Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)

Természettudományok - Boros, István: A baranyai faunakutatás rövid története és annak eddigi eredményei

A BARANYAI FAUNAKUTATÁS TÖRTÉNETE 95 írják és 16 tábla, részben színes rajzban be is mutatják. Érdekes, hogy a magyar botanika egyik kiválósága, az a magyar természetbúvár: Kitaibel Pál (1757—1817), aki Baranyát szinte keresztül-kasul bejárta, alapját vetette meg a megye növényföldrajzának, és az ország egyéb részeiben értékes állattani megfigyeléseket is végzett,

13 megyénkben tett útjairól írt beszámolójában (Iter Baranyaense 1799) ilyenekről nem tesz említést. Csupán szlavóniai útjáról 1808-ban megjelent közleményében (Iter slavonicum) ír egy érdekes jelenségről; arról nevezetesen, hogy „Baranya megyében, Dárdán, a Mye pictorum (festőkagyló) a disznók nagyon kedvelt tápláléka, melyet a vizek felszíne alatt lábaikkal — (nem az orrukkal turkálva: a szerző megjegyzése) •— keresnek meg."

14 Viszont osztrák kutató, gróf Hofmansegg, aki a XVIII. század 90-es éveiben kereste fel hazánkat, és a Duna mentén utazva Mohácson, majd Baranyaváron át Villányban, Nagyharsányban, eredeti úticéljának megfelelően mindenütt madarakat és rovarokat gyűjtve érkezett Pécsre — ahol; miután francia kémnek, ill. jakobinusnak nézték, és egy darabig fogságban is tartották — azokban a levelekben, melyeket-.nővérének ír — nem annyira tudományos kutatásainak eredmé-r nyeiről ad számot, mint inkább kalandos útiélményeiről. Lehet, hogy ebben nem annyira ő, mint inkább a levelekbői készült válogatást kiadó Jahne Gottlieb Cristof a hibás, aki a gróf utazásáról „Reise des Grafen von Hoffmansegg in einige Gegenden von Ungarn bis an die türkische Grenze" címen 1800-ban megjelent könyvében az utazás tulajdonképpeni tudományos célját — sajnos, — csak érinti. Megyénk állatvilágának kutatásában ezzel a legrégibb, s így elsőnek tekinthető történelmi szakasz — melyben mint láttuk, két kivétellel (Mitterpacher és Kitaibel) kizárólag külföldiek szerepelnek —- le is zárul. A XIX. század beköszöntése változást csak annyiban jelent, hogy iránta még az ez irányú érdeklődés is megcsappant, bár országos viszonylatban, a nyugattal szembeni egymásfélszázados lemaradás alig észrevehetően, de a század közepe táján mégis csak kezd nivellálófitni. Világosan és meggyőzően szemléltetve azt a tényt, hogy a tudomány sem mindentől független, társadalmi adottságok és idők felett lebegő, azok befolyásától mentes valami, hanem nagyon is magán viseli a társadalomnak anyagi, szerkezeti és. technikai fejlettségéből, meg az ezekkel törvényszerűen összefüggő politikai viszonyokból eredő sajátosságokat.

15 • , Az Európa-szerte forrongásban lévő társadalmi viszonyok, a napóleoni háborúk, forradalmi megmozdulások, a haladó és nemzef eszmék ébredése, a reginái demokratikusabb .szellemiségés társadalmi rend megvalósítására irányuló tendenciák letörésére foganatosított reakciós rendszabályok — melyekhez nálunk az Ausztria ; részéről nemzeti öntudatunk ébredése arányában fokozódó politikai elnyomás és gyarmati kizsákmányolás járultak — olyan tényezők, melyek a tudományok, köztük a zoológia egyre terebélyesedő ismeretanyagának átültetésére és bevált módszereinek felhasználására, kiváltképp továbbfejlesztésére, alkalmasak egyáltalán nem voltak. A holtpontról való elmozdulás — annak ellenére, hogy már létezett egyetem, s a Nemzeti Múzeum, valamint a Magyar Tudományos Akadémia már a század első negyedében megalakultak, és a természettudományos ismeretek mind szélesebb körökben való elterjedésének s fontosságának tudatosítására, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlése címén, évről évre más-más városban megrendezett tudományos találkozókat már 1840-ben megszervezték, a következő évben pedig a Természettudományi Társulat is megalakult

16 — az 1848-as szabadságharc elbukása, az ezt követő osztrák elnyomás s sötét reakció miatt, szinte csigalassúsággal,, több mint félszáz esztendős tespedés után, a politikai rendezéssel beköszöntő liberálisabb időkben, 1867 után, a XIX. század második felében vette csak lendületesebben, kezdetét. Mint országos viszonylatban általában, akkor még-Baranyában, ill. Pécsett is, elsősorban csak amatőr természetbarátok, „különcködőknek, bogarasoknak" tekintett lepkészek, növénygyűjtők és bogarászok, valójában lelkes és tudós orvosok, gyógyszerészek, tanárok foglalkoztak környezetük növény- és állatvilágának tanulmányozásával; fokozatos megismerésük, a flóra és a fauna tudományos feltárása és feldolgozása, elsősorban az ő szorgos és önálló kutatómunkájuk érdeme. Kívülük főként -és legtöbbször a Bécsi Tudományegyetem és Tudományos Akadémia, vagy az ottani Természetrajzi — a később világhírűvé vált Hof museum

11 elődjének — a „Császári Természetrajzi Múzeum"-nak zoológusai keresték fel gyűjtés céljából hazánk különböző, területeit. És. mint a nevezett intézetek kiadványaiból megállapítható, 1820-ban Kollár Vincent (1797—1860) és Murray Andrew (1812—1878), az említett múzeum kutatói, utóbbi később a jénai egyetem tanára, jártak Baranyában; megfordultak Pécseit is, és kiváltképp rovarok gyűjtésével foglalkoztak. Heckel Jakab pedig, ugyanazon intézet neves ichthyológusa, a legkiválóbb régebbi halszakemberek egyike, 1835-ben járt megyénkben, elsősorban a Duna és-Dráva---mentén, többek között Mohácson és Belly én, és vizsgálta az itt kihalászott halakat.

18 Magyarország édesvízi-... halainak összefoglaló ismertetését ő adta közre, külön német nyelvű munkában. , -