Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)

Természettudományok - Boros, István: A baranyai faunakutatás rövid története és annak eddigi eredményei

'94 .,.,- • BOROS ISTVÁN többen, felcsigázott érdeklődéssel járta be, és itt jelentősebb mennyiségű állatot is gyűjthetett, olyan mozzanat is, melyek írásaiban a locus speKövetkeztetésem helyessége mellett bizonyít két cificus-ok pontosabb megállapítását egyrészt az asztronómiai mérések, a meridián, ill. napmagas* ság idejének pontos hely és dátum szerinti feltüntetésével, másrészt botanikai gyűjtéseinek során a helységnevek megjelölésével kapcsolatban — lehetővé teszik. A mérések eredményeit feltüntető táblázatokból ugyanis kiderül, hogy 1696 júniusában, tehát az állatélet szinte paradicsomi kibontakozásának idején, majd egy egész hónapig Baján, és a továbbiakban a baranyai Duna-szakaszon tartózkodott, mely körülmény a gyűjtésre egy zoológusnak nemcsak igyekezetét fokozta, de arra lehetőségeket is nyújtott. Másrészt meg a begyűjtött növények katalógusának (Catalogus plantarum circa Danubium sponte nascencium; 56—76. oldalakon) adatai szerint 20 növénynél a baranyai locus specificusok

at is (Veresmarton, Duna—Dráva szöglet) pontosan megnevezi. Következőleg, ha ezek tekintetében a mai tudományosság követelményeinek az állatokkal vonatkozásban nem is tett eleget, nem kétséges, hogy a munkáiban feltüntetett állatfajok tekintélyes része Baranya állatvilága számára is autentikusnak tekinthető. Hozzá hasonlítható komoly faunisztikai munka — melynek a zoológia számára más vonatkozásban is vannak értékei

10 — magától értetődően csak a megjelenési idejéhez (1726) viszonyított kimagasló irodalmi jelentőség és műszaki kiállítás tekintetében— (kivéve csak a felszabadulás után, 1955-től kezdődően, megjelent és megjelenésben lévő nagyszabású „Magyarország állatvilága" c. kiadványsorozatot,

11

) — sem országos, sem baranyai vonatkozásban nem jelent meg. Időrendben, még ugyancsak a XVIII. századból, nem mint kútfő, egy olyan munka követi — Papanek György, olaszi plébános: Geographica Descripto Comitatus Baranyaensis, Quinque-Eclesiensis с 193 oldalas, 1783-ban megjelent könyve, mely csak azért érdemel említést, mert faunisztikai szempontból a jellegzetes s általában ismert néhány állatfaj névleges felsorolásában két olyan állat nevét is említi, melyek közül egyiknek előfordulása Baranyában teljességgel valószínűtlen, a másikkal vonatkozásában nem teljesen kizárt. Azt írja ugyanis, hogy a 16 névleg felsorolt emlős között Lyrtces, azaz hiúzok, és Capricornis-ok = kőszáli kecskék is előfordulnak, holott az utóbbiak biotópja — magashegyi klíma, ennek megfelelő talaj és vegetációs viszonyok — a Mecsek természeti adottságaitól annyira eltér, hogy otthont ezen állatok számára nem nyújthatott. Arról lehet csak szó — mint az elég gyakran és sokfelé előfordul —, hogy elvadult házikecskék tűnhettek fel egyes helyeken és ezekre vadásztak is. A hiúzzál kapcsolatban viszont nem lehetetlen, hogy elvétve a mecseki és a Duna—Dráva menti galéria erdőkben — a részükre kívánatos vadak az időkben még kiváltképp vonzó bőségétől csábítva — imitt-amott megjelentek. A madarak közül közel 60 félét sorol fel — csupa közismert állatot — köztük, mint írja, nyilván tájékozatlansága következtében, olyan hollókat, melyek oly nagyok, mint a sasok. Ezek a madarak ugyanis valóban csak sasok lehettek. A pelikánok, hattyúk és bölömbikák előfordulásával kapcsolatban megjegyzi, hogy egyes írók szerint nem fordulnak elő, de ő tapasztalatból tudja, hogy igenis előfordulnak: a Dráva és a Duna kiöntéseiben látta őket, ami a valóságnak tényleg meg is felel. Könyvének Piscatúra (Halászat) с fejezetében. 20 féle fajról tesz említést — kivétel nélkül csak kihalászott fajokról — köztük hatalmas, 1000 kg-os, nyilván 7—8 m hosszú vizákról. Hozzájuk kapcsolja, mint a vizek halászati vonatkozásában még számbavehető lakóit: a víziteknőst és a rákokat. Hogy azonban a rovarok: darazsak, lepkék, tücskök, cikádák és szúnyogok stb. közé miért sorolja be a békákat is, nem világos. Nyilván nem rendszertani megfontolások, hanem talán csak az előbbieknek a békák táplálkozásában játszott szerepe miatt. Már jóval komolyabb természettudományos felkészültségű szerzők : Piller Mátyás (1733—1788) és a baranyai származású Mitterpacher Lajos (1734—1814)

12 a nagyszombati, tehát a budapesti Tudományegyetem ősének tanárai, mindketten a jezsuita rend tagjai. 1782-ben Budáról kiindulva, többek között Nádasd-Pécs (Mecsek) — Siklós és Harkány érintésével, Dárdán át Eszékre, majd innen Szlavóniába utaztak — ahogy ma mondanánk, vezettek expedíciót—

: és'kutatóútjuk eredményeiről írt beszámolójuk: „Iter per Poseganuín Slavoniae Provinciám mensibus Junio et Julio anno 1782" szerint, mely Budán 1783-ban jelent meg — az elsők, akiket Marsigli mellett, mivel kimondottan a bejárt területek növény- és állatvilágának megismertetésére, ill. leírására törekedtek, megyénk florisztikai és faunisztikai kutatásának úttörőiként tekinthetünk. Figyelmüket kiváltképp a Duna—Dráva szöglet gazdag madárvilága köti le, de amellett, hogy a növényzet úgyszólván valamennyi képviselőjének sajátosságaival, előfordulási viszonyaival részletesen foglalkoznak, az átkutatott területek eddig szinte teljesen elhanyagolt gerinctelen állatvilágát, főként lepkéit és bogarait is gyűjtik — köztük 66 addig még le nem írt bogarat •— a külföldi szakirodalom felhasználásával azokat meghatározzák, le-