Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Művészettörténet - Aknai, Tamás: Szecessziós sajtógrafika

SZECESSZIÓS SAJTÓGRAFIKA AKNAI TAMÁS A stílustörténeti kutatások során a szeceszsziót a historizmussal szembenálló új „barokk" periódussal azonosítja a szecesszióban valóban meglévő érzelmes színpadiasság és a motívumsztereotípiák metafizikus, indokolatlan feltűnése. A stílust azonban, a történeti stílusok között először, olyan adottságok munkálták ki, melyek a. szeriális termelés művészetszociológiai régióiban korábban ismeretlenek voltak. A nyomdászati technikák lehetőségei is indokolták az új művészeti kommunikáció nagy példányszámban történő forgalmazását, és ebben a processzusban jótékonyan hatott Ruskin, Morris, Ashbee művészeti demokratizmusért' szót emelő elhivatottsága.

1 A stílusteremtő formák a művészképzés bejárt München—Párizs irányából érkeztek Magyarország művészet-akaró köztudatába, és csak az analógiák nagyon finom, pontos és időrendben is helytálló elkülönítésével lehetne helyére tenni kapcsolatukat a Jugendstil, Art nouveau, Liberty style stb. sajtóban jelentkező szinkron-hatásaival. A sajtógrafika hazai, oszszehasonlító vizsgálatának nehézségei, a félreeső történelmi és nyelvi korlátok napjainkban lesznek átléphetők, és ez szükséges annál is inkább, mivel a külföldi interpretációk gyakran csak féloldalasan közelítenek a magyar szeceszszió jelenségei felé. „Magyarországon a Jugendstilben Bécs játszotta a legfőbb szerepet, a népművészettől inspirált, hazai művészettel szembenálló avantgardista áramlatként jelentkezik..." — mondja Hofstätter monográfiájában.

2 Ha elfogadhatónak tartjuk a Wölffiin óta, Bialostockyn keresztül megtartott fogalmát a legnagyobb művészi teljesítmények másodlagos elemeket szervező szerepének, akkor be kell látnunk, hogy a díszítő jellegű nyomtatványok, azok motívumai, propagandatív vagy illusztratív feltűnésük a grand art szélső értékei voltak, így levezetésük abból indokolt. Ezt a szükség1 ASHBEE, Ch. R.: Guild and School of handicraft. Essex House. 1888. 175. p. 2 HOFSTÄTTER, H.: Jugendstilmalerei. Köln. 1963. 157. p. szerűséget az alkotói életszakaszokba illeszkedő tipográfiai próbálkozások is így, mint (legtöbbször) kiegészítő tevékenységet írják elő. A korai jelszó: „eltüntetni világunkból és környezetünkből a káoszt", hiába hirdeti meg az eklektikával szembefordulva a tisztulás szükségét, 1898-ban a Műbarátok körének pályázatát a következő feltételekkel hirdetik meg

3

: „. . . beküldendő kisebb, színezett terrakotta szobor, mely tanagra és magyar is legyen, de ne nagyobb 20 cm-nél!". Hiába kürtöli számos külföldi orgánum az önállóságra serkentő új stílus előképeit, a német—osztrák szakemberekkel működő nyomdaipar szükségképpen az anakronisztikus állapotot konzerválta, mely a romantikus betűmetszés, könyvkötés, tördelés normáit tekintette irányadónak. Mint a reneszánszban; a teoretikus fejtegetések először a rajzművesség vizsgálatával és megreformálásával kívánták megalapozni a szintetikus műformákat

4

, és bár összefoglaló esztétika nem fejti ki tételesen a korabeli stíluseszményeket, a különböző irányokból érkező ars poétikák vallanak a művészi szándékokról. Mackintosh szerint az „emberi forma lineáris dísz", azáltal, hogy az „eszmét" az eddigi dekoráció-felfogáson túlemelkedve az asszociációk lehetséges körében az ember-forma felé terelve jelzi, ebben az ideálban összefonódik a képzelet és ész érzelmes szimbólummá. A szándék és megvalósult produkció között azonban nagyobb volt a különbség ahhoz, hogy ne diszszonanciaként. egyszersmind korszakmeghatározóként vegyük tudomásul, hanem egymástól függetlenül. A dekoratív mű létrejötte körüli parázs viták hátterében pedig meghúzódott a kihangsúlyozott díszítmény hordozója, a szöveg, információ, melynek századfordulós szimbolista, finomkodó asszociációs körei ugyancsak szélesek voltak. A kétfajta pszichológiai projekció interferenciája sok műalkotásnak indult sokszo3 MŰVÉSZET. 1898. Az építészeti pályázatokat a Magyar Pályázatok című kiadvány hozta. 4 CROY, P.: Graphik, Form, Technik. Göttingen. 1964. 34. p.