről van szó), melyek az áHagttkban azóta bekövetkezett bizonyos változások ellenére is, mint az a bogarászok előtt ismeretes, még napjainkban is jó „futrinkás" helyek. A rendszertani tekintetben természetesen sok vonatkozásban elavult, de különösen értékes s főként az entomologiai kutatások története szempontjából említésre méltó munka nagy hibája azonban, hogy akárcsak nagybátyjának magyar nevezéktana, az övé is a nyelvújítás egyik hóbortos szógyártási módszerének lett áldozata; ha kell — ha nem, ha jó — ha rossz, de mindenképpen adjunk mindennek magyar nevet! Csak két példát rá: az aranyos bábrablót (Calosoma sycophanta), és a kis bábrablót (Calosoma inquisitor) — legszebb futrinkáinkat, Pécs lelőhellyel — hernyózó ékeny-nék, ill. fürkésző ékeny-nek nevezte el. Egyebekben, miként nagybátyjának a lepkékkel vonatkozásban, kortársaihoz, Nendtvich Tamáshoz stb. hasonlóan, az időben már nagyszabású német szakmunkák tucatja áll neki is rendelkezésére; köztük két, Európa addig ismeretes futóbogarait, és egy, Ausztria futrinkáit feldolgozó katalógus. Anyagának feldolgozásához tehát már ő is exakt tudományos módszerek alkalmazásával művelhette és művelte is a zoológiát; a begyűjtött anyagot nemcsak leírta, de összehasonlíthatta a már ismert anyaggal, és ennek az eljárásnak az eredményeit mérlegelve mondotta ki ítéletét: milyen állatról van szó? Már ismert, vagy esetleg eddig ismeretlen új fajról, vagy változatról. Nem oly széles perspektívajú természetbúvár, mint nagybátyja, de a magyar, többek között megyénk faunakutatásának történetétől az ő neve is elválaszthatatlan. Ebben az időben — a múlt század második felében — végzett hosszú éveken keresztül, különösen a 70-es évek végén és a 80-as években rendkívül serény, sokoldalú és eredményes munkát, Baranya gerinces faunájának tanulmányozása szempontjából, az akkor még Magyarország határain belüli Duna—Dráva szögletben, egy Ausztriába szakadt magyar származású zoológus : Dr. August Mojsisovics (1848—1897), eredetileg orvos-doktor, a gráci műegyetemen az állattan tanára és az ottani technikai szakiskola dékánja. Az ő nevéhez fűződik ezen, egész Közép-Európa zoológusaira nagy vonzerőt gyakorló, és a Habsburg-uralkodóház egyik főhercegének, az időkben Albrechtnek (1817—1895) birtokában lévő hatalmas — tekintélyes részében fejedelmi vadászatok céljaira művelés alá nem vett és érintetlen, szinte ősi állapotában lévő — terület gerinceseinek, kiváltképp gazdag madárvilágának feltárása és az innen begyűjtött anyag feldolgozása. Érdeklődését e terület iránt tulajdonképpen Rudolf trónörökösnek (1858—1889) lelkes beszámolója keltette fel, melyet az Alfréd Brehm (1829—1884), a híres német zoológus, és E. v. Homey er (1834—1913), berlini ornithológus társaságában ide és a Fruska-Gora-Ъа. 1887. ápr.—máj.ban rendezett kirándulásáról, ül. gyűjtőút járói írt.

23 Ezek figyelmét viszont Johann Zelebor (1815 —1869), a bécsi udvari természetrajzi múzeum preparátora, később tudományos tisztviselője hívta fel, aki korábban Bellyén hosszú ideig lartózkodott, s nemcsak a bécsi Hofmuseum számára, de a birtok helyi múzeuma számára is gyűjtött és tömött ki madarakat. Egyik expedíciót a másik után vezette ide Mojsisovics, s szinte elbűvölten csodálta az előtte kibontakozó lebilincselő képet. ,,Az idegen úgy érzi magát, mintha egy távoli világba került volna; emlékek ébrednek benne, melyek gyermekkori olvasmányaihoz kapcsolódnak, s az Amazonasparti őserdők varázsát vonultatják el színesen a szeme előtt. Száz és többszáz éves, hatalmas átmérőjű tölgyeket, 6—7 hüvelykes (15—17,5 cm; szerző) borostyántörzsek fonnak körül; az áradásos terepen, méteren felüli átmérővel, fűzfák állnak, melyek nem ritkán hatalmas, a lassan visszavonuló víz nyomait viselő gyökereikkel bonyolult, kisebb csónakok előtt sem akadályt jelentő kapukat és hidakat építenek. Vadkomló,. 7 J. P. Múzeum évkönyve 1974