Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Néprajztudomány - Sarosácz, György: Bogdánt anyja házasítja (Ballada)

„BOGDÁNT ANYJA HÁZASÍTJA" 201 Lijepa Mara tuzno odgovara: „Ni mi zao Bogdana junaka, Dosta sam ga gledala mlada, Nit mi zao Bogdanova dvora, Dosta sam se u njem naradila. Nit mi zao majke Bogdanove, Dosta me je sekirala mladu, Cujte, braco, sekirala mladu!" Pitalo je Tűre momce mlado: „Lijepotice za kim places, pa si осе kvaris? De mi kazi, moze bi ti bio ja u pomoci!" I uzdahne lijepa Mara i onda progovara: „Imala sam i оса i majku, I njih su mi Turci u Tursku odveli, Imala sam brata malenoga, I njega su Turci odneli, Jos malenog, od sedam godina, Drugi su me za duznog Bogdana udali, Cujte, braco, za duznog Bogdana udali!" Pita Maru Türe momce mlado: „Je li bi si Maro brata prepoznala, Jerbo ga dugih godina nisi vidila?" Lijepa Mara od srca uzdahne, Onda progovara: „kako ne bi brata prepoznala!" Upitaju Türe momce mlado: „Po cemu bi ti tvog brata prepoznala?" Lijepa Mara tuzno progovara: „Ako su ga Turci poturcili, I onda bi svog brata poznala. Mlädez mu je na lijevom ramenu, Po tome bi mog brata poznala." Stade Türe mlado pred sjajno ogledalo, I on trze sa sebe kosulju. Mlâdez mu je na lijevom ramenu, Sad je Türe poljubio Maru: „Lijepa Maro, sejo moja mila, A kako si tuzna samo prezivila!" Bratac seji tiho besjedio : „Uvijek su mi bile zive zelje, Da Г eu kadgod naci mile seje moje, Evo mené, dobra sreca snadje, Ja naidjem, pa me ogrijah i sunce". Marine se oci razvedrile, Vise nisu gorke suze lile, Cujte, braco, nisu gorke suze lile! Zove Türe svog slugu seljaka, Da pozove Bogdana junaka. Stize Bogdan uplasen u dvore Turcina, U Bogdana misli svakojake, I to je mislio da ce Maru morat sahranit. Turcin ga je lijepo doeekao, Lijepom Marom, svojom sejom prid njeg' isetao, I Bogdanu lijepo besjedio : „Avoj jesi Bogdane junace! Evo tebi vjerne ljube tvoje, Ljube tvoje, mile seje moje. Szép Mára búsan felelget: „Nem sajnálom Bogdán daliát, Eleget néztem fiatalon. A Bogdán udvarát sem sajnálom, Eleget dolgoztam benne. A Bogdán anyját sem sajnálom, Fiatalon eleget bosszantott," Halljátok testvérek, bosszantott fiatalon. Kérdezte ifjú török legény: „Szépség ki után sírsz és szemed rontod? Mondd el, talán a segítségedre leszek!" Felsóhajt szép Mára és akkor megszólalt: „Volt nekem apám és anyám, Őket is a török Törökországba vitte, A fivérem még kicsi volt, öt is a törökök elvitték, A kicsi alig volt hét éves. Mások eladósodott Bogdánhoz adtak, Halljátok, testvérek, eladósodott Bogdánhoz adtak Kérdezi Marát ifjú török legény: „Felismernéd-e Mára a fivéred, Mert hosszú évek óta nem láttad?" Szép Mára szívből felsóhajt, Aztán megszólal: „a testvéremet ne ismerném meg? Kérdezi ifjú török legény; „Miről ismernéd fel a fivéred?" Szép Mára szomorúan válaszolgat: „Ha a törökök eltorökösítették, A fivéremet akkor is felismerném: Bal vállán anyajele van, A fivéremet erről felismerném." Az ifjú török a fényes tükör elé állt, És lerántja magáról az ingét, Anyajele a bal vállán van. Most a török Marát megcsókolta: „Szép Mára, kedves húgocskám, Bánataidat csak hogyan élted át?" Fivér a húgának halkan mondta : „Minden vágyam az volt, Megtalálom-e valaha a drága húgomat, Itt vagyok, a jó szerencse rátalált, A nap is rám ragyogott és én rábukkantam". A Mára szemei kivirultak, Többé keserű könnyeket nem öntöttek, Halljátok testvérek, keserű könnyeket nem öntöttek A török szólítja falusi szolgáját, Hogy hívja Bogdán daliát. Ijedten érkezett Bogdán török udvarába, A Bogdánnál minden féle gondolat, Arra is gondolt, hogy Mára nem él. A török szépen fogadta, Szép Marával, a húgával eléje sétált, A Bogdánhoz szépen beszélt: „Ó te Bogdán dalia! íme a te hűséges kedvesed, Te hitvesed, nekem kedves húgom.