Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)

Néprajztudomány - Sarosácz, György: Bogdánt anyja házasítja (Ballada)

200 SAROSÁCZ GYÖRGY Majka ce ga Marom ozeniti. Ne ces sirotice nikad dobro uzivati, Cujte, braco, nikad dobro uzivati! Kad su zvonom podne zazvonili, Bogdanovi konji doletili, I dovezli Bogdanovu majku, Da isprosi zivotu lijepu Maru, Izvad' majka sjajnijeh dukate, Lijepoj Mari veze око vrata, Око vrata tri reda dukata. I na knezev stol mece jabuku, Na peskiru dukati trepecu, Cujte, braco, dukati trepecu! То poslednje, sto su jos imali, Sve su u dar Mari darivali. Kad su s jeli pa su uzinali, Progovara ljuba si knezeva: „Od svatova néma ni govora!" Sa sobom si Maru odvodose, Vezove je majka s Mare skinula, U gospodsko ruvo opremila, Cujte, braco, u gospodsko ruvo opremila! Svekrva ce drzat' Maru u svom stanu, Do onog dana, sirovog vjencanja. Sve to stize, dan po dan sve blizje, I vj encan je, a i dugó van je. Brzo majka opremila vjencarrje, I Bogdanu ljubu si predala, Cujte, braco, Bogdanu ljubu predala ! Proda Bogdan pol je i volove, Nebi H se duga oprostio, I prodaje devet vodenica, Jos Turcinu duzan je ostao, Cujte, braco, Turcinu duzan je ostao! Kad je proslo godinu dana, Od njegovog si vjencanja. Doslo Türe da mu plati duge. Türe mlado Maru ugledalo, I Bogdanu ovako govori: „Lako ces se duga oprostiti, Ako ces mi vjernu ljubu dati!" A uz to je Bogdan pristao. Tako se je duga oprostio, Cujte, braco, duga se je oprostio! Metne Turcin Maru na svog ridj

ana, Pa je nosi do svojega stana. Tuzan osta Bogdan i njegova majka, Sve je za dug oslo, imanje i snaja. Sad im osta kuca rasipana, I sindre su pocele s kuce padati, I s kucom ce se morat rastajati, Cujte, braco, morat ce se rastajati! Turcin stize Marom do svog stana, Mara bila tuzno rasplakana. Pitalo je Türe momce mlado : „A sto places ljubo Bogdanova? II ti zao Bogdana junaka? Il ti zao Bogdanovog dvora? Il ti zao Bogdanove majke?" Anyja Marával összeadja, Szegénykének soha sem lesz jó sorsa, Halljátok testvérek, soha sem lesz jó sorsa. Amikor a delet haranggal meghúzták, A Bogdán lovai bereppentek És elhozták Bogdán anyját, Hogy életnek megkérje szép Marát, Elővette anyja fényesebb dukátait, Szép Mára nyakára kötötte, Nyaka köré három sor dukátot, Almát a bíró asztalára teszi, Díszkendőn a dukátok ragyognak, Halljátok testvérek, a dukátok ragyognak, Az utolsó amijük még volt, Mind Marának ajándékozták. Amikor leültek és ebédeltek, Mondogatja a bíró kedvese: „A lakodalomról szó sem lehet!" Marát anyja magával elvitte, Hímzéseket Maráról leszedte, Úri ruhába felöltöztette, Halljátok testvérek, úri ruhába felöltöztette. Marát anyósa majd szobájában tartja, Addig a napig, kényszer házasságig. Napról-napra mindez közeledett; A házasságkötés és a nyomor. Az esküvőt az anya hamar kitűzte, A hitvest Bogdánhoz adta, Halljátok testvérek, a hitvest a Bogdánhoz adta. Eladta Bogdán mezőt és ökreit, Hogy adósságát törölje, De árulja kilenc malmát, Még a töröknek adós maradt, Halljátok testvérek, a töröknek még adós maradt. Amikor házasságkötéstől El mullott egy év, Jött a török, hogy adósságát fizesse. Az ifjú török Marát megnézte És Bogdánhoz így szólt: „Az adósságtól könnyen megszabadulsz, Ha hűséges kedvesedet nekem adod." Az adósságtól megszabadulva, Az alkut Bogdán elfogadta, Halljátok testvérek, az adósságtól megszabadult. Pej lovára Marát a török feltette, És vitte saját házáig. Bánatban maradt Bogdán és anyja, Minden adósságba ment, a menye és birtok. Most a házuk szétesve maradt, A zsindely is kezd a házról esni, A háztól muszáj lesz szabadulni, Halljátok testvérek, a háztól szabadulni. A török Marával saját házáig ért, A Mára bánatosan zokogott, Kérdezte ifjú török legény: „Miért sírsz Bogdán kedvese? Talán sajnálod dalia Bogdánt? Vagy sajnálod Bogdán udvarát? ( Talán sajnálod Bogdán anyját?" -••f