Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - Zentai, Tünde: A kísértet és a visszajáró halott epikus megjelenítése Ormánságban

304 ZENTAITÜNDE 10. Egy asszony egyik este azt vette észre, hogy egy tüzesember kíséri. Látta jól, hogy lólába volt. Mikor hazaért, bezárta maga után a kiskaput, erre a tüzesembör rátette az állát a bástyára (téglakerítés), úgy nézött bé utána. (Drávapalkonya, Váradi Józsefné. sz. : 1892). 11. Valamikor őrözték a lovakat, de je hatan a temető mellettt. Nagyapám pipás embör volt, rá akart gyújtani, de nem volt gyufája, azt bement a temetőbe, mert tüzet látott. Nem volt félős embör, hát odament, azt meggyújtotta a tűznél a pipáját, de azonnyómban úgy vágták fejbe, hogy fölbukott. De ez igaz is volt, ez így megtörtént, a nagyapám nem volt hazudós, nem. egyáltalán nem. (Kémes, Ör Kovács Jánosné, sz.: 1895) VISSZAJÁRÓ HALOTTAK 12. Hát édösapám, lám mesélte, hogy — a meg Palkonyán lakott, odavalósi volt, és hát valamikor lovászok voltak •— és a lovakat kieresztőtték, kibékózták legeltetni, hát közben beszélte, mikor így meséltek, hogy ő is tud valamit, hogy aztán hogy leültek, a faluvégön volt egy temető, hát osztán leültek hárman-négyen gyerökök és ott ültek, hát egyször hortyogást hallottak, a lovak kiszaladtak a temetőbül. Megfogdosták ükét, újra vissza, megkötötték oda, azt akkor csak megint harmadszor is a lovak kiszaladtak a temetőbül, megen csak megnyügözték, hát eközben éjfél lett, amint ültek a kapuban, hát szömbe vele a másik soron akkorában halt mog egy embör. — Hát olyan hosszú gangok vannak arrafelé, nem így mint minálunk. — Hát aszongya lássák éjfélre, hogy egy kakas, fejér kakas gyün végig a temetőn, a ház tetején, mikor odaért az ajtóhoz, akkor leszállt, a gangra rászállt, onnan rá a kilincsre — és azt mondják harmadszor megkopogtatta az ajtót és ők hallották mikor mondta: Józsi bácsi, Józsi bácsi — háromszor. Nem szólt senki se, újra visszaszállt oda és föl és akkor eltűnt. És akkor másnap kérdözték azt az embört, hogy nem hallott valamit, azt mondja, ő nem. És akkor ezek mesélték neki, hogy ők mit láttak. Hát hogy ez is mi vót? — édösapámtól hallottam. (Okorág, Prém-Berényi Vincéné, sz. : 1906). 13. Itt mesélte nálam egy hete a Marton Julis, hogy az anyja tíz éve halt meg, az első esztendőben mindig hazajárt. Egyszer csak azt mondta neki az anyja: „Ne sirassál lányom, mert már térdig vízben vagyok, ameddig siratsz, addig mindig haza kell járnom és vinnem kell ezt a két vödröt tele könnyel — ne sirass, mert megszakadok!" — Két nagy vödör volt a kezében. Azután a Juli nem merte siratni, nem is járt többet haza. (Sellye, Csörsz Jánosné, sz.: 1885). 14. A faluban hazajárt — kicsikét temettek el, és hát mondták a szülők, hogy mindön éjjel hallatszik, a kapufán valami olyan kis fehérség vagy galamb, olyan száll és sír. Hát koldus járt a faluban, az mondta nekik, hogy — mondták, hogy meghalt a kicsi — és mondta nekik, hogy biztosan valami kis ruháját, ingét nem temettek el vele, hanem másik este, azt akiben meghalt, kis inget nem temették el, tögyék ki a kapufára, figyeljék, hogy nem-e valami más viszi el onnan, többet akkor nem jár tovább. Akkor lestek, hát aztán egy galamb, fejér galamb szállt oda levötte az ingöt a kapufáról és többet nem járt haza. (Okorág, Prém-Berényi Vincéné, sz.: 1906. — MF). 15. Ezök edevalósiak voltak, luzsokiak, ennek a Marikának az urának a nagypapája volt, — elmentek a piskói temetőbe legeltetni a lovakkal éjszaka, mert ott nagy fű volt. Megrakták a tűzet, elkezdték sütni a tököt. Egyszer csak odamegy egy gyönyörű piros fékötős asszony. Leült, de nem szólt egy szót sem, annyi nem sok, csak lúzték, de nem szólt. Egyszer csak elkezdi a menyecske, hogy: „Jaj, jaj .. .", oszt elkezdött fiazni. Megszülte a gyerökét, aztán megszült megen eg3'et, aztán a harmadikat is meg akarta szülni, de a férfiak úgy megijedtek, még a hajik is az égnek állt, és elmentek. Az asszony meg nagyon rítt, hogy ü nem mehet bé sem a pokolba, sem a mennybe, amíg három gyerököt meg nem szül, oszt sírva könyörgött, hogy várják meg, amíg megszüli őket. Halott asszony volt ám, életében elcsinyáta a gyerökeit, azt az Űristen csak úgy bocsátott volna meg neki, ha valaki előtt megszüli a három gyerököt. (Luzsok, ózv. Kun Istvánné, sz. : 1904). 16. Hát kérőm, én vótam, tizönnégy—tizönöt évemben vótam, lenn vótam Dóci-pusztán. Kinn aluttunk az istállóban, két legény későn, éjfélkor gyütt haza. Gusztávművén a cigányok agyonvagdóták a csőszt, Kis Istvánt. Szeretött az az embör is fiatalokkal társalogni, vót egy gyerök, a Vető István, azzal jóban vót ez a Kis István. Egyször ment a Vető Pista a barátjával Mecskéről haza Dóczi-pusztára. Amint egy dögtemetőhöz értek, ott a Vető Pista megbotlott egy sírba, és elkáromkodta magát, az Isten b... meg! ezök a dögök még ilyenkor is botolódnak. — Akkor amint mentek át az árkon, a barátja már átment, ü még innen vót, hát lát ám maga mellett egy szép nyuszkát, amint átért az árkon a nyuszkából majom lett. Az ment mellettük hazáig. Azt mondi a Pista: megállj, majd érjünk csak haza, van nekünk egy Duhaj nevű kutyánk, majd az elbán veled! Mikor beértek a szürüskertbe, a Vető Pista fogott egy fát, hogy majd agyoncsapi a majmot, de nem hogy agyoncsap-