Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)

Természettudományok - Boros, István: A baranyai faunakutatás rövid története és annak eddigi eredményei

A BARANYAI FAUNAKUTATÁS TÖRTÉNETE 93 tó, hogy a korabeli tudományosságnak úgy módszertani, mint tartalmi szempontból egyaránt kiemelkedő képviselője, de mint zoogeográfiai mű is a legjelentősebbek egyike. Magyarország állatföldrajzát illetően meg a legelső, és így Baranya megye zoogeográfiai viszonyai tekintetében is az első olyan mű, melynek adatai a tudományos dokumentációk hitelességével és bizonyító erejével adnak képet — ha egyébként hiányosan is — akkori megyénk állatvilágának összetételéről, sőt, sokban modern kutatásokra emlékeztetően, annak környezeti viszonyairól is. Egyik Duna-szakaszon sem említ és tüntet fel térképein annyi helynevet, ahol megfordult és gyűjtött, ül. vadászott, mint az abban az időben még teljes egészében megyénkhez tartozó Duna— Dráva szögletben. Baja és Bátaszék után, ahol asztronómiai méréseket végez (az utóbbit Potasek néven említi), Marok (nála: Maroc), Dunaszekcső (Sexiu), Mohács, Vörösmart (Veresmarton), Darázs (Darás), Kölked (Kulikét), Baranyavár (Bragnovar), Bellye (Beljane), Dárda (Darda), Várdaróc (szintén Darás), tehát azokat a helységeket látogatja meg — közel 300 évvel ezelőtt — melyek az azóta lényegesen megváltozott természeti viszonyok ellenére is, Magyarország, ül. Jugoszlávia faunisztikailag legérdekesebb és leggazdagabb területei közé tartoztak, ül. tartoznak. Azok a halak, melyeket az impozáns mű IV. kötetében, természetesen csak külső morphológiai sajátságok alapján gondosan ír le — összesen 58 fajt — és amelyekből 29 táblán 54 fajt kitűnő rézmetszetekben be is mutat, legnagyobb részben a Dunában, a Tiszában, s csak kisebb részben a Karasicában, a Duna kevéssé jelentős mellékfolyójában, a Duna- és Dráva-torkolat időszaki vizeiben; kiöntéseiben, pocsolyáiban, meg a két folyó ^szögletének», -tavaiban találhatók — többségükben e területekre még napjainkban is jellemzők. Ugyanígy az e folyók közelében élő és fészkelő madarak — 59 különféle vízi- és vízkörnyéki madár —

*,mej,3»k«äfe>>az V. kötetben ír le és ábrázol, 74, a könyv nagyságának megfelelő hatalmas táblán, melyekből 15 a fészkeket, a tojásokat és ezek környezetét szemlélteti, ezen területek avifaunájában részben még jelenleg is feltalálhatók. Adataiból pontosan megállapítható, hogy a folyamszabályozással, a mocsarak lecsapolásával, ül. az ezek folytán felszabadult területek gazdasági munkábavételével mennyire változott meg az akkori, mondhatnánk, az időben még „őstermészet" jellegében pompázó buja növényi- és állatélettől szinte duzzadó erdő-, lápi-, fenyér-, mocsári- és vízivilág, melynek a nyugati természetbúvárok és természetkedvelők előtt már akkor híre volt, és Marsigli munkájának megjelenése után még inkább híressé vált. Ugyanebben a kötetben ismerteti Marsigli — sajnos csak névleg — a Duna partjai mentén élő négylábúakat, s közülük elsősorban az emlősöket (De quadrupedibus ad ripas Danubii). Természetesen nem egyedül csak Baranya vonatkozásában, de nyilvánvaló, hogy a felsorolt 16 emlős — háziállat és nagyobb vad — ezek között a szarvason, vaddisznón és vadmacskán kívül a farkas és dámvad is, megyénk dunai és Dráva menti galériaerdeiben, meg a Mecsek erdőborította, akkortájt még kevésbé háborgatott hegyeiben, völgyeiben, az emlősfauna állandó tagjaiként szerepeltek. Az időben rendszertanilag a négylábúak közé sorolt csúszómászók — tudományos elnevezésül: szerint akkor még a kétéltűeket és hüllőket, egy szisztematikai kategóriába foglaló reptíliák — közül, csak egy békáról és gyíkról, valamint egy szárazföldi és vízi-teknősről tesz említést. Az előbbieket rajzban nem ábrázolja; minden valószínűség szerint az e területeken most is honos kecskebékáról és fürge gyíkról van szó; az ábrákban is bemutatott teknősök közül viszont csak az egyik, a mocsári teknős baranyai, a másik, a Duna délebbre és keletebbre fekvő szakaszain előforduló görög teknős (Testudo graeca). Az állatvilág egyéb képviselői közül a halakhoz kapcsolódva a IV. kötetben, rövid leírás és egy tábla nagyon jó kivitelű rézmetszettel a folyami rákot, és ugyanígy egy külön táblán az édesvízi molluszkák négy képviselőjét (Planorbis, Limnea, Theodoxus, Unió) ismerteti, míg a VI. kötetben a vízi- és vizek melletti rovarokról ír röviden (De insectis), és inkább a rajzok, mint leírásai után ítélve az ábrázolt bogarak, legyek, darazsak, lepkék, molyok, sáskák, szúnyogok, kérészek, pókok néhány, a baranyai Duna-szakasz entomofaunájára is jellemző képviselőit vonultatja fel. Csak így általánosságban, az állatok tulajdonképpeni élethelyének, a „locus specificus"-nak megjelölése nélkül, tehát azt tisztán csak nagy általánosságban megnevező „locus generalis"-va hivatkozva („a fenéken szeret tartózkodni"; „a parti vizekben úszkál"; „mocsarakban található", stb.) említi őket — mint a halak és madarak érintésével kapcsolatban az előzők során is sejtettem — de kétségtelen, hogy mindazok az állatok, melyeket a szerző dunamelléki, vagy dunai gyűjtéseinek eredményeikjlí&t sorol fel, Baranyában, ül. a baranyai Duna-szakasz mentén is majd valamennyien előfordulnak. Már az azonos vagy majd-azonos biotóp is ezt bizonyítja. Emellett szól az a körülmény is, hogy a Duna deltavidékét kivéve, a történelmi Baranya madártani és ichthyológiai tekintetben — legalább is azokban az időkben még — egyaránt leggazdagabb és legérdekesebb területét, Marsigli alaposabban tanulmányozta és — mint a térképfelvételein feltüntetett helységnevek is bizonyítják — körültekin-