Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19 (1974) (Pécs, 1977)

Művészettörténet - Aknai, Tamás: A képző- és építőművészeti szintézis néhány tudománytörténeti problémája

278 AKNAI TAMÁS A manifesztumok és a gyakorlat Számos építészetelmélettel foglalkozó munka és gyakorló művész fogalmazta meg a századforduló utáni évtizedekben, és tette perspektívaként az általános művészi cselekvés vezérfonalává azt, amit Moholy Nagy ,,ember-építésnek" az ember funkionális apparátusainak egyenlő módon kifejlesztett és képzett módszereként említ.

7 De nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az európai avantgardizmus első hullámában fogant ,,új ember eszménye" cselekvéseihez milyen határozott segítséget kapott — és fedezetet is — Gabo, Pevsner, Malevics, Tatlin, Mondrian, Doesburg, Kassák és Moholy-Nagy manif esztiumaiban. És, hogy részfeladatok, speciális megközelítések, más és más fajlagos tulajdonságokkal rendelkező közeg definiálása közben a munka minőségi oldalának ismeretelméleti szempontból is teljesebb felfogása vált lehetővé, olyan összefüggő gondolati horizontot előlegezve, melyben a jövővel való szinkronitás sem tűnt voluntarista képzelgésnek. A megszentelt határok, a titok és misztikum eltűnik, az egyes ember transzcendencia-igénye furcsa átalakulásokon megy keresztül, a társadalmi forradalmak perspektívája nemcsak a lelkiismeret és szellem, hanem a cselekvés alternatíváit is felszabadítja. A manifesztumok hangjában benne rejtőzik a szellemi birtoklás, a feltalálás végtelenségének vágya, olykor beváltott lehetősége, amely ugyanakkor nem mindig elég körültekintően telik meg tartalommal; a gyakorlat és tények empirikus szemléletét átlépik. A gondolatok átszáguldanak a titkokon, az abszurditásokat és paradoxonokat, a tautológiát felszívják jelentésükbe és kapcsolatokat teremtenek a fizikai és pszichikai realitás, a modern és primitív népek gondolkodásmódja, a mi csillagrendszerünk és mások, anyag és energia, szó, hang, szín, szag, a mű és természet, mű és közönség egyidejű létezése között.

8 A tér értéke A térnek az a metafizikus értelmezése, mely Gombrichot, mint a mű egyetlen tudománnyal kapcsolatos összefüggését érdekelte

9 a művészetszociológus felismerései között már nemcsak mint tiszta érzéki adatok rendszere szerepel, hanem konstrukcióként, mely társadalmi értékekkel éppannyira függ össze, mint az ezek alapjául szolgáló tiszta érzékeléssel.

10 így nemcsak imaginárius célokat megtestesítő modern művészetről beszélhetünk, mely az ember akcióigényét fiktív időbe és térbe vetíti, hanem az ember életébe behatoló, értékeket konkretizáló, érzékiséget „újraélező"

11 művészetről is. Ez pedig lehet figuratív jelek és előállított tárgyak rendszere is. A modern művészet térfogalma nemcsak ábrázolási konvenció, hanem egyénileg meghatározott, hagyományosan stabil kapcsolatait átalakító élmény is, melyben a privilegizált tevékenységsoroknak legtöbbször nem lineáris és globális elrendeződése a döntő mozzanat. A műtárgyak belső világában rejlő immanencia bármennyire integráltan közvetíti az élet egységének élményét, az egymástól elszakított, vagy egymás mellé állított, immanens törvények által belülről meghatározott műfajok egyedei a tudományos és szellemi fejlődés tényeit sajátszerűségükbe és különösségükbe ágyazva sugározzák. A köztük lévő távolság betöltésének feladatát csak spekulatív eszközökkel, illuzórikus megoldásokkal végezhetnénk el. A dezintegráció ténye tagadhatatlan. Fülep Lajos a művészetben megformált egység deklasszálódását szembeállítja a hagyományos műveltségben létrejött legértékesebb alkotásokkal, melyekben a gondolati szintézis valamilyen igényét még fel lehet fedezni. Fülep modern művészetben gyökerező hiátusélménye, a zárt világkép elvesztésének tételezése diktálja az individuális, ezért mitikus háttereket kizáró alkotás fejlődésmozzanataként azt, amit az avantgardizmus első vonala is megfogalmazott. „A fejlődés ... először történnék meg, visszafelé a szobrászaton keresztül az építészet felé, az egyéniségekből az abszolút művészet felé . . ,"

12 Ahogyan Matisse beszél a tér érzékeléséről,

13 mint a korra speciálisan jellemző szemléleti adatok rendszeréről, úgy említi Klee is a tér kiteljesített, nála fogalmi-mitikus karakterű megértését, korszakmeghatározó, de egyszersmind minden műtárgyban benne rejtőző immanens tulajdonságként. És ha mindez egy funkcionális nézőponttal gazdagodik — mármint a jelrendszerek összefüggései, történetileg meghatározott kapcsolataik —, akkor indokoltnak látszik ezt az életmódok legszélesebben meghatározott keretében, az építészetben, építéssel kapcsolatos tanítások és megfigyelések rendjében felkutatni.

14 Terminológiai kérdések A térfogalom nemcsak a művészetből táplálkozik. Tudományos általánosításként a gyakoribb. A műtárgyak vizsgálatának egyik kritériumaként egyszer már feltűnt, éspedig a hildebrandti koncepció kanti normákba torkolló bizonyításainál. Az a tér pedig, amelyikre a művek és a művészettörténet is rákérdez, nemcsak a műben kikristályosodott absztrakció, hanem intencionális élmény-aktus, és ez a mozzanata „használatbavételekor" kerül előtérbe. Mert mint absztrakció, a tér láthatatlan, magában nincs jelentése. De funkcióbakerülése pillanatában tiszta lehetőséggé vá-