Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 17-18 (1972-1973) (Pécs, 1975)
Néprajztudomány - Mándoki, László: A sarlótartó
A SARLÓTARTÓ MÁNDOKI LÁSZLÖ Monografikus igénnyel kezdett mánfai tárgygyűjtéseim során 1960—61-ben közel 250 tárggyal gyarapodott a JPM Néprajzi Osztálya, s ekkor egy számomra ismeretlen fatárgy is előkerült az egyik padlásról, ahol a megvásárolt szövőszék darabjait szedegettük össze. Nemcsak nekem, és a vőként a házhoz került tulajdonosnak volt ismeretlen e tárgy, hanem feleségének, és az asszony velük élő szüleinek is .. . Végül egyik szomszédjuk, a falu egyik legöregebb lakója mondta meg nevét (sórótartó ~ sarótartó — lásd az l/A. képet) és magyarázta el használatát. Mánfán (mint több más mecseki, illetve a Mecsektől északra fekvő hegyháti községben) körülbelül az I. világháborúig sarlóval, mégpedig acélpengés gyári, úgynevezett kaszasaróval arattak. Régen az aratás Mánfán női munka volt: 2—3, néha négy asszony után ment egy kévekötő férfi. Munkába menet, munkából jövet a férfi vitte az összesegítéssel végzett aratásban résztvevő aszszonyok sarlóit, melyeket a sarlótartó áttöretében helyeztek el. A deszkaszerű lapot a vállára vette, a sarlók pedig úgy helyezkedtek el benne, hogy hegyük mind kifelé állt, hátrafelé nézett. A kévekötő vitte a tokmányt a fenőkővel (övére akasztva, vagy más módon), s igen gyakran ő is fente meg a sarlókat a munka megkezdése előtt. Az aratás során a sarlótartót letűzték a földbe, és ráakasztották a tokmányt, hogy a fenőkő mindegyik asszonynak keze ügyében legyen.* Ahogy haladtak a táblában, amelyik arató éppen fent, közelebb is vitte a sarlótartót a többiekhez, és újra letűzte a legalkalmasabb helyen. Pihenéskor, étkezési időben is szerepe volt a sarlótartónak: ilyenkor, nehogy balesetet okozzanak, jobbról-balról dugták be az aratószerszámot a sarlótartó áttöretébe — úgy, hogy a sarlók hegye lefelé, illetve befelé, a tartó fája felé állt. Ritkán fordult elő, hogy a sarlótartó kötözőbotként szolgált: csak ha véletlenül nagyobbra sikeredett egy-egy kéve, akkor szorította a kévekötő * IKVAI is hasonlót ír (1967: 108) a baskóiak sarlós aratásáról : „ ... az aratóknak csak egy f énköve volt, amelyet leszúrtak a földbe a tokkal együtt és akinek kellett, innen vitte el." a levágott gabonát a sarlótartóhoz, hogy rátérdelve könnyebben tudja bekötni. A sarlótartónak nemcsak az aratáskor volt szerepe: az egész gazdasági ciklusban ezen tárolták a sarlót. Helye vagy a padláson, vagy valamelyik gazdasági épület falában volt — mindkét esetben vízszintesen dugták a tetőzetbe, vagy a falba, s természetesen ilyenkor sem állhattak kifelé a sarlóhegyek. A Mánfán talált sarlótartó (leltári száma: 60.127.1) adatai arra utaltak, hogy ezen, a paraszti földművelés rendszerébe jól illeszkedő tárgy nem lehet egyedi jelenség, csak helyi jellegű újítás, azonban hosszú ideig még rákérdezéssel sem bukkantam nyomára más helyeken, még a szomszédos, Mániával szinte összeépült Budafán sem. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy később, 1968-ban Zentai János itt is megtalálta a sarlótartó emlékét, de nevét néki sem sikerült feljegyeznie a Baranyai Néprajzi Atlasz számára.) Mint az előbbiekből kitűnik, e tárgyra vonatkozó kérdés is kapott helyet készülő atlaszunk kérdőívében, mégpedig a 20. témánál (Sarló—kasza eszközváltás), ahol a b. kérdés lett: Volt-e a sarlók tárolásának külön eszköze (falba, vagy a tető lécei közé dugott, keskeny áttöretű f atárgy) ? Nem. — Igen. Neve : Amikor még sarlóval arattak, kivitték ezt a tárgyat a földekre is? Nem. — Igen. Ha igen, hogy használták a mezőn? 1 Gyakorlatilag e kérdések végleges megfogalmazása a magam mánfai gyűjtésére épült : a próbagyűjtéseknél használt korábbi kérdőív-változatok is lényegében ezt tartalmazták az 1963-as kísérleti kérdőívtől kezdve. A gyűjtések azt is igazolták, hogy másképpen is érdemes keresni e 1 Baranya Néprajzi Atlasza — Kérdőív. (A Magyar Néprajzi Atlasz Kérdőíve I— IV és Szolnok megye Néprajzi Atlasza Kérdőívének felhasználásával, Andrásfalvy Bertalan, Barabás Jenő, Füzes Endre, Kisbán Eszter, Sarosácz György és Zentai János közreműködésével szerkesztette Mándoki László.) — Pécs, 1972. 16. lap.
